2024. október 10. Csütörtök
Napnyugta: 18:05
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Etikai állásfoglalások arrow Táplálkozás arrow Az adventista egészségügyi szolgálatok szervezete és küldetése
Az adventista egészségügyi szolgálatok szervezete és küldetése PDF Nyomtatás E-mail

Az adventista egészségügyi szolgálatok története

Joseph Bates már 1827-ben elkezdett tevékenykedni a mértékletesség ügyéért, közösségi szinten azonban csak 1863-ban tették meg az első lépést, amikor az adventista egyház szervezetté vált.

1877 áprilisában a Health Reformer egyik cikkében E. G. White a következőket írta: „Az igazi mértékletesség arra tanít minket, hogy teljes mértékben tartózkodjunk attól, ami káros, és hogy értelmes módon csak egészséges és tápláló élelmiszereket fogyasszunk.”

Nem sokkal ezután az egyház megalapította az Amerikai Egészségügyi és Mértékletességi Egyesületet, amely később nemzetközivé vált. 1893-ban a Hetednapi Adventista Misszionárius és Önkéntes Egyesületet az egyház orvosi felügyelete alatt szervezték meg, a mértékletességi mozgalommal együtt, dr. J. H. Kellogg elnökletével.

Később a Generál Konferencia megkísérelte ezt a többé-kevésbé független szervezetet szorosabb egyházi irányítás alá vonni, aminek következtében az egyesület szakított egyházi kötődésével. 1905-ben megszervezték a Generál Konferencia orvosi missziójának osztályát. A mértékletességi munka vezetése továbbra is az Amerikai Mértékletességi Egyesület hatókörébe tartozott, később pedig egy különálló osztály, a mértékletességi osztály vette át az irányítását. (A mértékletességi osztály a XIX. században indult alkoholellenes mozgalom munkáját folytatta. A szerkesztő)

Az orvosi misszió osztálya megnevezés idővel megváltozott, s a Generál Konferencia orvosi osztálya nevet kapta. Majd a hatvanas évek végén az egészségügyi osztály nevet kapta. 1980-ban, amikor az osztályokat összevonták, a mértékletességi mozgalmat irányító osztályt összevonták az egészségügyi osztállyal, egészségügyi és mértékletességi osztály néven.

1996-ban az Észak-amerikai Divízió tanácsára az egészségügyi és mértékletességi osztály megnevezést megváltoztatták, és az adventista egészségügyi szolgálatok osztálya nevet kapta.

Az egészségügyi szolgálatok osztályának felelősségi területei az egyházban

 

  1. Egészségügyi és mértékletességi kérdésekben információkat szolgáltat, és tanácsot ad.

  2. Az egészségügyi és mértékletességi programok és szabályzatok fejlesztéséhez tanácsokat ad.

  3. A szombati szolgálatok, programok és szakmai irodalom által az egyház tagjait az egészséges életmódra neveli.

  4. Kiadványai, szolgálatai és programjai által folyamatosan bizonyságot tesz a világban a dohány, alkohol és egyéb károsító anyagok fizikai, mentális és lelki romboló hatásáról.

  5. Támogatja és szervezi az egyesületeket, amelyeken keresztül bevonja az egyházat azokba a kezdeményezésekbe, amik a dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás elleni küzdelmet tűzték ki célul.

  6. Támogatja az egyház evangélizációs erőfeszítéseit az egészségügyi programok és olyan médiamunka segítségével, amely bizalmat kelt az emberekben.

  7. Támogatja az egyház egészségügyi és szociális intézményeit; tagja az intézmények vezetőtestületének, részt vesz az ellenőrzési és toborzási munkában. Együttműködik a társadalmi szervezetekkel, és támogatja a kórházi és más lelkigondozói szolgálatot.

  8. Kapcsolatban áll az adventista egészségügyi szakemberek (orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, nővérek, dietetikusok) egyesületeivel.

