|
|
|
Isteni gyógyítás és a betegekért mondott ima |
|
|
|
Amikor Edson Hiram először hallotta a második advent üzenetének hirdetését, Ontario megye (New York) metodista egyházának volt a tiszttartója. Ez úgy 1839 körül lehetett. Edson az adventista úttörők egyik fénylő csillagává vált. Az isteni gyógyításnak a korai adventisták között játszott szerepére egy őt is érintő történet világíthat rá. Egy este munkája végeztével Edson testvér belépett a házába, és mivel hideg volt, a tűz mellé telepedett. Szinte hallható hangként érte őt a meggyőződés: „Menj, gyógyítsd meg beteg testvéredet.” Volt egy nagyon beteg szomszédja, akiről már lemondtak az orvosok. Meghökkent. Edson arra gondolt, hogy „a csodák ideje már lejárt”. Hirtelen borzalmas sötétség lepte meg. Szorultságában az Úrhoz fordult, hogy mentse meg a veszedelemtől. „Menj, gyógyítsd meg beteg testvéredet” – hallotta újra. „Bármit megteszek, Uram, csak ments meg engem ettől a kellemetlen állapottól” – válaszolta. Aztán minden a megszokott módon ment tovább. Felvette a csizmáját, és átment a szomszédjához. A család már nyugovóra tért, és aludt. A gyertya annyira leégett, hogy csak egy kis pislogó fényecske maradt. Ennek segítségével Edson testvér eljutott az ágyig, aztán a kezét a beteg férfi fejére téve, a következőket mondta: „Testvérem, az Úr Jézus tegyen téged éppé!” A férfi azonnal lábra állt, és az Urat magasztalva járni kezdett. Ez a családot is felébresztette. Bejöttek a szobába, hogy megnézzék, mi okozta a nyugtalanságot. Edson testvér a következőket mondta a férfinak: „Most olyasvalamiben lehet részed, amit én nem értek, de szeretnék benne osztozni veled.” Így hát együtt hajtottak térdet, hogy imádkozzanak. A Szentlélek jelenléte annyira megnyilvánult, hogy néhányan a családtagok közül megtértek. Aztán Edson testvér hazament, és a család ismét nyugovóra tért. Másnap reggel az immáron egészséges ember kiment az útszélre, hogy fát vágjon. Az orvos éppen arra hajtott a kocsijával, és amikor megismerte, odaszólt neki: „Te vagy az? Hogyan lehetséges ez? Azt hittem, hogy már nem talállak életben.” „Jól vagyok – válaszolta a volt beteg –, az Úr meggyógyított.” Az orvos továbbment. Eltelt az a nap is. Amikor elérkezett az idő, hogy az esti összejövetelre menjenek, Edson testvér befogta a lovait a kocsiba, majd a családjával és a meggyógyult férfival az összejövetelre hajtott. A gyülekezet épülete csaknem teljesen megtelt. A lelkész egy rövid beszédet tartott mindenféle nyilvánvaló érzelmi felhívás nélkül, majd alkalmat biztosítottak a bizonyságtételre. Többen jelentkeztek, közöttük Edson szomszédja is. Aztán megszokott hanghordozásával a lelkész feltette a kérdést: „Ha van valaki, aki szeretné, hogy külön imádkozzunk érte, álljon fel.” Egy szempillantás alatt az egész gyülekezet talpon volt. Aztán egy olyan ébredési sorozat következett, amely három hétig tartott, és sokan megtértek. (Pioneer Stories Retold, 25–27. oldal) A betegekért tett csodás isteni közbelépés tapasztalata nem korlátozódott az Adventista Egyház úttörőinek korai szakaszára. Amikor Leo Van Dolson és ikertestvére ötéves volt, a testvérét, Fredet egy hibás fékrendszerű autó elütötte. Egy San Franciscó-i lejtős utcán gyorsabban haladt, mint kellett volna, és már nem tudott megállni. Fred több napon át feküdt eszméletlenül, többszörösen törött koponyával. Mivel az orvosok nem sok reményt fűztek a fiú felépüléséhez, a szülei – akik adventistaként nőttek fel ugyan, de nem gyakorolták vallásukat – adventista lelkészeket hívtak, hogy imádkozzanak a gyermek gyógyulásáért. Amikor Fred felépült, még az orvosok is Isten hatalmának tulajdonították a gyógyulást. Ez a csoda vezetett közvetlenül ahhoz, hogy a Van Dolson család a Hetednapi Adventista Egyház tagjává vált. Leo első gyülekezeti körzete az oregoni Brookings-Gold Beach környéke volt, ahol Roy és Rose Slaybaugh is élt. Leo Roy csodás gyógyulása után nem sokkal költözött oda (a gyógyulást Rose Slaybaugh jegyezte fel Escape form Death című könyvében). A Gold Beach-i gyülekezet tagjai közül a legtöbben e csoda hatására csatlakoztak a közösséghez. Annak ellenére, hogy az Úr a modern időkben is sok gyógyító csodát tett adventistákért és adventisták által elmondott imádságok nyomán, sokan mégis úgy gondolják, hogy valami hiányzik. Nem látnak annyi csodát, mint amennyit Péter és Pál vitt véghez a kereszténység korai időszakában. Valami hiányozna egészségügyi szolgálatunkból? Erre a kérdésre válaszolva, feleletet kell kapnunk arra is, hogy van-e másfajta az isteni gyógyításon kívül? Amikor a sebész eltávolít egy problémát okozó szervet, akkor meggyógyítja a betegét, vagy csak valószínűbbé teszi a gyógyulást? Mi történik a betegben, miután a sebész a vágott sebet összevarrja? Kontrollálja-e a gyógyulás folyamatát, vagy csak együttműködik azokkal a természetes erőkkel, amelyeket a Teremtő megalkotott? Egy orvos összeillesztheti az eltört csontokat, de vajon össze tudja-e növeszteni őket? Nyilvánvaló, hogy a Teremtő keze még mindig munkálkodik testünk gyógyításában és helyreállításában. Először is gondoskodott arról, hogy a test küzdhessen a fertőzések és a betegségek ellen, és hogy meg tudja gyógyítani magát, amikor betegség támadja meg. Lehetetlen dolog akkor az, hogy az emberek a Teremtőjükhöz fordulnak, amikor betegség keríti őket a hatalmába? Ha Isten érdeklődik irántunk, ahogyan a Biblia mondja, elvárhatjuk-e, hogy együttérzően válaszol majd gyógyulásért mondott imánkra? Elvárhatjuk, sőt Isten maga fektetett le egy tervet a számunkra, amelyet akkor valósítunk meg, amikor fizikális gyengeségünkből való gyógyulásért fordulunk hozzá. De Istennek a lelki gyengélkedésből való szabadulásra is van terve. Ez nemcsak azokra vonatkozik, akik teljesen átadták magukat neki, hanem azokról is gondoskodik, akik még nem tanultak meg teljesen bízni benne, hogy szeretetével és irántuk való érdeklődésével hatással legyen rájuk. Amikor Krisztus elhívta tizenkét tanítványát, és elküldte őket, hogy a környező vidékek embereinek szükséglete szerint szolgáljanak, „hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget” (Mt 10:1). Lukács hozzáteszi még, hogy „kimenvén annakokáért, bejárák a falukat, hirdetvén az evangéliumot, és gyógyítván mindenütt” (Lk 9:6). Amikor Jézus később kiküldte a hetven tanítványt, bemutatta, hogy a tanítás és a gyógyítás munkája nem korlátozódik csupán a felszentelt szolgálattevőkre. Ezeknek a munkásoknak a következőket tanácsolta: „És valamely városba bementek… gyógyítsátok a betegeket, akik ott lesznek, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa” (Lk 10:8– 9). E felhívás benne foglaltatik a nagy misszióparancsban is, s így minden idők egyházának szól. „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek… azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik… betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak” (Mk 16:15–18). Isten modern kori prófétája hangsúlyozza Krisztus azon szándékát, hogy folytassuk ezt a fajta szolgálatot. Krisztus ma is ugyanaz a könyörületes orvos, aki földi szolgálata alatt volt. Benne van a gyógyír minden betegségre, és