A Pesterzsébeti Gyülekezet már évek óta törekszik
egyre ismertebbé tenni az egyházat a kerületben, hogy minél többen részt
vegyenek rendezvényeiken, és növekedjen a gyülekezet.
Az év vége
közeledtével egy egészen újszerű ötletet próbáltak ki. Karácsonyi művészeti és
irodalmi pályázatot hirdettek meg a kerületbeli gyerekek részére, melynek
témája Jézus születése volt. A pályázat elkészítéséhez javasolták, hogy a
pályázók olvassák el az evangéliumok Jézus születésével kapcsolatos részeit.
A kerületi
pedagógiai intézet hivatalból minden iskolának és óvodának kiküldte a
pályázatot, a gyülekezet tagjai pedig személyesen felkeresték az ismerős
gyermekes családokat, és hirdetést adtak fel a Pesterzsébet újságban.
A pályázatra
összesen 55 rajz, festmény és 3 vers érkezett a kerület öt iskolájából és két
óvodájából. A zsűri munkáját, melyben természetesen két rajztanár is helyet
kapott, dr. Szigeti Jenő vezette.
A beérkezett
alkotásokból néhány nap múlva kiállítást szerveztek az egyik iskola aulájában,
amelyet dr. Hangyás László, az ATF főigazgatója nyitott meg, majd rövid műsor
után Bihari Csaba a gyülekezet lelkésze adta át a díjakat.
Minden pályázó
kapott oklevelet, egy-egy Mosoly újságot, igés képeslapot, könyvjelzőket,
matricát. Korcsoportonként az első három helyezés könyvjutalomban részesült. A
két fődíjas és a közönségdíjas egy-egy üdülést nyert a 2008-as Balatonlellei
Szünidei Biblia Táborba. A felkészítő tanárok szintén kaptak 1-1 könyvet
ajándékba. Ezenkívül minden résztvevő kapott egy példányt az egyházat ismertető
füzetből, az intézményvezetők az egyházat ismertető DVD-ből is kaptak
egyet-egyet.
A gyülekezet
munkája nem volt hiába való. Ismerősöket, barátokat szereztek: több mint
hetvenen kaptak az Adventista Egyházat ismertető füzetből, szétosztottak 35
könyvet, 10 naptárt és 10 CD-t az Advent Kamarakórus elmúlt évi, karácsonyi
műsorával.
Karancsi Ilona
|