2024. október 15. Kedd
Napnyugta: 17:55
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal

Isten, az örökkévaló Atya a Teremtő, a Forrás, a Megtartó és Úr minden teremtmény fölött. Igazságos és szent, irgalmas és könyörületes, késedelmes a haragra, bővölködik állhatatos szeretetben és hűségben. A Fiúban és a Szentlélekben meglévő tulajdonságok és erők szintén az Atya kinyilatkoztatásai. (1Móz 1:1; Jel 4:11; 1Kor 15:28; Jn 3:16; 1Jn 4:8; 1Tim 1:17; 2Móz 34:6–7; Jn 14:9)

Kezdetét veszi az ítélet nagy napja. Égő kerekeken tüzes trónusok gurulnak be a színre. Az Öregkorú helyet foglal. Megjelenése fenséges. Ő elnököl az ítéletben. Jelenléte tiszteletet parancsolóan betölti az óriási törvényszéket. A tanúk sokasága áll előtte. Megnyitják a tárgyalást, könyveket vesznek elő, és hozzákezdenek az emberek életéről szóló feljegyzések vizsgálatához (Dán 7:9–10).

Az egész világegyetem erre a pillanatra várt. Az Atya Isten igazságot tesz minden gonoszságért. Elhangzik az ítélet, és Isten „igazságot... szolgáltatott a Felséges szentjeinek" (Dán 7:22 - új prot. ford.). Az örömteli dicséret és hálaadás szavai visszhangoznak a Mennyben. Isten jelleme teljes dicsőségében látszik, és csodálatra méltó neve igazolást nyer az egész világegyetem előtt.

 

Elképzelések az Atyáról

Az Atya Istent gyakran félreértik. Sokan tudnak Krisztusnak az emberiségért végzett földi küldetéséről, valamint arról, hogy mi a Szentlélek szerepe az emberben; de nem tudják, milyen kapcsolatban van az Atya velünk. Vajon a kegyelmes Fiúval és Lélekkel ellentétben, teljesen eltávolodott volna világunktól, és Ő lenne a messzeségben levő gazda vagy az érzéketlen Ősok?

Esetleg - ahogy néhányan vélik - Ő volna „az Ótestamentum Istene", a bosszúállás Istene, akire jellemző a „szemet szemért, fogat fogért" rendelete (Mt 5:38; vö. 2Móz 21:24); a zord Isten, aki tökéletes munkát követel? Olyan Isten lenne, aki szöges ellentétben áll az Újszövetségben látható, szerető Isten képével, aki arra tanít, hogy fordítsuk oda a másik orcánkat is, és tegyük meg a következő mérföldet is (Mt 5:39–41)?

 

Az Atya Isten az Ószövetségben

Ugyanaz az Isten szól és cselekszik népe üdvösségéért mindkét Testamentumban - ez a tény fedi fel az Ó- és Újszövetség egységét és a bennük egyaránt haladó megváltási tervet. „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette."(Zsid 1:1–2) Az Ószövetség utal ugyan a Szentháromság személyeire, de nem különbözteti meg őket. Az Újszövetség azonban világosan kifejezi, hogy Krisztus, a Fiú Isten volt a teremtés munkájának aktív cselekvője (Jn 1:1–3, 14; Kol 1:16), és Őt nevezi az Izrael népét Egyiptomból kivezető Istennek (1Kor 10:1–4; 2Móz 3:14; Jn 8:58). Még az Ószövetség is gyakran a Fiú személyén keresztül mutatja be az Atya Istent. Er-re utal, amit az Újszövetség mond Krisztus szerepéről a teremtésben és a kivonulásban. „Az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot." (2Kor 5:19) Az Ószövetség a következő kifejezésekkel mutatja be az Atyát:

A kegyelem Istene. Bűnös ember soha nem látta Istent (2Móz 33:20). Nincs fényképünk, amely vonásait tükrözné. Isten kegyelmes cselekedeteivel mutatta be jellemét, valamint a Mózesnek mondott szavakkal. „Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt; de nem hagyja a bűnt büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad- és negyedíziglen." (2Móz 34:6–-7; vö. Zsid 10:26–27) De a kegyelem Istene nem bocsát meg vakon, hanem az igazságosság elve vezérli. Akik elutasítják Isten kegyelmét, a gonoszság büntetését aratják.

A Sínai-hegyen Isten elmondta, szeretne Izrael barátja lenni, hogy velük legyen. Így szólt Mózeshez: „Készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam" (2Móz 25:8). A szentély lett Izrael vallási életének központja, mert ez volt Isten földi lakóhelye.

A szövetség Istene. Isten komoly szövetséget kötött olyan emberekkel, mint például Noé (1Móz 9:1-17) és Ábrahám (1Móz 12:1–3, 7; 13:14–17; 15:1, 5–6; 17:1-8; 22:15–18; lásd e könyv 7. fejezetét), mert tartós kapcsolatot akart létrehozni velük. E szövetségkötések személyes, szerető Istent mutatnak be, aki törődik népe sorsával. Noénak megígérte, hogy az évszakok rendszeresen fogják követni egymást (1Móz 8:22), és azt, hogy nem lesz többé az egész Földre kiterjedő özönvíz (1Móz 9:11); Ábrahámnak rengeteg utódot ígért (1Móz 15:5–7), és földet, ahol ő és leszármazottai lakhatnak (1Móz 15:18; 17:8).

