2017. október 22. Vasárnap
Napnyugta: 17:44
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap
Ünnepély a kiskunhalasi szeretetotthonban PDF Nyomtatás E-mail

unnepely_a_kiskunhalasi_szeretetotthonban_predikal_gyurus_tvMár régóta készültek a halasi testvérek, hogy valami egyedi, valami más módon is megpróbáljanak tenni valamit Halasért. Pár héttel ezelőtt diótörés, diópucolás volt a „téma”, közben jót beszélgettek a vendégekkel. Aztán elindult egy evangelizációs sorozat, ami egyre inkább egy beszélgetős, kapcsolatteremtő alkalommá válik, ahova a testvérek is, vendégek is szívesen eljönnek.

Most pedig ez a szeretetotthoni látogatás. Rendhagyó volt abban az értelemben, hogy az evangelizációra járó vendégek is a szolgálattevők között vettek részt a műsorban. Együtt énekeltek, pogácsát és süteményt készítettek a gondozottaknak, ajándékot vittek és elbeszélgettek velük. Kimondottan áldott alkalom volt ez is, ugyanúgy, mint az előzőek.

Hisszük, hogy az együtt-gondolkozásban, az együtt végzett munkában hatalmas erő rejlik.

Gyürüs István

 
< Előző   Következő >

További friss tartalmak
Legolvasottabb tartalmak
Facebook oldalunk
 
 
 
Reggeli dicséret
"Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a m... »»"
(Fil 3:20-21)
Reggeli dicséret hírcsatorna
1%-os felhívás
1%-os felhívás
Rövidhírek
Megújul a Bibliatanulmányok internetes oldala: bibliatanulmanyok.hu

A weboldal formátuma letisztult és könnyen áttekinthető, egy helyen megtalálunk rajta minden szolgáltatást: az írott tanulmányt, a Tanítói mellékletet, a White idézeteket, a hanganyagot és a hetenkénti videobeszélgetéseket. A felhasználóbarát oldal nemcsak számítógépen, hanem táblagépen és okostelefonon is elérhető. bibliatanulmanyok.hu

 
Higgyetek az Ő prófétáinak

A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.

Itt fogjuk megjelentetni az ehhez kapcsolódó olvasmányokat.
De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.

A Nagy Reménység
remenysegetmindenotthonba
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen.
„MentŐ” Mentáliroda
mento_mentaliroda_1
Új letöltések
Fájlikon Tesz-vesz gyülekezet pályázati űrlap (448)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon Pályázati űrlap a hitoktatói támogatáshoz (391)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon 2016.03.26. (968)
(AdventInfo)

Bibliatanulmány beszélgetések
szi_tv_bezselgetes_plakat
Lifeconnect
8in1 Singers honlapja
8in1_anima_gif
kettenegyutt.hu
Nicelife.hu
Dr. Tokics Imre honlapja
tokicsimre
RSS Hírforrás
Hányan olvasnak?
Joomla Toplista