2024.  december  14.  Szombat
Napnyugta: 15:53
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 3. Az Atya Isten
2. A Szentháromság Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal

Egy az Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, a három örökkévaló személy egysége. Isten halhatatlan, mindenható, mindent tudó, mindenek fölött való és mindig jelenlevő. Önkinyilatkoztatásából tudjuk, hogy végtelen és meghaladja az emberi felfogóképességet. Örökké méltó az imádatra, csodálatára és minden teremtmény szolgálatára. (5Móz 6:4; Mt 28:19; 2Kor 13:14; Ef 4:4–6; 1Pt 1:2; 1Tim 1:17; Jel 14:7)

A Golgotánál majdnem mindenki elutasította Jézust, csak néhányan ismerték fel, ki volt valójában. Közéjük tartozott a haldokló lator, aki Úrnak nevezte (Lk 23:42), a római százados, aki ezt mondta: „Bizony, ez az ember Isten Fia vala!" (Mk 15:39).

Amikor János leírta: „Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt" (Jn 1:11), akkor nem csupán a keresztet körülálló tömegre gondolt, és nem is csak az izraelitákra, hanem a valaha élt és élő minden nemzedékre. Egy maroknyi csoport kivételével az egész emberiség - a Golgotánál összegyűlt nyers, durva tömeghez hasonlóan - nem ismerte fel Jézusban Istenét és Megváltóját. Ez a legnagyobb és legtragikusabb kudarca az emberiségnek, ami azt jelzi, milyen rettenetesen hiányos az istenismeret. 

 

Isten ismerete

Az Istent magyarázni próbáló sokféle elmélet, a létezése mellett és ellen szóló számos érvvel együtt, mind azt mutatja, hogy az emberi bölcsesség nem foghatja fel az istenit. Ha kizárólag az emberi bölcsességre hagyatkozva akarnánk megismerni Istent, az hasonló lenne ahhoz, mintha nagyítóval próbálnánk tanulmányozni a csillagképeket. Ezért Isten bölcsessége sokaknak „elrejtett" bölcsesség (1Kor 2:7). Számukra Isten talány. Pál így írt: „Amelyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát" (1Kor 2:8).

A Szentírás egyik legalapvetőbb parancsolata az, hogy „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből" (Mt 22:37; vö. 5Móz 6:5). Nem szerethetjük azt, akiről nem tudunk semmit, és nem ismerhetjük meg Isten mélységes dolgait a kutatásunkkal (Jób 11:7). Akkor hogyan ismerhetjük és szerethetjük meg a Teremtőt?

Megismerhetjük Istent. Az emberiség balsorsát látva, Isten szeretettel és könyörülettel nyúlt felénk a Biblia által. A Biblia felfedi, „a kereszténység nem annak a feljegyzése, hogy az ember Istent keresi; hanem annak az eredménye, hogy Isten kinyilatkoztatta önmagát és szándékait".[1] Isten azért adta ezt az önkinyilatkoztatást, hogy áthidalja a lázadó világ és a gondviselő Isten közötti szakadékot.

A legtökéletesebb önkinyilatkoztatásában, Fiában, Jézus Krisztus személyében mutatta meg Isten legjobban nagy szeretetét. Jézus által megismerhetjük az Atyát. Ahogy János kijelenti: „Az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat" (1Jn 5:20).

Jézus ezt mondta: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17:3).

Ez jó hír. Istent ugyan lehetetlen teljesen megismerni, de a Szentírás gyakorlati ismeretet kínál róla, ami elegendő ahhoz, hogy üdvözítő kapcsolatba kerüljünk vele.

Isten ismeretére eljutni. Más ismerettől eltérően, Isten megismerése sokkal inkább a szív, mint az agy dolga. Ez a folyamat az egész személyt érinti, nemcsak az értelmet. Feltétlenül fontos, hogy az ember nyitottá váljon a Szentlélek előtt, és hajlandó legyen Isten akaratát végrehajtani (Jn 7:17; vö. Mt 11:27). Jézus ezt mondta: „Boldogok, akiknek szívük tiszta; mert ők az Istent meglátják" (Mt 5:8).

A hitetlenek tehát nem érthetik meg Istent. Pál felkiáltott: „Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsességét? Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által Istent, tetszék Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hivőket" (1Kor 1:20–21).

