2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 1. A Szentírás
1. A Szentírás Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal

A Szentírás ihletettsége

„A teljes írás - mondja Pál - Istentől ihletett" (2Tim 3:16). Az ihletésnek fordított görög szó, a theopneusztosz szó szerint azt jelenti, „Isten lehelt". Isten „lehelte" az igazságot az emberek gondolataiba, ők pedig a Szentírásban található szavakba öntötték azt. Tehát az ihletés az a folyamat, ami által Isten tudtunkra adja örök érvényű igazságát.

Az ihletés folyamata. Az isteni kinyilatkoztatás úgy adatott, hogy „a Szentlélektől indíttatva szólottak Istennek szent emberei" (2Pt 1:21). Ezeket a kinyilatkoztatásokat az emberi nyelv szavaiba öntötték, annak minden korlátaival és tökéletlenségével együtt, mégis, Isten bizonyságtételeként maradtak fenn. Isten az embereket ihlette, nem a szavakat.

Vajon a próféták szerepe olyan passzív volt, mint a magnóé, ami pontosan a felvett anyagot adja vissza? Bizonyos esetekben az íróknak azt parancsolta Isten, hogy pontosan az Ő szavait mondják el. A legtöbbször azonban arra utasította őket, hogy képességeik legjavát adva írják le, amit láttak vagy hallottak. Ebben az utóbbi esetben az írók saját szavaikkal és stílusukban írtak. Pál megfigyelte, hogy „a prófétai lelkek engednek a prófétáknak" (1Kor 14:32). Az igazi inspiráció nem mossa el a próféta egyéniségét, értelmét, lényének teljességét vagy személyiségét.

Bizonyos mértékig Mózes és Áron kapcsolata példa lehet a Szentlélek és a Biblia írói közötti kapcsolatra. Isten így szólt Mózeshez: „Lásd, istenévé teszlek téged a fáraónak, Áron pedig, a te atyádfia szószólód lészen." (2Móz 7:1; vö. 4:15–16) Mózes elmondta Áronnak Isten üzenetét, aki saját szavaival és stílusában tárta azt a fáraó elé. Hasonlóképpen, a Biblia írói is isteni parancsokat, gondolatokat és eszméket közöltek saját beszédstílusukban. Isten így tart kapcsolatot velünk, és ezért van az, hogy a Biblia különböző könyveinek szókészlete annyira eltérő, tükrözve az írók műveltségét és kultúráját.

A Biblia „nem Isten gondolkodás- vagy kifejezésmódját tükrözi... Az emberek gyakran mondják, hogy ez vagy az a kifejezés nem vall Istenre. De Isten nem akarja, hogy a Biblia szavaiban, logikájában vagy stílusában tegyük Őt próbára. A Biblia írói Isten írnokai, nem pedig tollai voltak."[1] „Az ihletés nem az ember szavaira vagy kifejezéseire hat, hanem magára az emberre, aki a Szentlélek befolyására gondolatokkal itatódik át. De a szavak az ember gondolatának lenyomatát viselik magukon. Az isteni gondolat szétárad. Az isteni gondolat és akarat összekapcsolódik az emberi gondolattal és akarattal; így történhet meg az, hogy amit az ember kimond, az nem más, mint Isten szava."[2]

Egy esetben, a Tízparancsolat adásakor, Isten mondta el, és írta le a pontos szavakat, amelyeket Ő állított össze, és nem ember (2Móz 20:1–17; 31:18; 5Móz 10:4–-5), ám még ezt is az emberi nyelv korlátai között kellett kifejeznie.

A Biblia tehát isteni igazság emberi nyelven kifejezve. Képzeljük el, hogy megpróbálunk kvantumfizikát tanítani egy kisbabának. Ilyen jellegű problémával küzd Isten, amikor az isteni igazságot igyekszik közölni a bűnös, korlátok között élő emberiséggel. A mi korlátaink szabják meg, hogy mit mondhat el.

Párhuzam fedezhető fel a testet öltött Jézus és a Biblia között; Jézusban összekapcsolódott az Isten és az ember, az isteni és az emberi rész eggyé vált benne. Hasonlóképpen, a Biblia is az isteni és az emberi elem összekapcsolódása nyomán jött létre. A Bibliáról is el lehet mondani, ami elhangzott Krisztusról. „Az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk." (Jn 1:14) Az isteni és az emberi elem összekapcsolódása teszi a Bibliát egyedülállóvá az irodalmi alkotások között.

Az ihletés és a Biblia írói. A Szentlélek felkészített bizonyos személyeket isteni igazság közlésére. A Biblia nem magyarázza meg részletesen, hogyan tette Isten képessé őket a feladat elvégzésére, de valamilyen módon egyesítette az isteni és az emberi közvetítőt.