minden erőtlenségből az Ő hatalma gyógyít meg. Jelenkori tanítványainak ugyanúgy kell imádkozniuk a betegekért, mint ahogyan a régi idők tanítványai tették, és könyörgésüket gyógyulások fogják követni; mert „a hitből való imádság megtartja a beteget”. A Szentlélek erejével és a hit csendes bizonyosságával kell rendelkeznünk ahhoz, hogy Isten ígéreteit igényelhessük. Az Úr ígérete, miszerint „betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak” (Mk 16:18), most is ugyanúgy érvényes, mint az apostolok idejében. Isten gyermekeinek kiváltságát mutatja; és nekünk hittel kell megragadni mindazt, amit magában foglal. Krisztus szolgái az Ő munkájának csatornái, Jézus rajtuk keresztül akarja gyógyító hatalmát gyakorolni. A mi munkánk, hogy a betegeket és szenvedőket hitünk karjain vigyük Isten elé. Meg kell tanítanunk őket, hogy higgyenek a nagy Gyógyítóban. A Megváltó arra szeretne kérni bennünket, hogy bátorítsuk a betegeket, a reményvesztetteket és nyomorultakat, hogy ragadják meg az Ő erejét. (A nagy Orvos lábnyomán, 226. oldal; az angol eredetiből) Ellen White külön figyelmeztet, nehogy szélsőségekbe és fanatizmusba essünk. Azt is javasolja, hogy e szolgálat csendben és házanként történjen. Azok, akik a házról házra való munkálkodással foglalatoskodnak, a szolgálat különféle válfajaiban lelnek majd alkalmakra. Imádkozniuk kell a betegekért, és megtenni mindent, ami a hatalmukban áll, hogy szenvedésüket enyhítsék… Sokakat csak önzetlen, kedves cselekedetekkel lehet elérni. Először fizikai szükségleteiket kell kielégíteni. Ahogyan látják önzetlen szeretetünk bizonyítékát, könnyebbé válik majd számukra, hogy Krisztus szeretetében higgyenek. (Welfare Ministry, 81. oldal) Ki alkalmas erre a szolgálatra? Nem tanulás és nem a felszentelés az, ami felkészít bennünket, hogy a Krisztus által elrendelt gyógyítás lelki ajándékát megkapjuk, hanem a vele szerzett szoros, bizalmas és bizalommal teli tapasztalat. Legfőképpen azonban Krisztus szeretetével kell betöltekeznünk. „Krisztus minden gyógyításában benne volt a szeretet ereje, és csak ebből a szeretetből hittel való részesedés által lehetünk részesei az Ő munkájának. Ha elhanyagoljuk Krisztussal való isteni kapcsolatunkat, az életadó energia gazdag folyama nem áradhat tőlünk az emberekhez.” (Jézus élete, 825. oldal) Amikor azokra az alkalmassá tevő tényezőkre gondolunk, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy Krisztus a betegek ima általi gyógyítására valakit felhasználjon, gyakran azt tapasztaljuk, hogy olyan lelkészek által elmondott imádságok is megválaszolást nyertek, akikről később kiderült, hogy méltatlan életet éltek. A következő példa, amelyet Ellen White ír le, segíthet abban, hogy megértsük, hogyan válaszolja meg Isten ilyen feltételek mellett a gyógyulásért elmondott imát. „Egy lelkészről hallottam az alábbi történetet. Nyolcvan mérfölddel távolabbról küldettek érte, hogy imádkozzon egy beteg testvérnőért, aki Jakab tanításával összhangban hívta őt magához. A lelkész elment, és komolyan imádkozott, majd a testvérnő is ezt tette. Hitte, hogy a lelkész Isten és a hit embere. Bár az orvosok már lemondtak róla – tüdőbajban kellett volna meghalnia –, azonnal meggyógyult. Felkelt, és vacsorát készített, amit már tíz éve nem tett meg. Milyen nagy munkát vitt véghez a lelkész, pedig hitvány, romlott életű volt. A dicsőséget is mind magának tulajdonította. Aztán a fent említett események újra elvonultak a szemem előtt. Láttam, hogy az asszony Jézus igazi tanítványa volt; hitt abban, hogy meg fog gyógyulni. Hallottam