Az ismeretszerzés minden más módszerétől eltér az, ahogyan a Bibliából tanuljuk megismerni Istent. Nem helyezkedhetünk Isten fölé, hogy elemezzük és a terjedelmét meghatározzuk, mint valami tárgyét. Isten ismeretét kutatva, alá kell vetnünk magunkat a Biblia, Isten önkinyilatkoztatása tekintélyének. A Biblia önmagát magyarázza, ezért meg kell hajolnunk elvei és módszerei előtt. E bibliai vezérelvek nélkül nem ismerhetjük meg Istent.

Vajon Jézus korában miért nem ismerték fel benne olyan sokan Isten önkinyilatkoztatását? Mert nem voltak hajlandók alávetni magukat a Szentírás, a Szentlélek vezetésének, így félremagyarázták Isten üzenetét, és keresztre feszítették a Megváltót. Nem az értelmi képességükkel volt baj, hanem bezárt szívük sötétítette el gondolataikat, és ez örök kárhozathoz vezetett. 

 

Isten létezése

Két fő forrásban találunk bizonyítékot Isten létezésére, a természet könyvében és a Szentírásban.

A teremtett világból származó bizonyítékok. Mindenki értesülhet Istenről a természet és az emberi tapasztalat által. Dávid ezt írta: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat" (Zsolt 19:2). János kifejezte, hogy Isten kinyilatkoztatása, beleértve a természet világát is, megvilágosít minden embert (Jn 1:9). Pál pedig ezt erősítette meg: „Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik" (Róm 1:20).

Az emberi magatartás szintén Isten létezése mellett szóló bizonyítékokkal szolgál. Pál az istenhit bizonyítékát látta abban, hogy az athéniak imádták „az ismeretlen Istent". Azt mondta: „Akit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek" (ApCsel 17:23). Pál arról is beszélt, hogy a nem keresztény emberek magatartása is rámutat lelkiismeretük bizonyságtételére, ami arra utal, hogy Isten törvénye „be van írva az ő szívükbe" is (Róm 2:14–15). Még azokban is megtalálható ez az ösztönös megérzés, akik nem juthatnak hozzá a Bibliához. Istennek ez az általános kinyilatkoztatása vezetett el az Isten létezése melletti számos klasszikus ésszerű érv felsorakoztatásához.[2]

A Szentírásból származó bizonyítékok. A Biblia nem bizonyítja Isten létezését, hanem ebből indul ki. Első versében kijelenti: „Kezdetben teremté Isten az eget és a Földet" (1Móz 1:1). A Biblia úgy mutatja be Istent, mint aki a Teremtő, a fenntartó és az egész teremtett világ irányítója. Istennek a teremtés által adott kinyilatkoztatása olyan hatalmas, hogy nincs mentség az istentagadásra, ami az isteni igazság elhallgatásából ered, vagy pedig abból, ha az ember nem hajlandó elismerni Isten létezésének bizonyítékát (Zsolt 14:1; Róm 1:18–22, 28).

Elegendő bizonyíték található Isten létezése mellett bárki meggyőzéséhez, aki csak komolyan fel akarja fedezni az igazságot Istenről. A hit mégis előfeltétel, mert „hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik" (Zsid 11:6).

Az Istenbe vetett hit azonban nem vak; Istennek a Szentírás és a természet által adott bőséges bizonyítékán alapszik. 

 

A Szentírás Istene

A Biblia bemutatja Isten lényeges tulajdonságait, nevei, tevékenysége és tulajdonságai által.

Isten nevei. A Szentírás keletkezésének idejében a nevek nagy fontosságúak voltak, és ma is ez a helyzet Keleten. Ott a névről azt tartják, hogy viselője jellemére, természetére, valójára utal. Az Isten természetét, jellemét és tulajdonságait bemutató neveinek fontosságát ebből a parancsból láthatjuk: „Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd" (2Móz 20:7). Dávid így énekelt: „éneklek a felséges Úr nevének"(Zsolt 7:18). „Szent és rettenetes az Ő neve." (Zsolt 111:9) „Dicsérjék az Úrnak nevét, mert az Ő neve dicső egyedül." (Zsolt 148:13)

A héber Él és Elóhim (Isten) név isteni hatalmát mutatja be. Erősnek, hatalmasnak, a teremtés Istenének mondják (1Móz 1:1; 2Móz 20:2; Dán 9:4). Az Eljón (Magasságos) és az Él Eljón (Magasságos Isten) fenséges voltára irányítja a figyelmet (1Móz 14:18–20; Ésa 14:14). Az Adónáj (Úr) mindenható uralkodóként mutatja be Istent (Ésa 6:1; Zsolt 35:23). Ezek a nevek Isten fenséges voltát és természetfölötti jellemét hangsúlyozzák.

Más nevei arra világítanak rá, hogy Isten kész kapcsolatba lépni népével. A Saddáj (Mindenható) és Él Saddáj (Mindenható Isten) elénk állítja a mindenható Istent, az áldás és a vigasztalás forrását (2Móz 6:3; Zsolt 91:1). A Jahve név,[3] amit ÚR-nak fordítanak, Isten szövetségi hűségét és kegyelmét hangsúlyozza (2Móz 15:2–3; Hós 12:5–6). 2Móz 3:14-ben Jahve így mutatja be magát: „VAGYOK, AKI VAGYOK", vagy „leszek, aki leszek", utalva ezzel népéhez fűződő változatlan kapcsolatára. Alkalmanként Isten még bensőségesebb névvel mutatta be magát, úgy, mint „Atya" (5Móz 32:6; Ésa 63:16; Jer 31:9; Mal 2:10), Izraelt pedig „elsőszülött fiamnak" nevezi (2Móz 4:22; vö. 5Móz 32:19).

Az Atya kivételével Isten újszövetségi nevei az ószövetségiekkel azonos értelmet hordoznak. Az Újszövetségben Jézus azért használta az Atya megszólítást, hogy szoros és személyes kapcsolatba hozzon bennünket Istennel (Mt 6:9; Mk 14:36; vö. Róm 8:15; Gal 4:6).

Isten tevékenységei. A Biblia írói hosszasabban ábrázolják Isten tevékenységét,mint lényét. Úgy mutatják be, mint Teremtőt (1Móz 1:1; Zsolt 24:1–2), a világ fenntartóját (Zsid 1:3), Megváltót és Üdvözítőt (5Móz 5:6; 2Kor 5:19), aki az emberiség végső sorsának terhét hordozza. Terveket készít (Ésa 46:11), megmondja a jövendőt(Ésa 46:10), és ígéreteket ad (5Móz 15:6; 2Pt 3:9). Megbocsátja a bűntetteket (2Móz 34:7), és ennek következtében méltó az imádatunkra (Jel 14:6–7). Végül pedig, a Szentírás Istent uralkodóként állítja elénk, mint aki „az örökkévaló király... a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Isten" (1Tim 1:17). Tettei is alátámasztják, hogy személyes Isten.

Isten tulajdonságai. A Szentírás írói az Isten tulajdonságaira vonatkozó bizonyságtételükkel további tájékoztatást adnak Isten személyének lényegéről.

Isten ki nem fejezhető tulajdonságai magukba foglalják isteni természetének azokat az elemeit, amelyeket teremtett lények nem kapnak. Önmagában létezik, mert „élete van önmagában" (Jn 5:26). Akarata független (Ef 1:5), és hatalma is (Zsolt 115:3). Mindent tud (Jób 37:15; Zsolt 139:1–18; 147:5; 1Jn 3:20), mert mint Alfa és Omega (Jel 1:8), kezdettől fogva ismeri a véget (Ésa 46:9–11).

Isten mindenütt jelenvaló (Zsolt 139:7-12; Zsid 4:13), betölti az egész világűrt. Mégis, maradéktalanul jelen van a világ minden egyes részén. Örökkévaló (Zsolt 90:2; Jel 1:8), nem korlátozza az idő, mégis ott van az idő minden pillanatában.

Isten mindenható. Semmi sem lehetetlen számára, és ez arról biztosít, hogy minden szándékát véghez viszi (Dán 4:14, 22, 32; Mt 19:26; Jel 19:6). Változhatatlan, mert tökéletes. Ezt mondja: „Én, az Úr, meg nem változom" (Mal 3:6; lásd Zsolt 33:11; Jak 1:17). Mivel ezek a tulajdonságok bizonyos értelemben Istent határozzák meg, ezért elmondhatatlanok.

Isten közölhető tulajdonságai abból fakadnak, hogy szeretettel törődik az emberiséggel. Ebbe beletartozik a szeretet (Róm 5:8), a kegyelem (Róm 3:24), az irgalmasság (Zsolt 145:9), a hosszan tűrés (2Pt 3:15), a szentség (Zsolt 99:9), az igazság (Ezsd 9:15; Jn 17:25; Jel 22:12; 1Jn 5:20). Ezek az ajándékok csak az adományozóval együtt érkezhetnek. 

 


 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista