2024. április 19. Péntek
Napnyugta: 19:40
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap
Presbiterszentelés Lovasberényben PDF Nyomtatás E-mail

uj_presbiterek_koszonteseEgy nagyon szép és igazán felemelő alkalmon vehettünk részt 2016. március 12-én, amikor Földesi Hajnal és Nagy Imre testvérünket presbiterré szentelték. Ezt a meghitt délutánt különböző szolgálatok tették még színesebbé. Hallhattunk pánsípot, zongorát, verseket, fuvolaszólót, valamint nem igazán halk, mégis annál szebben szóló hangszereket, amikor az imatermet betöltötték a rézfúvós zenekar szolgálatának lendületes dallamai.

Isten Igéjét Ócsai Tamás nyitotta meg. Alapigéje 1Thessz 5:12–14-ig terjedő szakasza volt. Kifejtette a gyülekezet és a presbiterek közötti kapcsolatot a bibliai látásmód szerint. A presbiter szolgálatot, terhet vállal a gyülekezetért, amely fáradtsággal és lemondással jár. Ha így tölti be a feladatát, akkor ezért jár tisztelet és megbecsülés, nem pedig magáért a tisztségért. Külön kiemelte, mit jelent elöljárónak lenni. Ellenpéldának a katonaságot hozta fel, ahol feltűnően jelentkezik az alá-fölérendeltségi viszony, de Isten népénél ez ne így legyen. Az igazi elöljáró az, aki elöl jár, aki ha kell, testével védi a mögötte haladókat, aki először találkozik az ellenséggel, aki a saját érdekeit háttérbe helyezi másokéval szemben.

aldaskeresAz igehirdetés után a jelenlévő lelkészek és presbiterek kérték Isten áldását és segítségét a gyülekezet helyes vezetéséért. Igazán megható pillanat volt, amikor Farkas Gyula testvérünk többéves szolgálata után átadta a „stafétabotot” a  megválasztott és frissen felszentelt presbitereknek.

Gyula bácsi! Köszönjük a fáradozásodat, továbbra is számítunk tapasztalatodra és bölcs tanácsaidra.

Nagy Nikolett

 
< Előző   Következő >

További friss tartalmak
Legolvasottabb tartalmak
Facebook oldalunk
 
 
 
Reggeli dicséret
"Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta el?ttünk az Írásokat?"
(Lk 24:32)
Reggeli dicséret hírcsatorna
1%-os felhívás
1%-os felhívás
Rövidhírek
Kedves Vendégeink!

Nagy örömmel értesítünk mindenkit, hogy az Érdliget Életmódközpont újabb egy évre meg tudta hosszabbítani bérleti szerződését, így várjuk minden kedves felüdülni, pihenni, gyógyulni és tanulni vágyó vendégünket az Éden Völgye Életmódközponttal karöltve főzősulijainkra és személyre szabott életmód-tanácsadásra!

Érdliget Életmódközpont
(www.erdliget.hu; +36-20/944-7179)

 
Higgyetek az Ő prófétáinak

A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.

Itt fogjuk megjelentetni az ehhez kapcsolódó olvasmányokat.
De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.

A Nagy Reménység
remenysegetmindenotthonba
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen.
„MentŐ” Mentáliroda
mento_mentaliroda_1
Új letöltések
Fájlikon Tesz-vesz gyülekezet pályázati űrlap (1696)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon Pályázati űrlap a hitoktatói támogatáshoz (1689)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon 2016.03.26. (3040)
(AdventInfo)

Bibliatanulmány beszélgetések
szi_tv_bezselgetes_plakat
Lifeconnect
8in1 Singers honlapja
8in1_anima_gif
kettenegyutt.hu
Nicelife.hu
Dr. Tokics Imre honlapja
tokicsimre
RSS Hírforrás
Hányan olvasnak?
Jelenleg 1 vendég van online
Joomla Toplista