az imájukat; az egyik ködös, sötét és hanyatló volt; a másik imádság fénnyel és gyémántnak tűnő csillogással teli, felemelkedett Jézushoz, és Ő jó illattételként küldte azt az Atyához. Egy fénysugár küldetett azonnal a szenvedőhöz, aki új életre kelt, és megerősödött. Az angyal azt mondta: Isten az igaz és őszinte hit minden darabkáját gyémántként összegyűjti, és nem hagyja megválaszolatlanul. Isten elkülöníti az értékeset a haszontalantól.” (Szemelvények, 2. kötet, 347. oldal; az angol eredetiből) Az egyház egésze felelősséggel bír. „A megtisztulás és a tisztán maradás érdekében a hetednapi adventisták szívében és otthonaiban jelen kell lennie a Szentléleknek. Az Úr azt a világosságot adta nekem, hogy amikor a mai Izráel megalázza magát előtte, és a lélek templomát minden tisztátalanságtól megtisztítja, meghallgatja a betegekért mondott imádságot, és megáldja saját gyógymódjait. Amikor az ember hittel mindent megtesz, hogy legyőzze a betegséget, felhasználva az Isten által nyújtott gyógymódokat, erőfeszítéseit Isten megáldja majd.” (Testimonies, 9. kötet, 164. oldal) A gyógyulásért mondott ima meghallgatásának feltételei Fennállnak olyan feltételek, amelyeket teljesítenünk kellene ahhoz, hogy e téren Isten teljes áldását megkaphassuk. Isten Igéjében eligazítást találhatunk a betegek gyógyulásáért mondott imával kapcsolatban. Egy ilyen imának az elmondása a legkomolyabb cselekedetek közé tartozik, és nem szabad gondos tanulmányok nélkül végrehajtani. A betegekért mondott imádságból áradó hit sok esetben nem más, mint csupán önteltség. Sokan saját vágyuk kielégítésével hozzák magukra a betegségeket. Nem élnek összhangban a természet törvényeivel vagy a szigorú tisztaság alapelveivel. Mások az étkezéssel és az ivással, a ruházkodással vagy a munkával kapcsolatban hagyják figyelmen kívül az egészségügyi szabályokat. Néha valamilyen erkölcstelenség okozza a test vagy a lélek betegségét. Ha ezek a személyek visszanyernék az egészség áldását, sokan továbbfolytatnák a természeti és lelki törvény nemtörődöm módon való áthágását. Azzal érvelve, hogy Isten az imájukra válaszul meggyógyítja őket, szabadon folytathatnák egészségtelen gyakorlatukat és romlott étvágyuk korlátok nélküli kielégítését. Ha Isten csodát tenne e személyek egészségének helyreállításáért, a bűnt segítené elő. Elfecsérelt erőfeszítés az embereket arra tanítani, hogy Istenre, mint betegségeik gyógyítójára tekintsenek, ha ugyanakkor nem tanulják meg egészségtelen szokásaikat is félretenni. (A nagy Orvos lábnyomán, 227. oldal; az angol eredetiből) Az imára válaszként való gyógyulás legelső feltétele, hogy valaki hajlandó legyen Isten fizikai és lelki törvényeivel összhangban élni. A Prófétaság lelke írásaiban a következő feltételeket találhatjuk még. Gondos önvizsgálat; bűnünk megvallása és elhagyása (lásd 2 BT, 146. oldal); nyugodt hit és bátor bizalom Isten változhatatlan szeretetében (lásd A nagy Orvos lábnyomán, 229. oldal; az angol eredetiből); az én teljes alávetettsége (lásd 9 BT, 166. oldal); oktatás az egészséges életvitelre, amely reformhoz vezet. (lásd Jézus élete, 824. oldal; az angol eredetiből)
