Egy mozgalmas hétvége Szolnokon
Ahogyan arról korábban is írtunk, február 29-e és március 2-a között az
Egészségügyi Szolgálatok Osztálya és az Adventista Családi Szolgálat
megrendezte közös konferenciáját Szolnokon.
Az egészséges
életmód iránt érdeklődők nagyszerű előadásokat hallhattak a kávéról, az
alkoholról, valamint az absztinencia jótékony hatásairól. Az előadók Ősz-Farkas
Ernő, dr Gáspár Róbert, Gáspár Zsolt, dr. Boros Gyevi László, dr. Hangyás
László, dr. Tokics Imre, valamint dr. Nagy Vilmos voltak. A programot a
vasárnapi Zagyva-parti túra tette teljessé, ahol a résztvevők nem csak
beszélgettek az egészségről, gyakorlati „kóstolót" is kaptak belőle.
A családi
szekcióban házasságra való felkészítést tartottunk 16 pár részére, akikkel a
házasság olyan fontos területeit gondoltuk át, mint a célok, a kommunikáció, a
konfliktuskezelés, a pénz, a szabadidő, a szexualitás, az anyósprobléma, a hit
a gyermekvállalás és a szerepértelmezés. A foglalkozásokat Mihalec Gábor és
Csizmadia Róbert vezette. A nyilatkozó 29 személy közül 22-en azt mondták, hogy
teljesen új dolgokat tudtak meg párjukról ezen a hétvégén, 16-an pedig
elárulták, hogy a rendezvény megerősítette őket házassági szándékukban. A
házassági szekcióról további részletek megtalálhatók a www.kettenegyutt.hu honlapon.
Különösen
értékessé tette a rendezvényt Paul Clee, a divízió egészségügyi osztályának
vezetője, aki nem csak nagyszerű áhítatokat tartott, de meggyőző szakmai
előadásaival is emelte a hétvége színvonalát.
Külön
köszönjük Czakó László és Csizmadia Róbert munkáját, akik a szervezésben
nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be.
Mihalec Gábor
Családnevelési Munkacsoport
|