Isten nem a természetes tehetség alapján választotta ki azokat, akiknek részük volt a Biblia megírásában. Az isteni kinyilatkoztatás nem is feltétlenül váltott ki megtérést bennük, vagy ígért nekik örök életet. Bálám az inspiráció hatása alatt isteni üzenetet hirdetett, s eközben mégis Isten tanácsaival ellentétesen cselekedett (4Móz 22–24). Dávidot felhasználta a Szentlélek, pedig nagy bűntetteket követett el (vö. az 51. zsoltárral). A Biblia minden írója ember volt, bűnös természettel, s nekik naponta szükségük volt Isten kegyelmére (vö. Róm 3:12).

Az az ihletés, amit a Biblia írói tapasztaltak, több volt puszta megvilágításnál vagy isteni vezetésnél, amit mindenki megkaphat, aki az igazságot keresi. Sőt, a Biblia írói néha úgy írták le az isteni üzenetet, hogy ők maguk nem is értették teljesen (1Pt 1:10–12).

Az írók nem egyformán fogadták az általuk közölt üzeneteket. Dániel és János azt érzékeltette, hogy mennyire meghökkentette őket, amit leírtak (Dán 8:27; Jel 5:4). Péter első levelének 1. fejezetében a 10. vers pedig arra utal, hogy más írók saját üzenetük vagy prófétatársaik üzenetének értelmét kutatták. Előfordult, hogy féltek hirdetni az ihletett üzenetet, és akadtak, akik még vitába is szálltak Istennel (Habakuk 1; Jón 1:1–3; 4:1–11).

A kinyilatkoztatás módszere és tartalma. A Szentlélek az isteni tudást gyakran látomásokban és álmokban közölte (4Móz 12:6). Néha hallhatóan, máskor csak az értelemhez szólt. Isten „Sámuelnek füleibe" szólt (1Sám 9:15). Zakariás szimbolikus képeket látott, magyarázattal (Zakariás könyve, 4). Pál és János látomását a Mennyről szóbeli parancs is kísérte (2Kor 12:1–4; Jel 4–5). Ezékiel távoli helyen történő eseményeket figyelt meg (Ezékiel 8). Más írók pedig részt is vettek látomásukban, a látomás részeként bizonyos feladatokat végeztek el (Jelenések 10).

A tartalomra nézve néhányuknak a Lélek a jövőben bekövetkezendő eseményeket nyilatkoztatott ki (Dániel 2, 7, 8, 12). Mások pedig történelmi eseményeket jegyeztek le, vagy saját tapasztalataik alapján, vagy a rendelkezésükre álló történelmi feljegyzések anyagából válogatva (Bírák, 1Sámuel, 2Krónikák, az evangéliumok, az Apostolok cselekedetei).

Az ihletés és a történelem. „A teljes írás Istentől ihletett", vagy „Isten lehelte", és hasznos, mértékadó az erkölcsi és a lelki élethez (2Tim 3:15–16). Ez a bibliai állítás nem hagy kétséget afelől, hogy a kiválasztás folyamatában Isten vezetése érvényesült. Az író a Szentlélek vezetése által kapta a tájékoztatást, függetlenül attól, hogy az személyes megfigyelésből, szóbeli vagy írásbeli forrásból, közvetlen kinyilatkoztatásból származott-e. Ez garantálja a Biblia megbízhatóságát.

A Biblia nem elvont tantételek gyűjteményében mutatja be Isten tervét, hanem az emberiséghez fűződő, mozgásban levőkapcsolatában. Önkinyilatkoztatása valóságos eseményekben gyökerezik, amelyek meghatározott időben és helyen történtek. Rendkívül fontos a történelmi feljegyzések megbízhatósága, mert ezek képezik azt a keretet, amelyben megérthetünk valamit Isten jelleméből és velünk kapcsolatos szándékaiból. A pontos megértés örök élethez, ezzel szemben a helytelen nézet zavarhoz és halálhoz vezet.

Egyes embereknek Isten megparancsolta, hogy Izrael népével kapcsolatos tetteinek történetét írják le. A Biblia lényeges részét képezik ezek a történelmi beszámolók, amelyeket a világi történetírástól eltérő szempontok alapján jegyeztek le (lásd: 4Móz 33:1–2; Józs 24:25–26; Ezék 24:2). Pontos, tárgyilagos történelmi iratok ezek, Isten szemszögéből nézve. A Szentlélek rendkívüli bepillantást engedett az íróknak, hogy a jó és a rossz közötti küzdelem eseményeit leírhassák. Megmutatja Isten jellemét, valamint vezeti népét az üdvösség keresése során.

