2024. április 18. Csütörtök
Napnyugta: 19:38
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      
Reformátusok felekezetlátogatáson PDF Nyomtatás E-mail

felekezetlatogatas_1Ez év március 19-én újra jeles eseményben volt része a Sátoraljaújhelyi Gyülekezetünknek. A Sárospataki Református Gimnázium tanrendjében szerepel a „kiszállás”, ami egy-egy felekezet gyülekezetének meglátogatását jelenti. Ilyenkor egy-egy gimnáziumi osztály látogat el azon egyház valamely gyülekezetéhez, ahová hívják őket.

A húsvét előtti kiszálláson a Sátoraljaújhelyi Gyülekezetünket látogatta meg a 9/a. osztály. E csoport háromféle képzésre tagozódik: 1) speciális, emelt óraszámú angol és német, 2) emelt óraszámú biológia-kémia, illetve 3) emelt szintű matematika-informatika. A felekezetismeretben, illetve a vallásoktatásban közösen vesznek részt, mind a 32-en.  A kiszálláson 29-en voltak jelen, Nagyné Nádasi Erika vallástanárral, illetve Csákiné Győri Beáta osztályfőnökkel együtt.

felekezetlatogatas_2Az istentiszteleti alkalmon Kormos Erik lelkipásztor hirdette az Igét. Az alkalmat nem csak a gimnazisták szolgálata tette színessé, hanem a mintegy féléve alakult KER-SZONG evangelizációs együttes is, amelyet a gönci-sátoraljaújhelyi gyülekezet testvérei alkotnak.

Istennek legyen hála a színes evangelizációs alkalomért!

-s -k

 
< Előző   Következő >

 
 
 
Joomla Toplista