  9. Egészségügyi szemináriumokat és képzéseket szervez vagy támogat.

  10. Segédanyagot biztosít az egészségnevelési munkához.

 

A területek és/vagy az unió egészségügyi vezetőinek munkaköri leírása

A cél

Kihangsúlyozni az Isten által adott egészséges életmód fontosságát; támogatni az egészségügyi üzenet bölcs és kiegyensúlyozott bemutatását, mint olyan eszközt, ami segít másoknak az evangélium teljességét megismerni, az ember fizikai, mentális, társas és lelki dimenziójában.

Alkalmasság

 

  1. A vezető tanúsítson érdeklődést a személyes és közegészség, az egészségnevelés és egészségügyi misszió iránt.

  2. Képes legyen megtervezni, megszervezni, megvalósítani és kiértékelni az egészségügyi programokat a fiatalok, gyülekezeti tagok és egészségügyi szakemberek bevonásával.

  3. Legyen felsőfokú képesítése egészségügyi területen.

  4. Évente vegyen részt szakmai képzésen, és legyen aktív tagja valemelyik szakmai szervezetnek.

 

Feladat

 

  1. Legyen kapcsolatban a helyi egészségügyi vezetőkkel, motiválja és bátorítsa őket, győződjön meg arról, hogy ismerik a rendelkezésre álló forrásanyagot, eszközt, segédanyagot.

  2. Mozdítsa elő a gyülekezeti tagok egészséges életmódját a szombati szolgálatok, kiadványok, programok, nyári táborok és képzések által.

  3. Képezzen ki fiatalokat, lelkészeket, gyülekezeti tagokat és egészségügyi szakembereket az egészségügyi misszió végzésére.

  4. Szorgalmazza az olyan kiadványokat, szolgálatokat és programokat, amelyek folyamatosan bizonyságot tesznek a világban az alkohol, dohány és más káros anyagok fizikai, mentális és lelki romboló hatásáról.

  5. Támogassa azokat a szervezeteket és programokat, amelyek a dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás ellen harcolnak.

  6. Adjon ki hírlevelet, amelyben tudósít az egyházban folyó egészségügyi misszióról és olyan szakmai információkról, amelyek segítik az egészségnevelést.

  7. Az egészséges életmóddal kapcsolatos folyóirat kiadását és terjesztését vezesse (Magyarországon a Boldog Élet című kiadvány jelenik meg).

  8. Működjön együtt az egyházvezetéssel az országos táborok, képzések szervezésében, szakemberek meghívásában.

  9. Tartson kapcsolatot a lelkészekkel a helyi egészségvezetők elérése érdekében.

  10. Vezesse az egészségügyi bizottság üléseit, a területi egészségvezetők részvételével.

  11. Segítsen az éves egészségügyi missziós programot tervezni a helyi egészségvezetők számára.

  12. Vegyen részt a divízió által szervezett egészségügyi tanácskozáson.

  13. Bátorítsa E. G. White egészségügyi témájú könyveinek fordítását és terjesztését.

  14. Adjon segítséget az egészségügyi expók szervezéséhez, szóróanyaggal, előadókkal…

  15. Fejlessze az osztály szakkönyvtárát.

 

A gyülekezeti egészségügyi vezető munkaköri leírása

Rátermettség

Komolyan figyeljen saját egészségére, és ugyanolyan komoly érdeklődést tanúsítson az egészségügyi nevelés és evangélizáció iránt is. Ugyanakkor rendelkezzen jó vezetőkészséggel, legyen tevékeny és támogató tagja a gyülekezetnek.

Felelősségi területek

A következő részletes munkaköri leírás a lehetőségek egész sorát mutatja be, amelyekkel az egészségügyi szolgálatban dolgozó vezető találkozhat. A vezető az egészségügyi szolgálat bizottságával való együttműködése során meghatározhatja azokat a jellegzetes feladatokat, amelyek lehetővé teszik a gyülekezet és a helyi közösség szükségleteinek felismerését.

