„Tégy engem mintegy pecsétet a te
szívedre..."
Menyegzői istentiszteletet
tartottunk Isaszegen 2007.
július 8-án, amikor kötött örök
szövetséget egymással az Úr és a gyülekezet színe előtt.
Az örömteli eseményt még meghittebbé tették a zenei és verses
szolgálatok. A vőlegény számára meglepetés volt testvérei szolgálata, akik az
ifjú párt egy kedves énekkel köszöntötték.
A műsor után
Szabó László lelkész osztotta meg a résztvevőkkel a Biblia tanácsait 1Móz 2:18 alapján. „Mitől működik egy
házasság? Ahogy a szervezetnek is szüksége van vitaminokra úgy minden házasság
fenntartásához szükség van vitaminokra. Az első vitamin az Ő-vitamin: azon
dolgozom, hogy a másik boldog legyen, keresem azt, ami neki fontos. E-vitamin:
Elkötelezett szeretettel szeretem a másikat még akkor is, ha másként
gondolkodik, mint én. Tartósan szeretni csak Istennel lehet. Házasságban mindig
Istenhez forduljunk, aki igazi tartalommal tudja megtölteni a házasságot" -
tanácsolta Szabó László.
Enikő és Árpi
boldog fiatalok, tele tervekkel a jövőre nézve. Pár éve ismerték meg egymást,
és mélyen átgondolva döntöttek egymás mellett. Isten áldását kérték frigyükre,
és azon munkálkodnak, hogy baráti körükben közös életükkel bemutassák Isten
szeretetét, és hogy jó házasságban élni!
Sok
boldogságot és az Úr áldását kívánjuk közös életükre!
M-SzE
|