A Dunamelléki Egyházterület 762/2008. sz.
határozata értelmében új lelkészt bízott meg a Budapest-Terézvárosi Gyülekezet
lelkészi szolgálatával dr. Tokics Imre személyében, akit Csalami László egyházterületi
titkár 2008. január 26-án iktatott be a szolgálatba, ünnepélyes keretek között.
Az
egyházterület képviselője dr. Tokics Imrét és feleségét, valamint a
gyülekezetet fogadalomtételre szólította fel, így a jelenlevő közösség
együttesen tett hitet amellett, hogy vállalja: „elfogadom, hogy Krisztust
mutatjuk be az emberek előtt". Ezt követően a közösség imádságban fordult Isten
felé.
Dr. Tokics Imre lelkész Mt 9:16-17 verseivel
köszöntötte a gyülekezetet, és bemutatkozó beszédében a változás szükségességét
sürgette annak érdekében, hogy a gyülekezet lélekmentése ismét a régi
lendületben folytatódjék.
Dr. Tokics Imre 1975-től lát el szószéki
szolgálatot. Szolgálati területei a Dunamelléki Egyházterületen, mint
igehirdető és lelkész: 1978-1981 Budapest „B", Kisapostag, Farmos, Gyömrő, 1984-1988-ig
Budapest-Terézváros, 1989-1992-ig Budapest-Sashalom, Budapest-Pesterzsébet, Tass,
1993-1994. Budapest-Pestlőrinc. Tiszavidéki Egyházterületen: 1994-1999-ig
Miskolci Gyülekezet. Majd ismét a DET-en 1999-2003-ig Budapest-Pesterzsébet és
Csepeli Gyülekezetek.
Jelenleg a
Dunamelléki Egyházterület elnöke és az Adventista Teológiai Főiskola
Ószövetségi Tanszékének vezetője és tanára.
A korábbi Lelkészi
Munkacsoport az igeszolgálaton kívül a lelkigondozásban, az elmaradt tagok
megkeresésében, a könyvmisszióban, a kapcsolatok építésében, a Kontakt Rádió
műsorainak összeállításában nyújt segítséget dr. Tokics Imre lelkész
testvérnek.
(HE-TINÉ)
Bodnár János lelkésztől a
Terézvárosi Gyülekezet ünnepélyesen köszönt el, aki 1996 áprilisától 2008.
január 16-ig volt a gyülekezet lelkésze. Elköszönő szavaiban elmondta: „A
Terézvárosi Gyülekezetben folyamatosan tartottunk evangelizációs sorozatokat
szolgálatom alatt. Munkámban segítőim voltak: dr. Szigeti Jenő, dr. Tokics
Imre, dr. Hangyás László, Erdélyi
László, Zarka
Péter és a presbiterek. A felújítás is ez idő alatt zajlott,
melyet dr. Szigeti István
presbiter pontosan és hűségesen vezetett, mialatt én a lelkigondozói feladatot
láttam el.
Feleségem nagy
segítséget jelentett számomra, aki a gyermekiskolát vezette éveken át és a
könyvmisszióban tevékenykedett, közben a Dunamelléki Egyházterület felkérésére
az értekezleteken a lelkészek vendéglátásában vett részt.
Örömmel
mondhatom, hogy az elmúlt közel tizenkét évben 162 keresztség volt, a
taglétszám 314-ről 406-ra növekedett. Ugyanakkor szomorú volt elbúcsúzni 81
testvérünktől, akik ez alatt az idő alatt távoztak el sorainkból.
A legfontosabb
számomra megkérdezni az Urat minden döntésem előtt, a Tőle való függőségemet
mindig szem előtt tartom.
Szívesen
szolgáltam ebben a gyülekezetben, boldog vagyok, mint adventista prédikátor,
hogy Isten elhívott és megbízott ezzel a feladattal."
A gyülekezet
dr. Erdélyi László
presbiter köszönő szavaival, a kórus szolgálatával és a Pásztor magáért imádkozik című verssel búcsúzott Bodnár János
lelkésztől, hűséges munkáját kiemelve, aki a gyülekezetben tartott
igehirdetéseit kapta ajándékba CD-n, felesége pedig virágcsokrot. Az elmúlt két
és fél évben két körzetet gondozott Bodnár testvér, a Budapest-Terézvárosi és a
Budapest-Pestlőrinc és Vecsési Gyülekezeteket, így az utóbbiban végzi
szolgálatát.
(TINÉ)
|