„Hogyan kell mindezen feltételeket annak tudomására hozni, aki kéri, hogy imádkozzunk a gyógyulásáért? Erre külön utasításokat kaptunk. Sokakat a bűn juttatott oda, ahol vannak, az elme gyengeségének és a test erőtlenségének állapotába. Forduljunk-e a Menny Urához imádságban, hogy gyógyításával áldja meg őket ott és akkor, minden feltétel nélkül? Azt mondom, nem, határozottan nem. Akkor mit tegyünk? Vigyük az ügyet az elé, aki mindannyiunkat név szerint ismeri. Magyarázzuk el ezeket a gondolatokat azoknak a személyeknek, akik arra kérnek, hogy imádkozzunk értük. Emberek vagyunk; nem olvasunk az emberi szívben, és nem ismerjük életük titkait. Ezeket csak Isten és ők ismerik. De ha megbánják bűntetteiket, ha bárki közülük ráébred, hogy valamikor az Isten által neki adott világossággal ellentétesen haladt, és elhanyagolta testének, Isten templomának tiszteletét, sőt, rossz szokásokkal aljasította le azt, ami Krisztus tulajdona, akkor vallja meg most ezeket Istennek. Ne mondjuk el személyes bűnünket egyetlen embernek se, kivéve, ha a Szentlélek különleges módon azt a meggyőződést nem adja. Krisztus a mi Megváltónk. Ő nem fogja kihasználni alázatos bűnvallomásainkat. Ha személyes természetű a vétkünk, valljuk meg Krisztusnak, aki az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. »Ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.« (1Jn 2:1)” (Counsels on Health, 373–374. oldal) Hogyan imádkozzunk a betegekért? A betegek gyógyulását szolgáló bibliai terv Jak 5:14–15-ben található. „Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik neki.” Ezen utasítások mellett a Prófétaság lelke még részletesebb információt nyújt azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kell imádkozni, és mit kell mondani egy ilyen imában. „Csendes hittel kell az esetet Isten elé vinni, nem pedig izgatottságunk viharában.” (2 BT, 147. oldal) Ez nyilvánvalóan kizár bármilyen showman-szerűséget, amely izgatott lelkületet idézne elő. Határozott utasítással rendelkezünk. „Nem szabad, hogy kéréseink parancsformát vegyenek fel, hanem inkább legyenek esedezések hozzá, hogy tegye meg, amit szeretnénk.” (Ugyanott, 149. oldal) A korai időszakban Ellen White és társai nem értették teljesen ezeket az alapelveket. Viszont hamar rájöttek, nem Isten akarata az, hogy a betegek gyógyulását követeljék. „Amikor hozzá folyamodunk, azért kell imádkoznunk, hogy az Ő szándékait fogadjuk el, és hajtsuk végre, és hogy saját vágyaink és érdekeink vesszenek el az Övében. El kell fogadnunk az Ő akaratát, és nem azért kell imádkozni hozzá, hogy alkalmazkodjon a miénkhez. Jobb a számunkra, hogy Isten nem mindig akkor és úgy válaszolja meg imánkat, amikor és ahogyan mi akarjuk. Sokkal többet és jobbat szeretne nekünk adni, mint azt, hogy kívánságainkat teljesítse, mivel a mi bölcsességünk ostobaság. Férfiak, nők és gyermekek betegágya mellett egyesültünk imádságban, és úgy éreztük, hogy a halálból kaptuk vissza őket őszinte imánkra válaszul. Azt gondoltuk, hogy határozottaknak kell lennünk, és ha hitünket gyakoroljuk, akkor nem szabad kevesebbel beérnünk, mint az élettel. Nem mertük azt mondani, hogy »ha az Isten dicsőségére lesz«, attól félve, hogy az a kétkedés árnyát jelentené. Izgatottan figyeltük azokat, akiket visszanyertünk; mintha a halálból kaptuk volna vissza őket. Láttunk némelyeket, különösen fiatalokat, hogyan nyerték vissza egészségüket, és láttuk, hogyan feledkeztek meg Istenről, hogyan váltak romlott életűekké, szomorúságot és szenvedést okozva ezzel szüleiknek és barátaiknak, és váltak szégyenére azoknak, akik félelemmel imádkoztak értük. Nem éltek Isten tiszteletére és dicsőségére, hanem gonosz életükkel átkozták, káromolták Őt. Többé már nem mi szabjuk meg az utat, és nem törekszünk arra, hogy az Urat rávegyük kívánságaink teljesítésére. Ha a beteg élete az Ő dicsőségét szolgálja, akkor imádkozunk, hogy éljen. Mindazonáltal ne a mi, hanem az Ő akarata legyen meg. Hitünk legalább olyan szilárd