A remény magvából a hit fája sarjad

Ráháb kinyújtotta kezét, és megragadta a kínálkozó lehetőséget, amikor bátran vallást tett hitéről: „...Tudom, hogy az Úr néktek adta ezt a földet..." (9. v.). Ráháb engedte, hogy szívében a remény magvából az Izrael Istenébe vetett hit fája növekedjék. A reménység bekopogott ajtaján, és a reménytelen lélek belekapaszkodott.

Ráháb a következőképpen bizonyította hitét és reménységét:

• Könyörgött a kémeknek, hogy esküdjenek meg neki az Úrra, Izrael Istenére - és nem a bálványokra, amelyeket egész életében imádott. Mint egykor Jákób, ő sem engedte el a kémeket, amíg meg nem áldják őt. A reménység erőt adott neki, hogy a következő lehetetlen kéréssel álljon elő: „Én megmentettem az életeteket, ti is mentsetek meg engem!" Azért tűnt ez lehetetlennek, mert a kémek tudták, hogy Isten parancsa az: Jerikóban senkit sem szabad életben hagyni. A reménység azonban kitartást adott ennek az asszonynak.
• Kéréséből, hogy mentsék meg őt és családját, világosan kitűnik, hogy bízott Izrael Istenének szabadításában. Hitte, hogy Izrael Istene megmenti azokat, akik úgy döntenek, hogy meg akarnak menekülni. Ez a remény adott neki bátorságot ahhoz, hogy mások szabadulásáért is könyörögjön.
• Az, hogy igaz jelet kért, bizonyította abba vetett hitét, miszerint Izrael Istene megbízhatóan teljesíti mindazt, amit megígért.

A remény gyümölcse: a beteljesedés

A reménységre való tekintettel Ráháb önként és örömmel engedelmeskedett. A várakozás nagy boldogsággal töltötte el. Mielőtt a kémek távoztak volna, azzal jutalmazták Ráhábot, hogy jóváhagyták kérését: „...Életünkkel kezeskedünk értetek..." (14. v.; új prot. ford.)

Az asszony hite jutalmat nyer: a kémek megígérik, hogy ők lesznek a felelősek azért, ha egyetlen családtag is meghalna. Ám ők is hűségre biztatják Ráhábot, tudniillik, hogy ő és családja is tartsák be a megállapodás rájuk vonatkozó részét: az engedelmességet.

Ráháb tehát bizakodva engedi le a kémeket egy kötélen házának hátsó falánál, biztonságos utat mutat nekik, rákötözi ablakára a vörös zsinórt, behívja családtagjait a házba, és türelmesen, de boldogan várja Isten ígéreteinek teljesedését. Úgy tudom elképzelni, hogy minél többször pillantott rá az ablakon lévő vörös zsinórra, annál inkább megerősödött a reménységben.

A remény bekopogtatott az ajtón, és ez a reménytelen asszony beengedte, belekapaszkodott, és a szerint is élt.

A hetedik napon Izrael utoljára kerülte meg a várost. Amint a falak leomlottak, a két kém sietve teljesítette Józsué parancsát, és megmentette Ráháb és családja életét. Miközben Jerikó összes lakója meghalt, Ráháb és családja kegyelmet talált az Úr előtt. Elnyerték reménységük jutalmát: életben maradtak. „Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő, az engedetlenekkel együtt, befogadván a kémeket békességgel" (Zsid 11:31).

A fenti áldáson túl, Ráhábot Izrael családjának teljes jogú tagjává fogadták, és hozzámehetett feleségül egy izraelita férfihoz. Ezzel bekerült abba a nemzedékrendbe, amelyből nemcsak Dávid király, hanem maga Jézus - Ráháb Megváltója - is született. Ráháb annak a három asszonynak az egyike, akiket feljegyeztek Jézus Krisztus nemzetségtáblázatában (Mt 1:5-6).

Micsoda utazás! A reménység lelki útja Jerikóból Kánaánba, parázna életmódjából a Megváltó elődei közé vezette őt! Isten országának ellenségéből a menny megváltott gyermeke lett! A reménytelenségbe süllyedt parázna számára egy reményteljes út nyílt. A remény magva gyökeret vert szívében, a hit hatalmas fájává növekedett, és a szívébe fogadott reménységért nagyszerű jutalmat kapott.

Te vajon hűségesen ragaszkodsz-e reménységedhez?