Jan Paulsen üzenete
Jan Paulsen, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke, december 17-én
közzétett videó-nyilatkozatában a reménység ünnepi üzenetét tolmácsolta az
egyház tagjainak. Paulsen testvér kiemelte: „az a reménység, amelyet Jézus a
hívőknek ad, az egész életet átalakítja, és az ember életének minden területére
hatással van - fontossági sorrendünkre, döntéseinkre, kapcsolatainkra egyaránt.
A reménység pedig az Istennel való kapcsolatból fakad".
Utalt az elmúlt
esztendőben bekövetkezett tűzvészekre, pusztító viharokra, földrengésekre és
szerencsétlenségekre, majd arra emlékeztette az egyház tagjait, hogy „az igaz
reménység horgonya valami szilárd és biztos dologban rejlik, mégpedig abban a
bizonyosságban, hogy Krisztus győzelmet aratott a halál felett, és ígéretében,
mely szerint visszajön, és mindent újjátesz".
A világ
leginkább felszültségekkel és konfliktusokkal terhelt helyeiről megemlékezve
békéért és reménységért imádkozott, és megemlékezett azokról is, akik
elképesztő szegénységben, a létért küzdve élik mindennapjaikat.
Karácsony
ünnepe kapcsán kijelentette, hogy az a reménység, amelyet Jézus a
keresztényeknek ad, „olyan reménység, amely mindig kifelé tekint, és a
könyörület szemén keresztül szemléli környezetét", majd hozzátette: „mi az Ő
ügynökei vagyunk, a reménység közvetítői, amely megnyilatkozik döntéseinkben,
és abban, ahogyan Isten jelenlétét képviseljük mindennapi életünkben".
Végezetül
megjegyezte: „jó, ha néhány dolgot magunk mögött hagyunk, miközben reménységgel
a szívünkben indulunk az új esztendőbe". Javasolta, hogy mindenki „keresse és
munkálja a megbocsátás, megbékélés és gyógyítás szolgálatát".
KiVi/ANN
|