Börtönmisszió 2007 karácsonyán |
|
|
|
Farkas Dániel lelkész testvér
szervezésében 2007 karácsonyán két börtönbe is elment a gyömrői fiatalok egy
csoportja.
December 19-én a Kozma utcai börtönben szolgáltunk, majd december 26-án
Győrbe mentünk le egy szép programmal a börtönlakókhoz.
Sajnos Farkas
Dániel testvér betegségéből kifolyólag nem tudott részt venni a látogatásokon,
de gondos pontossággal otthonról irányította az eseményeket.
A fiatalok
lelkes énekeivel, és a pantomim adta lehetőséggel dicsőítették Urunkat. Isten
Igéjét Kormos Tivadar lelkipásztor szólta. A Kozma utcában ajándékcsomagokat,
Győrben pedig Isten igazságait tartalmazó könyveket sikerült szétosztani az
érdeklődőknek. Az adományokban több gyülekezet és magánszemély is segített,
mint például a Józsefvárosi, Pestlőrinci, Isaszegi, Sashalmi, Szüret utcai, Gyömrői
és Győri Gyülekezetek.
Mindkét
helyről nagy élménnyel tértünk haza. Legyen áldás az adakozón, a
szolgálattevőkön és a hallgatókon is!
Kormos Tivadar
|