A történet szerint a század elején, amikor a hírközlés még Morse-jelekkel történt, távíró-kezelőt kerestek az egyik központba. Az álláshirdetésre többen is jelentkeztek, akik egy előszobában vártak. Az egyik ajtó mögül Morse-jelek szűrődtek ki. Telt-múlt az idő, és senkit sem szólítottak be, hogy elbeszélgessenek a jelentkezőkkel. A várakozók elkezdtek egymással beszélgetni. Egyszer csak az egyik fiatalember felpattan, kinyitja az egyik ajtót, bemegy és becsukja maga után. A többiek egy rövid ideig nem tudják mire vélni a dolgot, majd újra beszélgetésbe merülnek. Pár perc múlva a munkaadó megjelenik a fiatalemberrel együtt, és közli, hogy az állást ő, mármint a fiatalember fogja betölteni. Mindenki méltatlankodni kezd, hogy ez nem szabályos eljárás, hisz senki mást nem hallgattak meg, pedig ők is ezt az állást szeretnék. Erre a munkaadó csendet kér, és a következőket mondja: az egyik ajtó mögül kiszűrődő Morse-jelek nem mást mondanak reggel óta, mint azt, hogy azé lesz az állás, aki bemegy a szobába...

Ezzel a gyerektörténettel kezdte prédikációját Ősz-Farkas Ernő Nemesvámoson, 2008. július 21-én, Tóth Szilárd lelkész szentelésén. Alapigeként 1Kor 4:1-3, 5, 9 versei hangzottak el, amelyekből az igehirdető testvér az elhívást és az elküldést esszenciálta. Érdekes volt az a megközelítés, ahogy a Biblia segítségével megismerhettük Pál apostolt mint embert. Mindenki eldönthette, hogy ha Pál apostol ma lenne lelkész, akkor mennyire lenne kedvelt vagy éppen elutasított.

A felszentelő ima és a megbízás után köszöntések egész sorát hallhattuk.

Tóth Szilárd 1978-ban született Nagykanizsán, majd 16 évesen keresztelkedett meg. Ekkor még faipari technikus tanuló volt, de visszaemlékezése szerint, már érezte az elhívást Isten részéről a lélekmentő munkára. (Addig is sokat gondolkodott azon, hogy olyan foglalkozást szeretne, ahol emberekkel tud foglalkozni, talán mint pszichológus.) A gondolat tetté érlelődött, amikor 1996-ban beiratkozott az Adventista Teológiai Főiskolára. 2000-től kapott meghívást a szolgálatra a pécsi körzetbe gyakornokként, ezután a kecskeméti, majd a zalai körzetbe került. 2002-ben kötött házasságot Horváth Henriettával. 2008-ban szerezte meg kultúrtörténészi diplomáját az Országos Rabbiképző Intézetben.

Elmondása szerint a legnagyobb örömet a munkában az jelenti számára, amikor látja és részese lehet az emberek Isten melletti döntésének. Inkább szeret csapatban dolgozni, mint partizánként, nagyon fontos számára a jó közösségi légkör.

Ars poeticájaként lényegesnek tartja, hogy a testvérek ne csak a lelkészt, hanem az embert is meglássák benne, mint ahogy a Biblia lapjain szereplő személyek is mind azok voltak.

Kívánjuk, hogy legyen része sok - az általa is megnevezett - örömben, és tapasztalhassa meg az Isteni gondviselést.