Reménység és az egyház

A reménységnek jó alapja kell, hogy legyen, ha nem akarjuk, hogy elhalványuljon vagy megszűnjön. Munkám során találkozom asszonyokkal, akik a szülés után el akarják hagyni csecsemőiket, és ilyenkor újra és újra szembe találom magam ezzel a fontos ténnyel. Nem elég, hogy találtak egy helyet, ahol beszélgethetnek problémáikról, vagy találtak egy személyt, akiben megbízhatnak. Erős alapra van szükségük, egy megfelelő társra, aki szavakkal és tettekkel támogatná őket. Valakire, aki segít nekik megtalálni a szükséges segítséget, és olyan helyet ajánl fel nekik, ahol biztonságban vannak és gondoskodnak róluk a bizonytalan helyzetekben.

Segíteni tudtunk egy olyan asszonyon, aki megszülte gyermekét, és később visszajött, hogy magával vigye a babát. Egy évvel később így szólt hozzám: - Most már van bátorságom és bizalmam az élethez. Van reménységem, és ma már erős vagyok, erősebb, mint bármikor voltam.

Azoknak az embereknek, akik újonnan jutottak hitre, más keresztényekre van szükségük, akik saját hitben szerzett tapasztalataik által bátoríthatják és erősíthetik őket. A reménység a jövőbe tekint, de gyökerei a múltban és a jelenben vannak. A reménységet meg kell tapasztalni, és az emberek többségének jelleme a tapasztalatok által fejlődik. Mivel ismerjük Istent, és tapasztalataink vannak vele, képesek vagyunk felismerni szeretetét és gondoskodását a mindennapi életünkben. Mindig támaszkodhatunk ígéreteire, még ha bizonytalannak látjuk is a jövőt.

Pál megtapasztalta ezt. Anániás Jézus parancsára eljött hozzá, hogy gondoskodjék róla (ApCsel 9:10-19). Jézus Anániás által tudatta a legyengült, fájdalmakkal küzdő, és megvakult Pállal, milyen nagy tervei vannak vele (ApCsel 22:12-16). Anániás által Isten új életszemléletet adott Pálnak, betöltötte Őt Szentlelkével, és kiképezte Őt a szolgálatra. Pál célja az volt, hogy Jézussal legyen, s ez lett munkájának hajtóereje. Ez a vágyakozás adott neki erőt ahhoz, hogy megálljon a legnehezebb tapasztalatok közepette is. Pál megalapozott reménységének semmi és senki más, csakis Jézus volt a középpontjában. Bár Jézus világosan elmondta Pálnak, hogy sokat fog szenvedni az Ő nevéért (ApCsel 9:16), Pál mégsem utasította vissza az elhívást. Inkább arra indította mindez, hogy mélyebben kutassa Isten Igéjét. Ezt írta: „De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem..." (Fil 3:14).

Ez az a Pál, akit ismerünk: boldog, reményteljes, képes elviselni a szenvedést, erős, türelmes, telve van a Szentlélek erejével. Egy olyan férfi, aki maradéktalanul és teljes szívvel elkötelezte magát Istennek, és aki még ma is vigaszt és bizonyosságot tud adni nekünk szavai által: „A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak [legyetek]" (Róm 12:12)! Pál egy évezred távolából szól hozzánk. Ő, aki hálaéneket zengett, míg láncra verve raboskodott, a legnagyobb nehézségek között is ezt vallotta: „Reménységem lévén az Istenben, hogy... lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak" (ApCsel 24:15).

A dicsfény, amit Jézussal való találkozásakor látott, kialakította benne azt az erős meggyőződést, hogy „amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik" (Róm 8:18).

Remény a mai napra

Egy kedves idős hölgy ezt mondta, mielőtt műtétre vitték volna: - Nem félek ettől a műtéttől. Isten kezében vagyok, rábíztam az egész életemet. Altatót kapok, és elalszom. Amikor felébredek, vagy az ápolónő arcát látom majd, vagy Megváltóm szerető arcát. Miért félnék hát?

Pál is tudta, hogy Krisztusban biztonságban van. Reményteljes utazása itt, ezen a földön élete végén érte el csúcspontját, amikor ezt írta: „Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését" (2Tim 4:6-8).

Pál is egyetértene annak a nagyszerű adventista himnusznak a tartalmával, ami minden ma élő adventistának a mottója kellene, hogy legyen: „Áldott reménység lángol szívünkben: remény az Úr adventjében!"