2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow „Találkozás Jézussal” Tábor Verőcén
„Találkozás Jézussal” Tábor Verőcén PDF Nyomtatás E-mail

2007. július 23-29.

„Átölelt az Isten" - ezekkel a szavakkal összegezte a „Találkozás Jézussal" Tábor egyik résztvevője, Linda, a tábori élményeit. Másokhoz hasonlóan a REK internet-misszióján keresztül került kapcsolatba az egyházzal, és ez volt az első egyházi program, amin részt vett.

A hitmélyítő, döntésre késztető tábort Istent keresőknek, hit, megnyugvás és békesség után vágyódóknak szervezte a REK, így nem csoda, hogy nagyon sok nehézségbe ütközött a tábor szervezése. Azonban a szervezők is megtapasztalták, hogy őket is átölelte az Isten, és gondoskodott a tábor minden szükségéről. A plenáris alkalmakhoz sátorra volt szükségünk, de hiába kerestünk, nem kaptunk. Már egy rongyos nagysátornak is örültünk volna, azonban az Úr az utolsó héten egy gyönyörű, vadonatúj sátort rendelt ki nekünk ajándékba. Mellé áldozatkész testvéreken keresztül biztosított egy tonna görögdinnyét a hőségre való tekintettel, friss ásványvizet, rengeteg paradicsomot, paprikát, uborkát... Köszönjük szépen!

A 243 résztvevő négy fő témakör közül választhatott az altáborokban. Teremtés vagy evolúció, Jézus személyes megismerése, lelki egészség és párkapcsolati - házassági tanácsadás. S mivel a ma emberének már nem elég csak prédikálni, rendkívül kreatív program segítette a résztvevőket a Krisztussal való találkozásban. Sokak számára maradandó élményt és lelki felemelkedést jelentett például az esti erdei túra, ahol a koromsötétben botorkálva halk és szelíd hang irányította őket minden elágazásnál, a nehezebb szakaszon. Bár semmit sem láttak, de teljesen biztonságban haladtak végig a közel egyórás tanösvényen, s közben átélték, mit jelent rábízni magunkat Isten vezetésére.

Volt még hajókirándulás, sportbajnokság, kisvonat túra, láthatatlan színház... Pénteken egy különleges esti alkalmat - Agape vacsorát - tartottunk. Megható alkalom volt mindannyiunk számára, amikor nem az én, hanem a másik ember került a középpontba, valóban megtapasztalhattuk a szeretetközösséget! Az esti alkalom ének-zeni szolgálatát az Éjféli Kiáltás Gospel kórus szolgáltatta, utána pedig egy imatúrát szerveztünk a résztvevőknek. Meglepetésünkre csoportosan jöttek az emberek, csaknem éjjel fél kettő volt, mire az utolsó személy fölött is elhangzott a záró imádság utáni ároni áldás. Megindító alkalom volt látni a mély lelki szomjúságot, vágyódást Isten után és a menny válaszát a sóvárgásra.

Akik a tábor lelki üzenetét tolmácsolták, mint állandó előadók: Szabó László, Kormos Erik, Kormos Tivadar, Ördög Róbert, Talmácsi Attila, Czinkota András, és akik egy-egy napra érkeztek: dr. Tokics Imre, Mihalec Gábor, dr. Deák Judit, dr. Farkas Ferenc, Csizmadia Róbert. Naponta egy-egy fontos témakörrel foglalkoztunk: Meghallani Jézus hangját, rábízni az életemet, elfogadni az általa felkínált reményt, újjászületés, gyülekezet, mint Isten családja és a keresztség. Este mindenki lehetőséget kapott, hogy a nap témaköre alapján személyes döntést is hozzon. Szombaton délután egy csodálatos alkalmon vehetett részt a tábor, ugyanis Oravecz Mária kötött szövetséget az Úrral, aki másokkal együtt a tavalyi táborban döntött Jézus mellett, és a Rákoscsabai gyülekezet tagja lett. Ezen és az előző alkalmakon 43 fő döntött Jézus és a keresztség mellett. Kérjük Isten különleges gondoskodó szeretetét és áldását mindazokra, akik mellette döntöttek, hogy ez a döntés életre szóló legyen!

Köszönjük Istennek különleges áldásait és mindazok szorgalmát, akik valamilyen módon részt vettek a tábori munkákban!

Találkozás Jézussal jövőre remélhetőleg Tatán, az Öreg-tó partján!

Külső lejátszó megnyitása
Reménység Evangélizációs Központ (REK)
 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista