5 éves kislány imádkozik szombat este: „Drága Úr Jézus, olyan jó volt ma az istentiszteleten, kár, hogy Te nem voltál ott." Ez a gyermeki reakció két komoly kérdést vet fel: ha az Úr ott van az istentiszteleten, mi élvezzük-e; ha mi élvezzük, akkor ott lehet-e az Úr?

A Teremtő imádata felszabadítja Isten hatalmát az életünkben, megnyitja a börtön rácsait, mint Pálnál és Silásnál. Szétoszlatja az ellenséget, mint amikor Józsafát énekeseket küldött a harctérre, vagy meggyőz a bűnről, ahogyan Ésaiást a templomi tapasztalatban. Ez így van ma is? Vagy olyan lett az istentisztelet, mint egy hagyományőrző műsor, kulturális est?

George Barna szerint a fiatal felnőttek fele egy kérdőíven azt nyilatkozta, hogy még soha nem tapasztalta meg Isten jelenlétét az istentiszteleten. Tapasztalat-e az istentisztelet, vagy program? Ha nem tapasztalat, ha nem lüktető erő, ha nem személyes találkozás, akkor mitől válik azzá? Mást kell énekelni? Másként kell prédikálni? Másként kell részt venni benne? Mennyire kultúrafüggő? Mennyire lenne más, ha azzá tennénk?

A kérdések megválaszolásának egyik akadálya az a tévhit, hogy az istentiszteletnek van egy egyetemes, ihletett, Isten által előírt és elfogadott formája.

Nézzük meg a bibliai idők istentiszteletét. Négy bibliai mintából érthetjük meg az istentisztelet Istennek tetsző jellegzetességeit.

Mire tanít a Sínainál bemutatott istentisztelet?

• Isten hív az imádatra. A nép összegyűl előtte.
• Isten és a nép interaktívan szereplője az imádatnak. 
• Csúcspontja az Isten szavának megértése.
• Az istentisztelet része a személyes elkötelezettség, döntés (szövetségkötés).
• Az áldozat vére megpecsételte az eseményt, amit az Újszövetségben az úrvacsora váltott fel.

A templom

Az Ószövetség idején a nemzeti jövedelem 10%-át az imádatra fordították. Több ezer lévitát tartottak el, akiknek az élete nem adminisztrációról, prédikálásról, hanem teljes egészében az imádatról szólt. Némelyeknek csak annyi dolguk volt, hogy a megfelelő időben megfújjanak egy kürtöt, mások csak énekeltek vagy zenéltek. A templom volt a központja, ahol a frigyláda légköre tiszteletet, áhítatot parancsolt.

Az ünnepek

Az ünnepek öröme jelentette az imádat másik pólusát, melynek része volt a felszabadult tánc, kézfelemelés, kiáltás. (Lásd E. G. White: JÉ, 463. old.)

A zsinagóga

Jézus napjaiban a templom mellett a helyi zsinagógák jelentették az istentisztelet központját. Fő eleme a tekercsek olvasása volt. A ceremóniák Messiásra mutató jellegét szem elől tévesztették, emberi hagyománnyá váltak. A Messiás-centrikus istentisztelet helyett a szabályzatok, törvények kerültek a középpontba. A vallásos kultúra megőrzése fontosabbá vált, mint Isten imádata. Ugyanakkor a zsinagógarendszer kifejezte az istentisztelet közösségi jellegét, a nevelés fontosságát.

A biblikus istentiszteletnek erre a négy pillérre kell épülnie

• A kivonulás az istentisztelet interaktív, elkötelezettségre hívó jellegét hangsúlyozza.
• A templomi szolgálat Isten jelenlétére, szentségére hívja fel a figyelmet, áhítatot és tiszteletet parancsolva.
• A zsinagógarendszer az istentisztelet közösségi, nevelési szerepét emeli ki.
• Az ünnepek pedig az öröm kifejezésére bátorítanak.