A Magyarországi Arabok Egyesülete ismét meghívta
Szabó Lászlót, az Adventista Teológiai Főiskola tanárát egy előadásra az
egyesület kulturális rendezvényére október 5-én a Nemzetek Házába, Budapesten.
Az egyesület tagjai a Magyarországon tartózkodó arab nagykövetek, konzulátusok,
egyetemi tanárok, üzletemberek és más arab származású személyek. Most három
adventista is részt vett az alkalmon.
Az előadás
témája Ábrahám hite és engedelmessége volt. Az alkalom jó baráti légkörben
telt. Nagyszerű érzés volt, amikor az egyesület vezetője bevezetőjében
egyházunkat, mint a békés és örömteli emberek közösségét mutatta be. Mindenkit
bátorított, hogy látogassa rendezvényeinket. Őt most már két emberen keresztül
is baráti szálak kötik az adventistákhoz, és minden rendezvényünkön érzi, hogy
csodálatos légkör és békesség veszi őt körül. Ábrahám kapcsán elhangzott az
előadásban, hogy maga a moszlim szó azt jelenti, hogy valaki Istenre hallgat,
és alapjában véve ez határozta meg Ábrahám életét, és ebben példa számunkra is.
Az előadás után kötetlen beszélgetés alakult ki a résztvevők között.
Kommentár: Számomra
különleges és érdekes világ tárul fel a magyarországi arabokkal való kapcsolat
nyomán. Vacsorákra hívnak, állófogadásra, személyes teázásra otthonaikba. Olyan
közvetlen kedvességgel kezelnek, mintha közéjük tartoznék. Hálás vagyok
Istennek ezért a lehetőségért, és most már azon gondolkodom, hogy mi is
kezdeményezhetjük a kapcsolat erősítését.
Szabó László
|