Megváltó Isten. A kivonulás Istene sok csoda kíséretében vezette ki a rabszolgák népét a szabad életre. E hatalmas megmentő cselekedet húzódik meg az egész Ószövetség hátterében, és azt példázza, hogy Isten megváltónk szeretne lenni, nem távoli, tőlünk teljesen elkülönült, érdeklődést nem tanúsító személy, hanem mint aki nagyon is belekapcsolódik a mi ügyeinkbe.

Különösen a zsoltárírót ihlették meg Isten mélységes szeretetből fakadó tettei: „Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél. Micsoda az ember - mondom -, hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá?" (Zsolt 8:4–5) „Szeretlek, Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, őbenne bízom; az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem." (Zsolt 18:2-3) „Mert nem veti meg, és nem utálja meg a szegény nyomorúságát." (Zsolt 22:25)

A menedék Istene. Dávid olyannak látta Istent, akinél menedéket találhatunk - nagyon hasonlóan a hat izraeli menedékvároshoz, ahová az ártatlan menekülők futhattak. A Zsoltárok időről időre visszatérő témája, a „menedék", amellyel Krisztust és az Atyát is bemutatja. Az Istenség volt a menedék. „Bizony, elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem." (Zsolt 27:5) „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban." (Zsolt 46:2) „Jeruzsálemet hegyek veszik körül, az Úr pedig körülveszi az Ő népét mostantól fogva mindörökké." (Zsolt 125:2)

A zsoltáros kifejezte, mennyire vágyódik Istenéhez. „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, ó, Isten! Szomjúhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez." (Zsolt 42:2–3) Dávid tapasztalatból mondta: „Vessed az Úrra a te terhedet, Ő gondot visel rád, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz" (Zsolt 55:23). „Bízzatok őbenne mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk." (Zsolt 62:9) „De te, Uram, könyörülő és irgalmas Isten vagy, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű és igazságú!" (Zsolt 86:15)

A bűnbocsánat Istene. Dávid buzgón fohászkodott Istenhez, miután a házasságtörés és gyilkosság bűnébe esett. „Könyörülj rajtam, én Istenem, a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűnömet!" „Ne vess el engem a te orcád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem!" (Zsolt 51:3, 13) Az a tudat vigasztalta, hogy Isten kegyelme csodálatos. „Mert amilyen magas az ég a Földtől,olyan nagy az ő kegyelme az Őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt. Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk." (Zsolt 103:11–14)

A jóság Istene. Isten az, aki „igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt ád az éhezőknek. Az Úr megszabadítja az elfogottakat. Az Úr megnyitja a vakok szemeit,az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket;szereti az Úr az igazakat. Megoltalmazza az Úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart" (Zsolt 146:7–9). Milyen nagyszerű kép tárul elénk Istenről a Zsoltárokban!

A hűség Istene. Isten nagyszerű volta ellenére Izrael a legtöbbször eltért tőle (3Mózes 26; 5Mózes 28). Isten úgy szereti Izraelt, mint férj a feleségét - így mutatja be Őt a Biblia. Hóseás könyve drámaian írja le, mennyire hűséges Isten, noha kirívó hűtlenséggel és visszautasítással találja szemben magát. Folyamatos megbocsátása érzékelteti, hogy jelleme a feltétel nélküli szeretet.

Isten ugyan nem kímélte meg Izraelt a hűtlensége okozta bajoktól, mert ezzel akarta helyes irányba terelni, de kegyelmét továbbra sem vonta meg tőle. Így biztatta népét: „Szolgám vagy te, elválasztottalak, és meg nem utállak; ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak" (Ésa 41:9–10). Hűtlenségük dacára az Úr szeretettel ígérte: „Megvallják az ő hamisságukat, és atyáiknak hamisságát az ő hűtlenségükben, amellyel hűtlenkedtek ellenem... akkor megalázódik az ő körülmetéletlen szívük, és akkor az ő bűnüknek büntetését békével szenvedik; én pedig megemlékezem Jákóbbal... Izsákkal...Ábrahámmal kötött szövetségemről is" (3Móz 26:40–42; vö. Jer 3:12).

Isten emlékezteti népét arra, hogy Ő mindig a megváltásukat tartja szem előtt. „Izráel! Nem feledlek el. Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűnödet; térj énhozzám, mert megváltottalak."(Ésa 44:21–22) Nem csoda, hogy ezt mondta: „Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok, Földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!" (Ésa 45:22)

Az üdvösség és a bosszúállás Istene. Amikor az Ószövetség a bosszúállás Isteneként mutatja be Istent, ezt annak az összefüggésében kell látni, hogy a gonoszok pusztították hűséges népét. A próféták „az Úr napja" témával mutatják be, mit tesz népéért Isten az utolsó időben. Népének ez lesz az üdvösség napja, de ellenségeikre a bosszúállás napjaként virrad, amikor elpusztulnak. „Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!"(Ésa 35:4)

Az Atya Isten. Izraelhez szólva Mózes úgy utalt Istenre, mint Atyjukra, aki megmentette őket. „Nem Atyád-é Ő, aki teremtett?" (5Móz 32:6) A megváltással Isten örökbe fogadta Izraelt. Ésaiás ezt írta: „Uram, Atyánk vagy te" (Ésa 64:7; vö. 63:16). Malakiás által Isten megerősítette: „Én Atya vagyok" (Mal 1:6). Malakiás másutt Isten atyai szerepét a teremtői szerepével hozza kapcsolatba. „Nem egy Atyánk van-é mindnyájunknak? Nem egy Isten teremtett-é minket?" (Mal 2:10) Isten az Atyánk, mind a teremtés, mind a megváltás által. Milyen nagyszerű igazság!



 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista