Evangelizációs előadás-sorozat Nyíregyházán
George
Doca tartott 10 részes evangelizációs előadás-sorozatot Nyíregyházán, a
gyülekezet épületében 2007. november 9-18. között. Ez alkalommal a téma olyan
rejtett lelki aknákat leplezett le, amelyek életveszélyesek számunkra, mint
például: a bizonytalanság, félelem, erkölcstelenség, harag, megalkuvás,
kiengesztelhetetlenség, irigység, féltékenység. Az előadássorozat arra adott
választ, hogyan lehet ezeket a rejtett lelki aknákat megtalálni, és elkerülni,
ill. mit tehetünk, ha már ezekre az aknákra ráléptünk, és súlyos
következményekkel járó lelki robbanást okoztak számunkra.
Az előadások alkalmával evangéliumi énekeket is hallgathattunk,
melyeket a Bukaresti Operaház és az Aradi Filharmónia szólistái - Mediana
Graziella Vlad és Florin Hanzig - adtak elő, Razvan Bogdanesku
zongorakíséretével. Az előadás-sorozat nemcsak a Nyíregyházi Gyülekezet közel
50 barátját érintette mélyen, hanem a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett
testvéreket és barátokat is. (Az előadás-sorozatról készült DVD felvételek ill.
énekes CD-k megrendelhetők Ágoston József presbiternél: 06-30/664-3032.)
Abban a reményben vagyunk, hogy 2008. januárjában
folytatódhat ez az előadás-sorozat Nyíregyházán, de most már a város egyik
nevezetes középületében, melyért kérünk, hogy imáitokban emlékezzetek meg!
Á. J.
|