Gyülekezetünk évek óta sok programot szervez a kerület gyermekeinek. A 2007 óta tartó gyermekművészeti pályázatoknak sok kedves és hálára buzdító eredménye volt és van, és reményeink szerint a jövőben is lesz. Gyermekek tanultak hosszú évekig a „világ legjobb gyermek-bibliaiskolájában”, ahogyan az egyik szülő jellemezte az általunk indított bibliasulit. Egy részük már felnőtt, és életük meghatározó része lett az itt eltöltött idő. Ez látszik életvitelükön, és továbbra is ragaszkodnak hozzánk, illetve egyházunkhoz. Sok kisgyermek részt vett a Szünidei Bibliatáborban, akiknek az életén, érdeklődésén, viselkedésén maradandó nyomot hagyott az ott eltöltött idő. Ez a munka olyan, mint a diófaültetés, már látszanak a kicsiny hajtások, növekszik a fa, de termését majd csak később hozza, és gazdagon ontja hosszú évekig.
Az Úr megáldotta ez irányú szorgalmas fáradozásunkat, és
megajándékozta gyülekezetünket saját kisgyermekekkel is. Az elmúlt évben
adtunk hírt Hasznos-Székely Liliána baba bemutatójáról, aki azóta immár
20 hónapos lett. Érdeklődése, mozgékonysága korának megfelelő, nyitott,
barátságos, nevetős, vidám kisleány, akit mindannyian nagyon szeretünk.
Időközben másik baba is született, ő Dániel Tádé, és negyedik hónapos.
Néhány hónapja jár egy fiatal pár a gyülekezetünkbe, az ő kislányuk
Berta, kilenc hónapos. Ő is nagyon-nagyon aranyos kicsi lány, aki már
saját lábacskáján járogat, és nagyon örül ennek a lehetőségnek.
Így
született meg az elhatározás, hogy bár külön szobát nem tudunk nekik
berendezni, de egy kicsiny sarkot igen. Az imaterem végéből kivettünk
egy széksort, és kialakítottunk egy babasarkot. A költségekhez jelentős
adománnyal járult hozzá egy pár és egyikőjük felnőtt fia, a többit a
gyülekezet állta. Nemcsak a mi örömünk határtalan, hanem a kicsiké is,
akik az elmúlt szombaton birtokba is vették, úgymond „letesztelték” a
babasarkot, és nagyon kiválónak tartották.
Örülünk, hogy időnként
hangos gyermeknevetés töri meg a csendet, hiszen a jövő az övék, és
mindannyian azt szeretnénk, ha ebben a fogékony életkorban megszeretnék a
gyülekezetbe járást. Ezért most is és a növekedésük során folyamatosan
figyelembe vesszük majd az ő igényeiket is, hogy mindig második
otthonuknak érezzék a gyülekezetet.
Karancsi Ilona
|