A Szentírás tekintélye

A Szentírásnak isteni tekintélye van, mert benne Isten szól a Szentlélek által. Így a Biblia Isten írott Igéje. Hol találjuk ennek az állításnak a bizonyítékát, és milyen jelentősége van az életünkre és ismeretszerzésünkre vonatkozóan?

A Szentírás állításai. A Biblia írói tanúsítják, hogy üzenetük közvetlenül Istentől származik. „Az Úr szava" szólt Jeremiáshoz, Ezékielhez, Hóseáshoz és másokhoz (Jer 1:1–2, 9; Ez 1:3; Hós 1:1; Jóel 1:1; Jón 1:1). Isten megparancsolta prófétáinak,mint az Úr hírnökeinek (Agg 1:13; 2Krón 36:16), hogy mondják az Ő nevében: „Ígyszól az Úr" (Ez 2:4; vö. Ésa 7:7). Isten szava adja üzenetük hitelét és tekintélyét. Időnként az Isten által felhasznált emberi közvetítő a háttérbe húzódik.

Máté ezekkel a szavakkal utal az ószövetségi próféta mögött álló hatalomra: „Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott volt a próféta által"(Mt 1:22). Úgy látja, hogy közvetlenül az Úr szól, Övé a hatalom; a prófétáé pedig a közvetítőszerep. Péter a Szentíráshoz sorolja Pál írásait (2Pt 3:15–16). Pál pedig ilyen bizonyságot tesz saját írásairól: „Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által" (Gal 1:12). Az Újszövetség írói Krisztus szavait úgy fogadták, mint szentírást, és az Ószövetség tanításaival egyforma tekintélynek tartották (1Tim 5:18; Lk 10:7).

Jézus és a Szentírás tekintélye. Szolgálata során Jézus kiemelte a Szentírás tekintélyét. Amikor Sátán kísértette, vagy ellenségeivel küzdött, így védekezett és támadott: „Meg van írva." (Mt 4:4, 7, 10; Lk 20:17) „Nemcsak kenyérrel él az ember - mondta -, hanem minden Igével, ami Istennek szájából származik" (Mt 4:4). Amikor valaki megkérdezte, hogyan nyerhet örök életet, így válaszolt: „A törvényben mi van megírva? Mint olvasod?" (Lk 10:26) Jézus a Bibliát az emberi hagyományok és vélemények fölé helyezte. Megfeddte a zsidókat, mert a Szentírás tekintélyét háttérbe szorították (Mk 7:7–9), és kérte őket, hogy alaposabban tanulmányozzák az Igét. „Sohasem olvastátok-é az Írásokban?" (Mt 21:42; vö. Mk 12:10, 26)

Komolyan hitt a prófétai szó tekintélyében, és kinyilatkoztatta, hogy az rá mutatott. Az Írások „bizonyságot tesznek rólam" - mondta. ,,Ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert énrólam írt ő." (Jn 5:39, 46) Jézus legmeggyőzőbb kijelentése, miszerint isteni küldetésben járt, bizonyítható abból, hogy ószövetségi próféciákat teljesített be (Lk 24:25–27).

Tehát Krisztus fenntartás nélkül elfogadta a Szentírást, mint ami mértékadóan nyilatkoztatja ki Isten akaratát az emberiséggel kapcsolatban. A Szentírást az igazság megfogalmazásának, objektív kinyilatkoztatásnak tekintette, amit azért adott Isten, hogy az emberiséget kivezesse a téves hagyományok és hitregék sötétségéből a megmentő ismeret igazi világosságára.

A Szentlélek és a Szentírás tekintélye. Jézus földi élete idején a vallási vezetők hada és a figyelmetlen tömeg nem fedezte fel, ki is Ő igazából. Néhányan úgy vélték, hogy próféta, mint Keresztelő János, Illés vagy Jeremiás - csak éppen ember. Amikor Péter megvallotta, hogy Jézus „a Krisztus, az élő Istennek Fia", Jézus rámutatott, tanítványa isteni világosság hatására tudta ezt elmondani (Mt 16:13–17). Pál hangsúlyozza ezt az igazságot. „Senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által." (1Kor 12:3)

Így van ez Isten írott Igéjével is. A Szentlélek megvilágítása nélkül nem érthetnénk meg helyesen a Bibliát, és nem is ismerhetnénk fel benne Isten mértéket szabó akaratát.^[5] Mert „Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke" (1Kor 2:11). „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait; mert bolondságok azok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg." (1Kor 2:14) Következésképpen „a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek" (1Kor 1:18).

Csak úgy győződhetünk meg a Biblia tekintélyéről, mint ami Istent és akaratát nyilatkoztatja ki, hogy a Szentlélek segítségét kérjük, aki „még az Istennek mélységeit is" (1Kor 2:10) kutatja. Ekkor válik a kereszt „Istennek erejévé" (1Kor 1:18), és ekkor mondhatja az ember Pállal együtt: „Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk" (1Kor 2:12).

