oldal 1 / 2 Semmi sem hasonlít Jézushoz
Az Egyesült Államok egykori elnöke, Bill Clinton, megkérdezte Nelson
Mandelát, hogy hogyan tudott megbocsátani annak az embernek, aki 27 évre
bebörtönözte őt. Mandela válasza így hangzott: „Ha nem bocsátottam volna meg
neki, még most is a foglyuk lennék." (Ez a
kijelentés Bill Clinton 2002 augusztusában, Nigériában tett látogatásakor
hangzott el.)
Ez
megpecsételte döntésemet: Mandela hivatalosan is felkerült példaképeim
listájára. Ott a helye. Hiszen nekem minden erőfeszítésemre szükségem volt
ahhoz, hogy a gyülekezetem egyik tagjának megbocsássak azért, mert legnemesebb
szándékaimat rossz színben tüntette fel; most pedig itt ez a férfi, aki
megbocsátott azoknak, akik az életére törtek, akik hamis vádakkal igyekeztek
meghurcolni őt és népét.
A magasztos
lelki eszmékkel bíró emberek mindig megihlettek másokat. Motiválnak bennünket,
előre visznek, segítenek, az olyannyira vágyott magaslatokra emelik
tekintetünket, és példát adnak arra, hogy elérjük, amit ők, vagy még magasabbra
törekedjünk - ha merünk. Személyesen számomra olyan többletet nyújtanak, amiért
érdemes élni.
Keresztelő
Jánost nem más, mint maga Jézus nevezte kiemelkedő egyéniségnek. Jézus elismerő
szavai, amelyeket Jánosról mondott, olyan erőteljesek, hogy életét valóban
érdemes figyelemmel követni. „Az
asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb keresztelő Jánosnál." (Mt 11:11) Érdekes azonban, hogy annak
alapján, amit a Biblia az életéről elmond, nem valószínű, hogy ma meghívnák az
ENSZ döntéshozó értekezletére, vagy bármely ország elnökének a szomszédságában
lakhatna. Jézus tehát szavaival nemcsak elismeri Jánost, hanem gyakorlatilag le
is rombolja a nagyságnak azt a definícióját, amit a modern ember szinte tudat
alatt elfogad.
Egy pap
fiaként, Keresztelő János küldetéssel rendelkező ember volt már születésétől
kezdve. Az élet semmilyen viszontagsága nem tudta őt eltéríteni attól az
ösvénytől, amit a Gondviselés jelölt ki számára. Céljától semmi sem tudta
eltántorítani. Távol maradt a városi élettől, így kétszeresen is biztosította
azt, hogy a bűnt mindig visszataszítónak találja. Öltözete és életvitele
egyszerűségről tanúskodott: idegen volt tőle a büszkeség minden formája. Néhány
kijelentése bepillantást enged számunkra rendkívül erős jellemébe.
Kicsoda intett meg titeket, hogy... megmeneküljetek?
A farizeusok
nagy hatalommal rendelkeztek. Minden zsidót gyermekségétől fogva arra
tanítottak, hogy tisztelje őket. Szentségük tettetett voltának felismeréséhez a
Szentlélek megvilágosító munkájára volt szükség. Velük szembeszállni azt
jelentette, hogy az illető saját hitelességét teszi kockára, s azt, hogy valaha
is befolyása legyen a zsidó nép körében. Még Jézus tanítványai is tartottak
attól, hogy a Mester kiesik a farizeusok kegyeiből.
(Lásd: Mt 15:12) János azonban kiállt ellenük.
János
szolgálatát erő kísérte, és sokan megtértek a zsidók közül. Egy ideig nagyobb
volt a befolyása, mint az ország vezetőinek, és ezt látva, a farizeusok és
sadduceusok meglátogatták Jánost. Kétségtelen, többféle okuk volt erre, de
többségüket nem a megtérés vágya motiválta. Inkább az a valószínűbb, hogy
Keresztelő János hatalmas befolyásából szerettek volna hasznot húzni, amikor
engedték, hogy megkeresztelje őket. Talán úgy vélték, rangjuk majd hatást
gyakorol Jánosra.
Jánost azonban
mindez hidegen hagyta. Őt nem lehetett sem becsapni, sem megfélemlíteni.
Semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy a kedvükben járjon, vagy
elnyerje az emberek tiszteletét azzal, hogy megkeresztel ilyen „szellemi
nagyságokat". Ő Isten szavát szólta - mit sem törődve a következményekkel: „Kicsoda intett meg titeket, hogy az
Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?" (Mt 3:7)
|