Az Aszódi Gyülekezet életében még nem történt olyan
esemény, amely 2008. február 23-24-én volt! Ezen a hétvégén talán úgy ünnepeltük
a szombatot, ahogy kevésszer tesszük. Két mikrobusznyi, odaszentelt életű,
ragyogó arcú testvér jött hozzánk Erdélyből azzal a céllal, hogy segítsék
missziós törekvéseinket. Majd egy harmadik mikrobusz is érkezett Zala megyéből.
Mindannyinkat egy cél vezérelt: eleget tegyünk Krisztus misszióparancsának!
Szombat
délelőtt a rövid igehirdetés után csak úgy ömlött szívünkből a sok-sok Istent
dicsőítő tapasztalat. Senki nem nézte az óráját, hogy mikor lesz vége az
alkalomnak, de háromnegyed 2-kor fejeztük be istentiszteletünket! Utána finom
ebéd következett, majd egy lelkes ének után indulás! Ekkor már 55-en voltunk,
kiegészülve néhány isaszegi és gödöllői testvérünkkel.
Elhatároztuk,
hogy minden házhoz elvisszük a „Passió" című könyvet ajándékba, és adunk egy
meghívót a hamarosan kezdődő evangelizációs sorozatra: „Globális felmelegedés a
próféciák fényében".
Csodálatos
érzés volt látni, ahogy mindenki elszántan magához ragadta a könyveket és a
meghívókat, és siettek az emberekhez. Eszembe jutottak Ellen White szavai:
„Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a
másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét" (NK,
544. old.).
Ez a kis gyülekezet,
13 taggal, nem kis anyagi áldozattal felvállalta, hogy 2000 házhoz elviszi az
Isten igazságait tartalmazó könyveket, lehetőséget adva Isten Lelkének, hogy
csodálatos módon működjön emberek szívében.
Ellen White
azt írja a késői esőről: „Az üzenet nem annyira érveléssel, mint Isten Lelkének
mélységes meggyőzése nyomán fog terjedni. Az érvek már korábban elhangzottak. A
magvetés megtörtént, és a mag ki fog kelni, és termést hoz. A missziómunkások
által terjesztett irodalom megteszi hatását" (NK, 544-545. old.).
Talán sokak
számára értelmetlennek tűnik, hogy házról-házra felkeressünk embereket. Biztos,
hogy sok ellenérv is van, amelyre most gondolunk. De egy biztos: ezen a
hétvégén 2000 háznál már esélyt adtunk arra, hogy döntsenek Jézus mellett!
Sajnos, nem mindenki fog megtérni, de az evangélium „bizonyságul hirdettetik
minden népnek, és akkor jön el a vég". Bárcsak egész Magyarországon felismerné
ez a maroknyi adventi nép, hogy nem azért lettünk hívők, hogy csak a székeket
melegítsük a gyülekezetekben, hanem, hogy Isten kinyújtott keze legyünk emberek
megmentése érdekében!
Várom azt a
napot, amikor Isten Lelke hatalmas mértékben kiárad népére, és Aszód és
környékéről is az Úrhoz jönnek e hétvége eredményeképpen!
Kormos Tivadar
|