lehet, és még megbízhatóbb, ha vágyunkat a végtelenül bölcs Istenre bízzuk, és lázas izgatottság nélkül, tökéletes bizalommal, mindent rá hagyunk. Az ígéretét birtokoljuk. Tudjuk, hogy hall bennünket, ha az akarata szerint kérünk.” (Ugyanott, 148–149. oldal) Hogyan mondjuk el akkor imádságainkat úgy, hogy kifejezzük az Isten akaratába való beletörődésünket? A választ a Ministry of Healing 229. és 230. oldalán találhatjuk. A betegekért mondott imádság alkalmával emlékeznünk kell arra, amit Pálnak a Rómabeliekhez írt levelében olvashatunk, hogy „amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk” (Róm 8:26). Mi nem tudjuk, hogy az áldás, amire vágyakozunk, a legjobb lesz-e. Így az imánknak magában kell foglalnia a következő gondolatot: „Uram, te ismered a lélek minden titkát. Te ismered ezeket az embereket. Jézus, az ő képviselőjük, az életét adta értük. Az Ő irántuk érzett szeretete sokkal nagyobb, mint a mienk valaha lesz. Így hát, ha az a te dicsőségedet szolgálja, és a szenvedők javára van, akkor Jézus nevében azt kérjük, hogy meggyógyuljanak. Kérjük, hogy kegyelmed vigasztalja meg, és jelenléted támogassa őket szenvedésükben.” Isten kezdettől fogva ismeri a véget. Ismeri minden egyes ember szívét. Olvas minden lélek titkai között. Tudja, hogy azok, akikért imádkoznak, képesek lennének-e kiállni a próbákat, amelyek az életükben bekövetkeznének, ha továbbra is életben maradnak. Ő tudja, hogy az életük vajon áldására vagy kárára lenne-e maguknak és a világnak. Ez az egyik oka annak, amiért – míg komolyan Isten elé tárjuk kérésünket – azt kell mondanunk, „mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tied legyen meg” (Lk 22:42). Bízzuk tehát a végtelenül bölcs Atyára vágyainkat, hogy aztán tökéletes bizalommal mindent rá bízhassunk. Mit várjunk, és mit csináljunk az ima után? Egy, a betegekért tartott imaalkalom talán legkínosabb pillanata akkor jön el, amikor nem tudjuk, mit mondjunk az imádság elmondása után. Az Úr ebben az ügyben is tanácsolt bennünket. A következő pontok gondos tanulmányozása révén nagyon áldásos tanácsokat oszthatunk meg azokkal, akikért imádkoztunk, és családtagjaikkal. Ne feledjük, hogy nem minden beteg gyógyul meg. „Vannak olyan esetek, amikor Isten határozottan az egészség helyreállítása érdekében cselekszik. Viszont nem minden beteg gyógyul meg. Sokan alszanak el Jézusban… Ebből azt láthatjuk, hogy ha valaki nem nyeri vissza az egészségét, attól még nem szabad kicsinyhitűnek tartanunk.” (Ugyanott, 230. oldal) Használjuk ki az értelmes gyógymódokat. „Isten csodatettei nem mindig viselik magukon a csoda külső jegyeit. Gyakran úgy tűnik, mintha az események természetes folyásaként jönnének létre. Amikor a betegekért imádkozunk, dolgozzunk is értük. Saját imádságunkat válaszoljuk meg, ha a számunkra elérhető gyógymódokat használjuk. A víz, ha azt bölcsen alkalmazzák, a leghatékonyabb gyógymód lehet. Ha intelligens módon élnek vele, akkor kedvező eredményeket hozhat. Isten intelligenciával ajándékozott meg bennünket, és azt szeretné, hogy minél többet használjunk ki egészséget adó áldásaiból. Azt kérjük, hogy Isten adjon kenyeret az éhezőknek, de arra nem gondolunk, hogy segítő kézként vegyünk részt az éhség enyhítésében. Minden, Isten által a kezünkbe helyezett áldást fel kell használnunk a veszélyben levők megszabadítására. A természetes módszerek, ha azokat Isten akaratával összhangban használják, természetfeletti eredményeket hoznak. Kérjük a csodát, Isten azonban egy egyszerű gyógymódra irányítja a figyelmünket. Azt kéri tőlünk, hogy