A tény azonban tény maradt: Jézus nem jött vissza. Teltek a magányos napok, és János továbbra is egyedül volt. Senki sem jött, senki sem írt, senki sem látogatta meg.

Aztán egy napon megtörtént: Jézus eljött. Szombat volt, és János bensőséges közösségben volt a Szentlélekkel - az Úr által megígért napra gondolt, és az áldott reménységre, amikor minden jó helyreáll. „Lélekben voltam ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét, amely ezt mondta: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; és: Amit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek..." (Jel 1:10-11).

Jézus megtartotta ígéretét! Visszatért! A János magányos szívéből felszakadó kiáltás meghallgattatott, és válasz érkezett rá. Jézus ott volt!

S ekkor a kopár börtönsziget hirtelen édeni katedrálissá változott Jézus jelenlététől! A János testét és lelkét megnyomorító próbák és nehézségek mind feledésbe merültek Urának jelenlétében. A szenvedés hosszú, nehéz évei szintén a múlt ködébe vesztek a túláradó örömből fakadóan, amit érzett, hiszen ismét láthatta Jézust! És Jézus jó hírt hozott, nem csak János számára, hanem Isten minden gyermeke számára is. Jézus csodálatos igazságokat mutatott meg Jánosnak, és megbízta azzal, hogy írja le és küldje el a gyülekezeteknek. Jó hír. Az evangélium jó híre: az Ő jövetelének híre!

Nem tudjuk, vajon mennyi időt töltött Jézus azon a szombaton Jánossal Pátmosz szigetén. Nem tudjuk, vajon az összes üzenet egy látomásban hangzott-e el, vagy több látomásban, több látogatás alkalmával. Csak azt tudjuk, hogy János újra kezébe fogta íróeszközét, és leírta Isten üzenetét az Ő népe számára.

János előnyös helyzetben írt, hiszen átélte a nagy küzdelem legdrámaibb történéseit, s így könnyen fel tudta idézni, hogyan szenvedett kudarcot Sátán, és hogyan győzte le a démonokat Jézus hatalma. Az viszont biztosan szomorúsággal töltötte el az idős ember szívét, hogy az eljövendő sötét korok még sötétebb cselekedeteiről kellett írnia; arról, hogyan győzi le hamarosan a gonosz a jót, a gyűlölet a szeretetet. Vadállatok s démonok fognak szövetkezni a hatalmakkal és fejedelemségekkel, hogy a gonoszságot juttassák uralomra, és kitépjék az igazságot az emberiség szívéből. Mégis, mindezek közepette, Isten népe, amely az Ő Igéjébe kapaszkodik, s Lelke által nyer erőt, felkészül Isten Fiának eljövetelére. Jézus újra eljön! Királyoknak Királya, uraknak Ura, Teremtő, Megváltó, Helyreállító, Barátunk!

Aztán egy napon a látomás véget ért. Már nem volt mit írni. Ígéretek, jövendölések, próféciák, előkészületek. János mindent megírt, amire parancsot kapott. Mindez figyelmezteti majd a gyülekezeteket és az egész világot.

     A látomás Isten szeretetének csodálatos diadalával ér véget. Krisztus diadalában elenyésznek a gonosz támadásai. A világegyetemben újra helyreáll az összhang. Isten és az emberiség újra megbonthatatlan közösségben, egy örökkévalóságra egyesül. Felragyog a reménység, hogy beteljesült boldogság legyen belőle.

„És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és ő szolgái szolgálnak néki; És látják az ő orczáját; és az ő neve homlokukon lesz. És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségök szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké" (Jel 22:3-5). Csak gondoljuk át: nincs több bűn; nincs több bánat; nincs több halál, fájdalom, könnyek, elválás! Nincs többé éjszaka!

„És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. (...) Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag" (12-13, 16. v.). Itt véget ér az üzenet. „Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!" (20. v.).

De figyeljük csak meg, van még egy igevers! A könyv nem a magányos szív kiáltásával ér véget: „Bizony jövel Uram Jézus!" - hanem azzal a látomással, hogy a jövőben, más korok emberei is meg fogják hallani mindezt, és elfogadják e bizonyságtételeket. A magányos apostol: János, akit bátorított és megelevenített Jézus személyes látogatása a magányos száműzetésben, minden eljövendő korban és a föld minden szegletében élőknek felkínálja a reménységet életútjukra:

„A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájan tiveletek. Ámen" (21. v.).

Jim Cress