„Hazavágyom az atyai házhoz” |
|
|
|
Ez volt a mottója annak az evangelizációs előadás-sorozatnak,
amit a Perth Amboy-i Magyar Adventista Gyülekezetben (USA) tartott dr. Tokics Imre, a Dunamelléki Egyházterület elnöke,
2007. december 7.
és 17. között. A bibliai tékozló fiú történetét Jézus mondta el hallgatóinak,
így fejezve ki azt, milyen fontos a Teremtő Isten és a Megváltó számára a
tékozló fiak hazatérése.
A programot
Orbán Csaba helyi lelkész szervezte és vezette. A tolmácsolás szolgálatát
Kapusi Antal, a New York-i Gyülekezet lelkésze és Orbán Edit lelkészfeleség
végezte. „Gyülekezetünk mindent megtett azért, hogy az evangelizáció eredményes
legyen. Kádár Győző testvér vezetésével zenekart alapítottunk, mely
színesítette az előadásokat. A sorozatot rendszeresen látogatták vendégek is,
akik közül többen döntöttek amellett, hogy elfogadják Krisztust személyes
megváltójuknak, és megkeresztelkednek" - nyilatkozta Soós Zoltán presbiter.
A résztvevők
több mint százan voltak estéről estére. A New York-i és a Perth Amboy-i
Gyülekezetek ezúton küldik üdvözletüket az óhazában élő testvéreiknek, Isten
áldását kívánva rájuk az új esztendőben.
(SM)
|