1. Az egészség fontosságának tudatosítása

Olyan alkalmak szervezése, amelyek segítik az embereket abban, hogy felismerjék és tudatosítsák saját egészségük szükségleteit és azokat az elérhető forrásokat, amelyek segítségével kielégíthetik azokat.

A helyi közösség (város vagy falu) szintjén, egészségmegőrzési és szűrési alkalmak szervezése, az újságban közölt különböző cikkek, tévé- és rádióműsorok, nyilvános reklámok, egészségexpók által, vagy különböző, az egészséggel kapcsolatos nemzetközi szervezetekkel való együttműködés révén.

Az ilyen alkalmak célja

  • a résztvevőkben tudatosítani az egészség fontosságát,

  • vonzóvá tenni az adventista egyházat a társadalom számára;

  • barátság kialakítása a gyülekezet és a társadalom tagjai között.

 

A gyülekezet szintjén, az egyház naptárában előre meghatározott és kitűzött, az egészségügyi osztálynak szánt napok megtervezése és folyamatos szervezése.

  • A mértékletesség napja (Temperance Emphasis Day); általában február utolsó szombatján. Ezeken az alkalmakon az istentiszteletnek és minden más szolgálatnak a kábítószer nélküli életet kell hangsúlyoznia.

  • Az egészségre nevelés hete (Health Education Emphasis Week); általában október első hetében kezdődik, és második hetéig tart. Ebben az időszakban különböző istentiszteleteket, jellegzetes szemináriumokat, kiállításokat, egészségmegőrzési és más hasonló jellegű alkalmakat tartanak. A Boldog Élet missziós folyóirat terjesztésére is nagyobb hangsúly kerül.

  • Országos ESZO-adakozási nap; általában december második szombatján.

 

2. Az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése

A betegségmegelőző, egészségmegőrző programok célja

  • az életmód megváltoztatásához szükséges információk és stratégiák közlése;

  • a jelenlevők ösztönzése arra, hogy megváltoztassák az életmódjukat;

  • a résztvevők támogatása és bátorítása a változtatás melletti döntés meghozatalára;

  • életszínvonaluk és élethosszuk javítása;

  • segíteni a résztvevőket abban, hogy megértsék a test, a lélek és az elme közötti összhang fontosságát.

 

Az egészségügyi szolgálat vezetőjének a betegségmegelőzés és egészségmegőrzés területén a következő oldalon felsorolt feladatokat kell ellátnia.

  • Egy 1-5 évre szóló, időszakonként ismétlődő, úgy az egyháztagok, mint a szélesebb értelemben vett társadalom tagjai számára szervezett programok megtervezése, irányítása. Ilyen programok a dohányzásleszoktató tanfolyamok, a szenvedélyfüggőség megelőzése és az attól szabadulni vágyók támogatása, a HIV-vírus okozta betegség súlyosságának és terjedési módjának ismertetése, az egészséges táplálkozásra nevelés, főzőtanfolyamok, testsúlyszabályozási és stresszoldási programok, a fizikai kondíció megőrzésére, az alkalmazottak jólétére való nevelés, a gerincferdülés veszélyének csökkentése, valamint a szülőségre, a családi életre való felkészítés.

  • Részt kell vennie az egyházterületi vagy uniós szinten, az egészségügyi vezetők képzésére megszervezett szemináriumokon, és támogatnia kell mások részvételét is, hogy az egészségügyi munkát minél többen végezhessék.

 

3. Az egészséggel kapcsolatos információk közlése, hídépítő, kapcsolatteremtési alkalmak

Ezeket az alkalmakat és tevékenységeket úgy tervezték meg, hogy az egészséget ne csak biológiai és testi, fizikai oldaláról vizsgálják meg az emberek, hanem betekintést nyerjenek annak lelki és társadalmi vetületeire is. A célok a következők lehetnek.