Ezek a történelmi események „előképek" vagy „példák", amelyek „megírattak... a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett" (1Kor 10:11). Pál azt mondja: „Amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg; hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen" (Róm 15:4). Sodoma és Gomora pusztulása példa vagy figyelmeztetés (2Pt 2:6; Júdás 7). Ábrahám megigazulása példa minden hivő számára (Róm 4:1–25; Jak 2:14–22). Még a gazdag lelki tartalommal bíró ószövetségi polgári törvények is azért írattak, hogy ma is, nekünk is hasznunkra váljanak (1Kor 9:8–9).

Lukács megemlíti, azért írta evangéliumát, mert Jézus életéről akart beszámolni, „hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, amelyekre taníttattál" (Lk 1:4). Amikor János összegyűjtötte Jézus életének azokat az eseményeit, amelyeket evangéliumába belevett, az a cél vezette, „hogy higgyétek, Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében" (Jn 20:31). Isten késztetésére a Biblia írói úgy mutatták be a történelmet, hogy ezáltal az üdvösséghez vezessenek bennünket.

A Biblia szereplőinek életrajza is bizonyítja az isteni ihletettséget. E beszámolók aprólékosan bemutatják az egyes emberek jellemének gyengeségeit és erősségeit. Pontosan leírják bűntetteiket, de sikereiket is. Nem kendőzi el azt a tényt, hogy Noé képtelen volt uralkodni magán, sem azt, hogy Ábrahám csaláshoz folyamodott. Mózes, Pál, Jakab és János hirtelen természetéről sem hallgat a feljegyzés. A Biblia történelme elénk tárja Izrael legbölcsebb királyának kudarcait, a tizenkét pátriárka és a tizenkét apostol gyarlóságait. Nem mentegeti őket, és nem is próbálja kisebbíteni vétkük súlyát. Hűségesen bemutatja, milyenek voltak, és milyenné váltak Isten segítségével, vagy mit nem sikerült elérniük. Egyetlen életrajzíró sem adhatott volna ilyen, minden lényeget meglátó elemzést az isteni ihletés nélkül.

A Biblia írói a könyv összes történelmi beszámolóját valódi történelmi feljegyzésnek tekintették, nem pedig mítosznak vagy jelképnek. Ma sok kortársunk kétkedve elveti Ádám, Éva, Jónás vagy az özönvíz történetét. Jézus azonban történelmileg pontosnak és lelkileg helytállónak fogadta el azokat (Mt 12:39–41; 19:4–6; 24:37–39). A Biblia nem tanítja a részleges ihletettséget vagy az ihletés fokozatait. Ezek az elméletek olyan okoskodások, amelyek a Bibliát isteni tekintélyétől akarják megfosztani.

A Szentírás pontossága. Éppen úgy, ahogy Jézus „testté lett, és lakozék miközöttünk" (Jn 1:14), a Biblia is emberi nyelven íródott, hogy megértsük az igazságot. A Szentírás ihletettsége garantálja megbízhatóságát.

Milyen messzehatóan őrködött Isten a szöveg továbbadásán azon túl, hogy biztosította: üzenete érvényes és igaz maradjon? Egyértelmű, hogy található eltérés a régi kéziratokban, de a lényeges igazság meg-maradt.[3] Elég valószínű, hogy a Biblia másolói és fordítói ejtettek apróbb hibákat, de a bibliai régészet bizonyítékai rávilágítanak: sok esetben, amit hibának gondoltak, az tulajdonképpen csak a kutatók félreértése volt. Néhány ilyen probléma azért vetődött fel, mert az emberek a bibliai történelmet és szokásokat nyugati szemmel figyelték. El kell ismernünk, hogy az emberi tudás csak részleges, bepillantásunk az isteni tettekbe csak töredékes marad.

A vélt ellentmondásoknak tehát nem szabad aláásniuk a Szentírásba vetett bizalmunkat, mert ezek gyakran inkább pontatlan értelmezésből, mintsem tényleges hibákból erednek. Vajon Isten mérettetik-e meg, amikor olyan mondattal vagy szöveggel találkozunk, amit nem értünk teljesen? Talán sosem tudunk minden szentírási szöveget megmagyarázni, de nem is kell. A beteljesedett próféciák igazolják a Szentírás megbízhatóságát.

A Biblia bámulatos, sőt csodálatra méltó pontossággal maradt fenn, annak ellenére, hogy számos alkalommal megpróbálták elpusztítani. A Holt-tengeri tekercsek, valamint az Ószövetség későbbi kéziratainak összehasonlítása mutatja, milyen nagy gonddal adták tovább a szent iratokat.[4] Ezek a Szentírásnak, Isten akarata csalhatatlan kinyilatkoztatásának megbízhatóságát erősítik meg.

 


 
Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista