Egy vizsgálat szerint azok, akik
attól félnek, hogy valamilyen bűncselekményt követnek el ellenük, mind
fizikailag, mind pedig mentálisan megbetegedhetnek. Az ilyen jellegű félelem
nagyon gyakori, bár az esetek nagy részében nem indokolt. A potenciális
betörőktől, erőszakos emberektől való rettegés azonban azt eredményezi, hogy az
illető kevesebbet mozog, hiszen nem mer kimenni a szabad levegőre, kevesebbet
jár emberek közé, és azt is gyanakvóan teszi, felületesen tartja a kapcsolatot
barátaival, ismerőseivel. Az így élő embereknek kétszer nagyobb esélyük van a
depresszióra és másfélszer nagyobb valószínűséggel kapnak valamilyen egyéb
mentális betegséget. A mozgáshiány és bezártság miatt a fizikai állapotuk
alapján akár 9 évvel öregebbnek is tűnhetnek. A probléma elkerülésre jobban
kellene megvilágítani az utcákat, és legalább a szomszédoknak jobban össze
kellene fogniuk, hogy a lakókörnyezetében mindenki biztonságban és nyugalomban
érezhesse magát. (Reuters Health 2007. október 8.)
|