  1. Részt venni olyan alkalmak megszervezésében, amelyeknek társas és lelki vonatkozásuk is van. Ilyen

    • az egyéni Biblia-tanulmányozási alkalmak megszervezése az egészséggel kapcsolatos témákról;

    • közös baráti vacsorák, partik szervezése;

    • tábori összejövetelek rendezése az egészségről szóló sorozattal;

    • a lakosság egészségmegőrzési programjainak fejlesztése.

     

  2. Támogatni és ösztönözni az embereket arra, hogy olvassák a Boldog Életet és E. G. White könyveit a csoportos összejöveteleken és az egyház egészségügyi programjain. A felolvasandó anyag a következőkből álljon:

    • különböző folyóiratokból (Boldog Élet, Wibrant Life);

    • Ellen White könyveiből (mint A nagy Orvos lábnyomán);

    • Az egészségügyi üzenetet tartalmazó könyvekből, az Advent Kiadó gondozásában.

     

 

4. Különleges nevelési tevékenységek

Ezeknek a tevékenységeknek a célja az életmódváltozás folyamatosságának fenntartása és biztosítása azáltal, hogy rendszeresen közöljük az emberekkel a legújabb információkat (felfedezéseket); a közös tanulás és növekedés eredményeként komoly erőt nyerünk. A különleges célok a következők lehetnek.

  1. Egy vagy több különleges tevékenység megtervezése és irányítása,

    • a szombatiskola és az istentisztelet közötti szünetben diapozitívek, filmek vagy poszterek segítségével bemutatott rövid egészségügyi témák;

    • olyan istentiszteletek, amelyeknek témája az egészség;

    • a társadalom támogatását szolgáló tevékenységek, területi és önkéntes egészségügyi szervezetek segédletével;

    • diapozitív- és filmprogramok;

    • a szomszédok látogatása;

    • egészség- és Biblia-tanulmányozási sorozatok;

    • mozgó vérellátó központok;

    • egészségügyi irodalmat tartalmazó polcok berendezése;

    • menedékhelyek;

    • sétáló-, kocogó- vagy egészségklubok;

    • a fogászati egészségnevelés biztosítása;

    • a mentális egészség támogatása;

    • rádióműsorok;

    • egészségexpók;

    • egészségmegőrzési központok működtetése.

     

  2. Az egészségügyi üzenet megismertetése az új tagokkal. Ez a következőképpen érhető el.

    • Meghívjuk az újakat a régi tagok otthonába és közös vacsorákra, hogy így megismerkedhessenek a vegetáriánus ételekkel.

    • E. G. White klasszikus, az egészségről szóló műveit kölcsönadjuk, vagy odaajándékozzuk az új tagoknak.

    • Meghívjuk őket tábori összejövetelekre és különböző egészségügyi rendezvényekre.

    • Felkérjük az új tagokat, hogy vegyenek részt a helyi gyülekezet egészségügyi szolgálatának külmissziós programjaiban.

    • Az új tagokat az egyházterület által támogatott, egészséggel kapcsolatos kiképző szemináriumokra küldjük.

     

  3. Biztatni kell a fiatalokat, hogy támogassák jelenlétükkel az egészségügyi szolgálat egészségre és mértékletességre nevelő programjait.

 

5. Feljegyzések és jelentések

Feljegyzéseket kell készíteni a különböző programokról és tevékenységekről, és negyedévente jelenteni kell a gyülekezet és az egyházterületi egészségügyi szolgálat vezetőjének. A jelentéseknek a következőket kell tartalmaznia. Az egészségügyi programokon részt vevők számát; az utómunkához tartozó programok leírását; a bevételeket és kiadásokat; az egészségügyben dolgozó egyháztagok névsorát.

 
< Előző   Következő >

 
 
 
Etikai állásfoglalások
Táplálkozás
Család, kapcsolatok, környezet
Drogok, génterápia
Tanulmányok
Joomla Toplista