A megfeszített reménység

Máriához eljutott Jézus nyugtalanító kijelentéseinek híre, majd hallott arról is, hogy egyre többször kerül összetűzésbe a vallási vezetőkkel. Jézus látogatása Názáretben pedig kis híján tragédiával végződött, hiszen az emberek - akik közül többen Mária barátai és rokonai voltak - le akarták taszítani Őt egy szikláról. Hogyan tudná küldetését teljesíteni, amikor olyan hírek keringtek, hogy egyesek az életére törnek? Mária kétségbeesetten próbálta leplezni rettegését, amikor megtudta, hogy Fia Jeruzsálembe tart.

   Mária Jeruzsálembe jött a páska ünnepére, amikor megtudta, hogy Jézust elfogták. Gyenge asszonyként nem tehetett mást, mint hogy imádkozik, és hozzá siet. Még távol volt tőle, de már tudta: imái nem segítenek. Jeruzsálemen kívül három szörnyűséges kereszt magasodott az ég felé. A középsőn saját szeretett Fiát, kicsi kincsét ismerte fel. A sötétség árjai zúdultak rá, amint összeroskadt Fiának megkínzott, véres lábainál. Egy pillanatra elhagyta a rettegés, amikor Jézus - szerető tekintetét reá emelve - így szólt hozzá: „...Asszony, ímhol a te fiad!"; majd egy közelben álló, ismerős alakra tekintve: „...Ímhol a te anyád!" (Jn 19:26-27). Az asszony szívét hála töltötte be ezen utolsó, kedves gesztus láttán, de hamarosan újra a rémület iszonyú súlya nehezedett rá, amint Fia kimondta utolsó szavait, lehajtotta fejét és meghalt.

Valahogyan engedte, hogy elvezessék a kereszttől, végig Jeruzsálem utcáin, egy szerény hajlékba, ahol nyájas emberek megpróbálták kényelembe helyezni őt; ám számára nem volt vigasz: Fia eltávozott az élők sorából. Azokban a pillanatokban, amikor a valóság kegyetlenül rátört, a szívét marcangoló fájdalom csaknem teljesen hatalmába kerítette. Egy élet szeretete, álma és reménye tört itt össze. Mi lett Dávid örökkévaló trónjával? Mi lett a szabadítással, amit Isten megígért? Vajon hazudott? Hazudott az Isten? Isten akaratát követve Mária látszólag minden vágyának és ábrándjának rémálomszerű halálához érkezett el. A keresztnél - mint oly sokan a történelem évszázadai során - Mária arra hivatott, hogy adja fel maradék emberi próbálkozását is, és engedje, hogy Isten cselekedjen életében, és összetörve várakozzon a Mindenható előtt.

A reménység újra él!

Hogy is képzelhetnénk el azt a túláradó örömet és áhítatos boldogságot, amit Mária akkor érzett, amikor bizonyossá vált előtte, hogy Jézus újra él? Álmainak halála nem jelentette Isten ígéretének halálát! Lelki szemeinkkel látjuk, amint azon kapja magát, hogy szökdécsel és táncol, akár egy kislány. Szívéből eltűnt minden vád és kétely. Helyettük ott a mélységes békesség, ami biztosabb és csöndesebb minden érzésnél, amit bármikor is átélt.

Miközben rendszeresen találkozott az apostolokkal és más hívőkkel, Mária hallgatta történeteiket, kutatta a Szentírás szakaszait, amelyekre Jézus rámutatott, és imádkozott, hogy Ő adjon neki bölcsességet és útmutatást. Lassan betöltötte szívét az a felismerés, hogy Fia halála nemhogy Isten ígéreteinek meghiúsulását jelezte volna, hanem éppen ellenkezőleg: pontosan ezzel szerezte meg a végső győzelmet, a halálból való szabadulást. Attól sem jött zavarba, amikor hallotta, hogy Jézus felemelkedett az ég felhőibe. Inkább örvendezett, hogy végre elfoglalhatta helyét valódi Atyja oldalán, és felkínálhatja a soha véget nem érő életet mindenkinek, aki hittel jön hozzá. Mária nem tudta, mit tartogat számára a jövő, de Jézus megígérte, hogy mindig velük lesz, és a halálával aratott győzelem, valamint az Ő Lelkének ígérete azt a bizonyosságot adta neki, hogy az Ő akarata győzedelmeskedik. Mert Ő megígérte.

Mária küzdelmeit - amikor a sötét napokban reménye látszólag próbára tétetett, majd teljesen összetört - többé-kevésbé minden hívőnek át kell élnie. Ahogy Isten szólt az angyal által Máriához, úgy velünk is tudatja, hogy bennünket is kegyelmébe fogadott. Ahogy Máriát különleges feladatra hívta el, nekünk is személyre szabott szerepet szán az Ő szolgálatában. S ahogy Mária esetében történt, a mi életünkben is lesznek pillanatok, amikor olyan helyekre vezet bennünket, amelyeknek földi szempontból semmi értelme nincs.

Életünk e momentumaiban nem lehet más megoldásunk, mint hogy teljesen felhagyunk hiábavaló próbálkozásainkkal, hogy irányítsuk életünket, és kiengedünk kezünkből minden földi vagyont, amihez úgy érezzük, jogunk van. Csak akkor találunk valódi békességet és szabadságot, ha így megüresítjük és odaszánjuk magunkat meghalt és feltámadt Urunknak. Csak Őbenne találhatjuk meg a teljes megbocsátást és mérhetetlen szeretetet, amely után szívünk vágyik.

Ragaszkodjunk Krisztus élő jelenlétének reménységéhez akkor, amikor az iránta való elkötelezettségünk látszólag csak szegénységhez és fájdalomhoz vezet! Ragaszkodjunk jelenlétének reménységéhez akkor, amikor az érte kezdett szolgálatunk kudarcba fullad és elcsüggedünk. Ő szeretetével fedez be, és karja megerősít; és reggel, amikor majd szemtől szemben látjuk Őt, tudni fogjuk, hogy megérte a küzdelem!