tartózkodjunk a fertőtől, amely a sötétséggel együtt jár, s a világban hatalommal jár-kel. Aztán együtt kell működnünk Istennel, megtartva az egészség és az élet törvényeit. Meg kell tennünk mindent, ami módunkban áll, és hittel kell kérnünk az egészséget és az erőt. Azt az ételt kell ennünk, amely megőrzi a test egészségét. Isten nem biztat bennünket arra, hogy megteszi helyettünk azt, amit mi is megtehetünk magunkért. Engedelmeskednünk kell a természet törvényeinek. Nem szabad a saját részünket elhanyagolnunk.” (Selected Messages, 2. kötet, 346. oldal) „Drága ígéretek vannak a Szentírásban azok számára, akik az Úrra várnak. Mindannyian arra vágyunk, hogy azonnal választ kapjunk imádságunkra, és kísértést jelent számunkra, hogy elkeseredjünk, ha ez nem így történik. Mostanra a tapasztalatom megtanított, hogy ez tévedés. A késedelem saját hasznunkat szolgálja. Megvan a lehetőség rá, hogy meglássuk, vajon igaz és őszinte-e a hitünk, vagy változékony, mint a tenger hullámai. A hit és szeretet szálaival kell magunkat az oltárhoz láncolnunk, és megvárnunk, hogy a türelem tegye meg tökéletes munkáját. A hit folyamatos gyakorlás által erősödik. Ez a várakozás nem azt jelenti, hogy mivel az Urat kértük, gyógyítson meg bennünket, nincs semmi, amit tehetnénk. Ellenkezőleg, a lehető legjobban kell kihasználnunk azokat az eszközöket, amelyeket az Úr az ő jóságából a szükségleteink kielégítésére biztosított.” (Counsels on Health, 380–381. oldal) A halálra való készülés nem jelent hitetlenséget. „Sokan, akik az Úr gyógyító kegyelmét keresik, azt gondolják, hogy közvetlen és azonnali választ kell kapniuk az imájukra, egyébként a hitük gyenge. Ezen indokból azokat, akiket a betegség legyengített, bölcsen kell tanácsolnunk, hogy megfontoltan cselekedjenek. Nem szabad figyelmen kívül hagyniuk azon barátaikkal szembeni kötelességüket, akik túlélhetik őket, sem elhanyagolni a természetes gyógymódok alkalmazását, hogy egészségüket visszanyerjék. Gyakran fennáll a tévedés lehetősége. Bízva abban, hogy az imára válaszul meggyógyulnak, némelyek félnek bármit is tenni, ami látszólag a hitük hiányát jelezné. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezniük arról sem, hogy dolgaikat kívánságaik szerint elrendezzék, ha esetleg a halál elragadná őket. (A nagy Orvos lábnyomán, 231. oldal) Egészséges életmódra nevelés „Az adventizmus történelmének korai szakaszában sokakat gyógyított meg az imádság. Néhányan viszont, miután meggyógyultak, ugyanazt az utat követték étvágyuk kielégítésében, amit a múltban. Nem éltek és munkálkodtak oly módon, hogy elkerüljék a betegségeket. Nem mutatták ki, hogy értékelik az Úr irántuk való jóságát. Ezért újra és újra szenvedést hozott rájuk saját nemtörődöm és gondatlan viselkedésük. Hogyan szolgálhatná az Úr dicsőségét, ha az egészség ajándékában részesítené őket? Amikor azt a világosságot kaptuk, hogy kezdjünk szanatóriumi munkába, annak indokait is nyilvánvalóvá tette az Úr. Sokan vannak, akiket az egészséges életmódra tanítani kell. Ahogyan a munka előrehaladt, azt az utasítást kaptuk, hogy hozzunk létre megfelelő helyeket, ahol azokat a betegeket és szenvedőket várhatjuk, akik semmit sem tudnak népünkről, és a Bibliáról is alig valamit. Ott tanítsuk meg nekik, hogyan nyerjék vissza az egészségüket ésszerű kezelésekkel, anélkül, hogy mérgező gyógyszerekhez kellene folyamodniuk, és ugyanott lelkileg is gondozzuk őket. A kezelés részeként előadásokat kell tartani a megfelelő étkezési, ivási és ruházkodási szokásokról. Eligazítást kell adni az ételek kiválasztásával