Mintegy 30 fő vett részt 2007. november
11-én a Budapest-Józsefvárosi imaházban megrendezett országos presbiteri
értekezleten.
Az összejövetelt dr. Szilvási
András unióelnök nyitotta meg, aki a Zsidókhoz írt levél hithősökről szóló
fejezetéből Mózes példájával bíztatta az egybegyűlteket. Zarkáné Teremy
Krisztina, az Advent Irodalmi Műhely vezetője, több új könyvet mutatott be. A
könyvkiadás körül kialakuló rend jele, hogy idén a jövő évi naptár már a
missziókonferenciára elkészült.
Edélyi László
nagyszerű beszámolót tartott a Terézvárosi Gyülekezet ima- és missziós
programjáról. A következő évre három célt tűztek ki: ima és munka 1) a kiesett
testvérekért; 2) a környezetünkben élő emberekért és 3) a közösségért, amelyben
élünk.
2007-ben három
külföldi testvér tartott hazánkban nagyobb sorozatot: Mark Finley, Louis Torres
és Lowell Hargreaves. Ezeknek a sorozatoknak a kiértékelését, az ezekről való
megbeszélést azért is fontosnak tartottuk, mert 2008-ban két sorozatnak is lesz
folytatása.
A Reménység
Evangelizációs Központ vezetője nem volt jelen, ezért dr. Ambrus András mutatta
be a REK tevékenységét.
A beszámolók
élénk érdeklődést váltottak ki a jelenlevőkből. A tanácskozást közel másfél
órás, pozitív hangulatú hozzászólások és megbeszélés zárta, melynek középpontjában
mindig az állt, hogyan lehetne a saját munkaterületünkön minél jobban betölteni
Istentől kapott feladatunkat. Én is és a többi résztvevő presbiter és lelkész
testvér is tudott olyan gondolatot, kipróbált gyakorlati ötletet kapni,
amellyel segítheti helyi gyülekezetének munkáját.
Dr. Ambrus András
|