oldal 2 / 3
A Nyírpazonyi Gyülekezet krónikája
A gyülekezet krónikája 1927-ben
indul el: ekkor ún. könyvevangélisták hirdették az üzenetet Nyírpazonyban,
melynek eredményeként a Tamók család megkeresztelkedett: Tamók János, Tamók
István, Tamók Mária, Tamók Erzsébet (a későbbi Magyar Józsefné). Ők még a Nyíregyházi
Gyülekezet tagjai lettek. Tamók János könyvevangélistaként szolgált 1928 és
1935 között. Ebben az időben csatlakozott a közösséghez hitvalló keresztség
által Szabó Péter sóstóhegyi lakos, valamint Horváth Ferencné és Horváth
Julianna. Szabó Péter testvér fáradozása során 1945-ben keresztelkedett meg
néhai Magyar András és felesége, valamint Magyar Erzsébet. 1946-ban Kovács
Károly prédikátor által keresztelkedett meg: Magyar Józsefné, Tamók Istvánné és
Magyar János.
A Nyírpazonyi Gyülekezet
1945 januárjában alakult 13 taggal, alapítója Kovács Károly lelkész, segítője
Szabó Péter könyvevangélista volt. A gyülekezet hivatalos felvételére a
nyíregyházi konferencián került sor 1947-ben. A gyülekezet lelki épüléséért és
fejlődéséért Kovács Károly lelkész és felesége, valamint néhai Magyar András
gyülekezetvezető fáradozott. A Nyírpazonyi Gyülekezet tagjai összejöveteleiket
a Szakolyi, majd 1949-től a Nánási kastélyban tartották. A tagok
bizonyságtétele által kezdték el látogatni a gyülekezetet a Rácz, a Kis és az
Ónodi család, valamint Horváth János és Horváth József. Egy tanító jóvoltából a
gyülekezet énekeit harmóniummal kísérték. Ezt a szolgálatot több évtizeden át
néhai Magyar János testvérünk látta el. A gyülekezetben - az alapítást követően
- 10-12 tagból álló énekkar is rendszeresen szolgált.
Kovács Károlyt
lelkészi szolgálatában Tóth István lelkész követte. Szolgálatában három
bibliamunkásra is támaszkodhatott: Geiszler Frigyes, Négyesi Gábor és Beretka
Imre testvérekre. Ezen testvérek segítségével tudott a gyülekezet több
községben is evangelizálni. Elsőként Sényőn, ahol a „Keresd az igazságot!" c.
misszióirattal és meghívóval keresték fel a helybélieket. Az előadássorozatot a
sényői iskola udvarán tartották meg, nagy érdeklődés közepette. A téli
hónapokban Tóth István lelkész testvér hirdette az evangéliumot. Majd
Nyírbogdányba és Beszterecre is elvitték az evangélium jó hírét, ahová az utat
mindig gyalogosan tették meg!
1952-ben épült
fel a gyülekezet első imaháza, a Béke u. 4 sz. alatt. A telket a községi tanács
ajándékozta a testvérek részére. Az akkori építkezés több mint 30 taggal
kezdődött el. Az imaházat 1973-ban kibővítették, mely közel 30 évig állt Isten
és a gyülekezet szolgálatában. Az eredeti imaház azonban nem szilárd alapokra
épült, ezért sürgőssé vált, hogy egy új, korszerű imaház épüljön! 1988
júniusában kezdődött el a jelenlegi imaház építése. Az építkezést úgy lehetett
folytatni, hogy a korábbi épület maradt a helyén, amíg a testvérek a hátsó
részt felépítették. A gyülekezet minden szombaton megtarthatta
istentiszteletét, mert a szuterén elkészült, és az építkezés teljes
befejezéséig testvéreink ott folytathatták istentiszteleteiket. Majd sor került
a régi épület lebontására, és az imaterem megépítésére. A munkálatok legjavát a
gyülekezet tagjai végezték el. Kb. 1100 napot dolgoztak itt testvéreink, és így
a sok szeretetmunkának köszönhetően ez az imaház nem egészen 5 millió Ft-ba
került (1990-ben). Az ünnepélyes átadásra 1990. december 22-én került sor.
Az elmúlt 17
évben a gyülekezet szinte minden évben tartott evangelizációs előadássorozatot
az új imaházban, több lelkésztestvérrel és előadóval, melynek eredményeképpen a
gyülekezet jelenlegi taglétszáma 57 fő. A gyülekezetnek szórványa is lett: a
Kemecsei közösség, melynek létszáma 13 fő.
Tisztelettel emlékezünk a gyülekezet
lelkipásztoraira, akiknek munkálkodása lehetővé tette, hogy Isten iránti
hálával emlékezzünk meg az elmúlt évtizedek isteni gondviseléséért, oltalmáért
és vezetéséért is: Kovács Károly, Beretka Imre, Szabó Ödön, Négyesi Gábor,
Erdélyi László, Szakács József, Tóth István, Fegyverneky József, Oszwald László, Pásztor József, Cservenyák Károly,
Fekete Vencel, Hajnalvári Alajos, Fehér János, Liebhardt
László, Papp Sándor, Pintye Endre, Podina István, Pintér Vencel, Pásztor Ottó,
Milei Sándor, ifj. Szőllősi Árpád,
Várhelyi Zoltán, Restás László, Sárközi Géza, Tóth Csaba, Petőh Imre, Szabó
János, Murányi József, Somi Lajos, Szőllősi Árpád,
Kormos Erik.
|