és elkészítésével kapcsolatban, bemutatva azt, hogy az étel lehet egészséges, tápláló és ugyanakkor étvágygerjesztő és ízletes is… Isten úgy tervezte, hogy ezen általa kialakított eszközök révén a gazdagok és a szegények, az előkelők és az alacsony származásúak egyaránt megtalálhassák a mennyei kenyeret és az élet vizét; s hogy megtanulhassák az élet megfelelő lelki és fizikális szokásait. Sok ember üdvössége forog kockán.” (Counsels on Health, 469, 470. oldal) Az egészség a másoknak való szolgálat által nyerhető el. „A betegek gyógyulásának egyik legbiztosabb hátráltatója, ha a figyelmük saját magukra irányul. Sok beteg érzi úgy, hogy mindenkinek együtt kellene éreznie velük, és mindenkinek segítenie kellene nekik, holott arra lenne szükségük, hogy figyelmüket önmagukról másokra, a másokról való gondoskodás felé irányítsák… Míg imádkozunk a szomorkodókért, bátorítsuk őket arra, hogy próbáljanak segíteni azoknak, akik sokkal nagyobb szükséget szenvednek, mint ők. S míg másoknak próbálnak segíteni, a sötétség eloszlik a szívükben. Ha arra törekszünk, hogy azzal a vigasszal, amit mi kaptunk, másokat is vigasztaljunk, az áldás visszatér hozzánk. Ésaiás 58. fejezete egy, a fizikális és lelki betegségeinkre felírt recept. Ha egészségre és igazi életörömre vágyunk, át kell ültetnünk a gyakorlatba a Szentírás adta szabályokat. A számára elfogadható szolgálatról és annak áldásairól az Úr a következőket mondja. »Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint hajnal, a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik…« (Ésa 58:7–8)” (A nagy Orvos lábnyomán, 256–257. oldal) A betegekért végzett szolgálatunk kiterjesztése A fenti utasítások fényében nyilvánvaló, hogy az adventistáknak sokkal többet kellene tenniük, mint eddig, hogy Krisztusnak a betegekért való imádkozásra felhívó parancsát teljesítsék. Mindennek nem tömeggyógyító összejöveteleken kell megtörténnie, amelyeknek show- és szenzációhajhász elemei vannak, hanem csendes és nyugodt, házról házra tett látogatásokkal, egy átfogó missziós program keretén belül, amelynek része azon embereknek a fizikális, szociális, mentális és lelki szükségletei szerinti szolgálat, akikkel kapcsolatba kerülünk. Hatékonyságunk attól függ, hogy megalázzuk-e magunkat Krisztus előtt, és megtisztítjuk-e a lélek templomát minden tisztátalanságtól. Kapcsoljuk össze ezt az imaszolgálatot az Isten által adott egyszerű gyógymódok használatával. Tanítsuk arra felebarátainkat, hogy reformálják meg életmódjukat, és kerüljenek összhangba mind a természeti, mind a morális törvényekkel. Azokat, akikért imádkozunk, vezessük Istenbe vetett bizalomhoz, hogy velünk együtt imádkozzanak az Ő akarata érvényesüléséért. Az imádság után együtt kell működniük Istennel az ő életükre rendelt tervében, különösen abban, hogy megosszák az általuk elnyert áldásokat másokkal, akik náluk nagyobb szükségben vannak. Annak ellenére, hogy ez a szolgálatfajta csak egy részét képezi az utolsó napok egészségügyi missziós munkájának, sokkal többet kell foglalkozni, mint eddig. A lelkészek tanulmányozzák az Úr utasításait, és osszák meg azokat a gyülekezet tagjaival. Az egyháznak azután az önvizsgálatért és a munka hátráltatásáért felelős bűn elhagyásáért fel kell vállalnia a felelősséget, azzal a bizonyossággal haladva előre, hogy Krisztus ma ugyanazt a hatalmat és képességet adta nekünk kérése teljesítéséhez, mint amit régen a tanítványainak. És akkor Krisztus munkájának csatornáiként „betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak” (Mk 16:18).
|
|
|
|
|
|