A Szentírást nem lehet elválasztani a Szentlélektől. A Szentlélek a Szentírás szerzője, és kinyilatkoztatója is egyben. Életünkben a Szentírás tekintélye annak arányában nő vagy csökken, hogy mi a felfogásunk az ihletésről. Ha a Bibliát csak emberi bizonyságtételek gyűjteményének tekintjük, vagy ha a neki tulajdonított tekintély valamiféleképpen attól függ, hogyan tud hatni érzéseinkre vagy érzelmeinkre, akkor emiatt nem lehet a Biblia igazi tekintély az életünkben. De a Szentírás abszolút tekintély lesz a tanítás, a feddés, a megjobbítás és az igazságban való nevelés (2Tim 3:16) kérdéseiben, ha észrevesszük, hogy Isten hangja szól belőle az írók által, legyenek bármilyen gyöngék és emberiek is.

A Szentírás tekintélyének hatóköre. Gyakran előfordul, hogy az emberek okoskodásokba bocsátkoznak, és ezért látnak ellentétet a Szentírás és a tudomány között. Ha nem tudjuk összhangba hozni a tudományt a Szentírással, az azért van, mert „vagy a tudományt, vagy a kinyilatkoztatást nem értjük tökéletesen... míg helyes értelmezés szerint tökéletes összhangban állnak".^[6]

Minden emberi bölcsességet a Biblia tekintélye alá kell vetni. A Biblia igazsága képezi azt a zsinórmértéket, amely alapján kell megmérni minden más gondolatot. Ha Isten Igéjét véges emberi mértékkel próbálnánk meghatározni, az olyan, mintha a csillagokat mérőrúddal akarnánk megmérni. A Bibliát nem szabad emberi mértéknek alávetni. Felette áll minden emberi bölcsességnek és irodalomnak. Ahelyett, hogy mi bírálnánk a Bibliát, minden ez által ítéltetik meg majd, mert ez a jellem mércéje, a tapasztalat és a gondolat próbaköve. Végül, a Szentírás megőrzi tekintélyét még a Szentlélektől származó ajándékok fölött is, beleértve a prófétaság ajándékának vezetését és a nyelveken szólást is (1Kor 12; 14:1; Ef 4:7–16). A Lélek adományai nem múlják fölül a Bibliát, hanem éppen a Biblia alapján kell megpróbálni azokat, és ha nincsenek összhangban vele, akkor nem tekinthetők hitelesnek. „Vissza a tanításhoz és a kinyilatkoztatáshoz! Aki nem ezt mondja, annak nincs hajnala." (Ésa 8:20 - kat. ford.) (Lásd: e könyv 18. fejezetét!)

A Szentírás egysége

Ha felületesen olvassuk a Szentírást, akkor felületesen is értjük meg. Ha így olvassuk, történetek, prédikációk és történelmi feljegyzések kusza halmazának tűnhet. Akik készségesen elfogadják Isten Lelkének megvilágítását, akik türelemmel és sok imával keresik az elrejtett igazságot, felfedezik, hogy a Biblia bizonyítékát adja a benne levő egységnek, azzal kapcsolatban, amit az üdvösség elveiről tanít. A Biblia nem unalmas egyformaság, ellenkezőleg! Gazdag, színes változatát kínálja az egymással összhangban levő, ritka és jellegzetes szépségű bizonyságtételeknek. A nézőpontok eltérő volta révén pedig minden időben egyre jobban eleget tud tenni az emberi igényeknek.

Isten nem töretlen kijelentések folyamatos láncolatán át mutatta be önmagát az emberiségnek, hanem apránként, az egymást követő nemzedékek által. Könyvei, akár Mózes írta le Midián pusztájában, akár Pál Róma börtönében, egy Lélektől ihletett kijelentéseket adnak. „A progresszív kinyilatkoztatás" megértése hozzájárul a Bibliának és egységének megértéséhez.

Az Ó- és az Újszövetség igazsága elválaszthatatlan marad, noha több nemzedék ideje is eltelt, míg a különböző könyveket megírták. Nem mondanak ellent egymásnak. A két testamentum - mint ahogy Isten is - egy. Az Ószövetség a jelképek és a jövendölések által kinyilatkoztatja az eljövendő Megváltóról szóló evangéliumot, míg az Újszövetség Jézus életén keresztül bemutatja a megvalósult evangéliumot; a Megváltó eljövetelét. Mindkettő ugyanazt az Istent mutatja be. Az Ószövetség alapja az Újszövetség. Az Ószövetségben találjuk a kulcsot, ami az Újszövetséget nyitja, az Újszövetség pedig magyarázatot ad az Ószövetség titkaira. Kegyelméből hív Isten, hogy ismerkedjünk meg vele Igéje tanulmányozása által. Ebben lelhetjük meg az üdvbizonyosság gazdag áldását. Felfedezhetjük saját magunknak, hogy a Szentírás „hasznos a tanításra, a feddésre". Általa tökéletesek lehetünk, „minden jó cselekedetre" felkészítettek (2Tim 3:16–17).

Lábjegyzet