Sólyom László fogadást
adott a magyarországi karitatív szervezetek tiszteletére
Az ADRA Adventista
Szeretetszolgálat Alapítványt Bakosné Zohán Tünde ügyvezető igazgató képviselte, akit e
rangos esemény jelentőségéről kérdeztünk.
- 2007 decemberében nagy megtiszteltetés érte az ADRA Adventista
Szeretetszolgálat Alapítványt. Mi volt ez?
- 2007. december 17-én a Sándor
Palotában Sólyom László köztársasági elnök úr a karitatív és segítő szervezetek
képviselői részére fogadást adott. A hazánkban tevékenykedő alapítványok és
szervezetek közül a 40 legjelentősebb vehetett részt.
Rendkívüli
megtiszteltetést jelentett számunkra, hogy az ADRA Alapítvány is hivatalos volt
erre az eseményre, és nagyon meghatódtam, amikor kézhez vettem a névre szóló
meghívást.
- Hogyan zajlott a rendezvény? Kik voltak jelen? Mesélnél nekünk erről?
- A megérkezést követően
lehetőség nyílt arra, hogy a civil munkatársak egymással is beszélgessenek. Jó
lehetőség volt ez a kapcsolatépítésre.
Számos
szervezet képviselője jelen volt, többek között Mádl Dalma asszony, Göncz
Árpádné, Habsburg György, az Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatója Lehel
László úr, valamint a Baptista Szeretetszolgálat vezetője Szenczy Sándor,
akivel kellemes hangulatú szakmai beszélgetésünk volt. A Karisz Karitatív
Szervezet vezetőjével Lehoczki Lászlóval a jövőbeni közös munkáról
egyeztettünk.
Majd
megérkezett az elnök úr, és kedves szavakkal megköszönte az elmúlt éves
munkánkat. Kérte, hogy ezt tolmácsoljuk munkatársaink felé is. Így meg is
ragadnám ezt az alkalmat, és szeretném megköszönni az ő nevében is önkéntes
munkatársainknak áldozatos tevékenységüket.
Majd Sólyom
László úr mindenkivel személyesen kezet fogott, és néhány szóban lehetőség
nyílt egy kis beszélgetésre.
- Igazi elismerés és megtiszteltetés volt ez a köztársasági elnök
részéről. Mi a vágyad és célod az ADRA Alapítványt illetően a jövőre nézve?
- Nagyon jó érzés volt
képviselnem az ADRA Adventista Szeretetszolgálat Alapítványt. A jövőben
rendszeresen kapcsolatot tartunk a Köztársasági Hivatal Civil Osztályával.
Szeretném, ha az alapítvány neve egyre ismertebbé válna Magyarországon, és úgy
érzem, hogy ez jó lehetőség ennek elkezdésére.
AI
|