oldal 2 / 3
Krisztus békéltető szolgálata
A jó hír az, hogy „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot" (2Kor 5:19). Békéltető munkájával helyreállítja Isten és az emberiség kapcsolatát. Ez a szöveg rámutat, hogy e folyamat során a bűnösök békülnek meg Istennel, nem pedig Isten a bűnösökkel. Jézus Krisztus a kulcsa annak, hogy a bűnösöket vissza lehessen vezetni Istenhez. Isten békéltetési terve leereszkedésének csodálatos voltát mutatja. Teljes joggal veszni hagyhatta volna az emberiséget.
Amint már megjegyeztük, Isten kezdeményezte a közte és az emberiség között megszakadt kapcsolat helyreállítását. „Mikor ellenségei voltunk - mondja Pál -, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által." (Róm 5:10) Ebből következik, hogy „dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést nyertük" (Róm 5:11).
A megbékélés folyamatát az engesztelés fogalmával szokták kapcsolatba hozni. „Az »engesztelés« megromlott kapcsolatot hoz rendbe, összhangot alakít ki. Ahol korábban eltávolodtak egymástól a felek, ott a megbékélés folyamata által összhang jön létre. Az »engesztelés« eredeti jelentése szerint a megbékélés állapotát jelöli, ami véget vet az addigi rossz viszonynak."[2]
Az engesztelés alatt sok keresztény leszűkítve csak Krisztus testet öltésének, szenvedésének és halálának megmentő hatását érti. A szentélyszolgálatban nemcsak az áldozati bárány megölése volt az engesztelés része, hanem az is, hogy a pap az áldozati állat kiontott vérével végezze szolgálatát a szentélyben (vö. 3Móz 4:20, 26, 35; 16:15–18, 32–33). A Biblia leírása szerint az engesztelés utalhat Krisztus halálára és a mennyei szentélyben végzett közbenjárói szolgálatára. Ott főpapként teljes és tökéletes engesztelő áldozatának érdemével békélteti meg az embereket Istennel.[3]
Vincent Taylor azt is megfigyelte, hogy az engesztelés tanának két vetülete van, „a) Krisztus üdvözítő tette és b) tettének átruházása a hit alapján, mind az egyénre, mind a közösségre". „E kettő együttesen adja az engesztelést." Ebből azt a következtetést vonja le, hogy „az engesztelés értünk és bennünk lett végrehajtva".[4]
E fejezet központi témája a Krisztus halálával összefüggő engesztelés. Az engesztelésnek a főpapi szolgálattal való összefüggését később tárgyaljuk (lásd e könyv 23. fejezetét).
Krisztus engesztelőáldozata
Isten és az emberiség kapcsolatában Krisztus golgotai engesztelő halála jelentette a fordulópontot. Feljegyzés készül ugyan az emberek bűneiről, de a megbékélés következtében Isten nem rója fel azokat nekik (2Kor 5:19). Ez nem azt jelenti, hogy Isten elengedné a büntetést, vagy hogy a bűn már nem váltaná ki a haragját. Ellenkezőleg! Arra utal, hogy Isten megtalálta a módját, miként adjon bocsánatot a megtért bűnösnek, megőrizve ugyanakkor örök törvénye igazságát.
Krisztus halála szükségszerű volt. „Erkölcsileg és a törvény szerint szükségszerű" volt Jézus Krisztus engesztelő halála a szerető Isten igazságának megőrzése végett. „Isten igazságossága megköveteli, hogy ítélet alá essen a bűn. Istennek végre kell hajtania az ítéletet a bűn - így a bűnös felett is. A büntetés végrehajtásakor Isten akarata szerint Fia lépett a mi helyünkre, azaz a bűnösök helyére. Az tette szükségessé az engesztelést, hogy az ember Isten jogos haragja alatt volt. A bűnbocsánat evangéliumának és a kereszt titkának lényege: Krisztus tökéletes igazsága teljességgel elegendő volt az isteni igazságnak, és Isten kész elfogadni Krisztus áldozatát az ember halála helyett."[5]
Aki nem hajlandó elfogadni Krisztus engesztelő vérét, az nem nyer bűnbocsánatot, és továbbra is Isten haragjával kell szembenéznie. „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (Jn 3:36)
A kereszt tehát egyszerre mutatja Isten könyörületességét és igazságosságát. „Mert Isten Őt [Krisztust] rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az Ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűntetteket elnézte türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát; mert ahogyan Ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz." (Róm 3:25–26 - új prot. ford.)
Mi a szerepe az engesztelőáldozatnak? Az Atya volt az, aki Fiát bemutatta „engesztelő áldozatul" (Róm 3:25; görögül: hilasztérion). A hilasztérion újszövetségi használata még véletlenül sem rokon értelmű azzal a pogány nézettel, hogy „kiengesztelni a haragvó Istent" vagy „lecsendesíteni a bosszúszomjas, zsarnok, szeszélyes Istent".[6] A szövegből kitűnik, hogy „Isten könyörületességében Krisztust adta oda az emberi bűnnel szembeni haragja engeszteléséül, mert elfogadta Krisztust az ember képviselőjének, isteni helyettesének, és rá szabta ki a bűn ítéletét."[7]
Ebből a szemszögből nézve érthető, amit Pál Krisztus haláláról írt: "...adta önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul" (Ef 5:2; vö. 1Móz 8:21; 2Móz 29:18; 3Móz 1:9). „Krisztus önfeláldozása Istennek tetsző, mert ez az áldozati felajánlás eltávolította az Isten és a bűnös ember közötti válaszfalat azzal, hogy Krisztus teljességgel elszenvedte Istennek az ember bűne miatti haragját. Krisztus által Isten haragja nem szeretetbe fordult, hanem Krisztus magára vette azt, így az embert elkerülte."[8]
Róm 3:25 arra is rávilágít, hogy Krisztus áldozata által a bűn miatti vezeklés megtörtént. A megtisztításnak az a lényege, amit az engesztelő vér jelent a megtérő bűnösnek. A bűnös bűnbocsánatot nyer, Isten eltörli személyes bűntetteit, és megtisztítja a bűntől.[9]
Krisztus a helyettes bűnhordozó. A Szentírás úgy mutatja be Krisztust, mint aki magára vette az emberiség bűneit. Ésaiás prófétai nyelvezettel mondja róla: „Ő megsebesíttetett bűnünkért, megrontatott a mi vétkeinkért... az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté... És az Úr akarta őt megrontani betegség által... életét halálra adta... sokak bűnét hordozó" (Ésa 53:5–6, 10, 12; vö. Gal 1:4). Pál erre a próféciára gondolva írta: „Krisztus meghalt a mi bűnünkért az írások szerint" (1Kor 15:3).
Ezek az igehelyek a megváltási terv fontos elvére mutatnak rá: a beszennyező bűnök és vétkek átháríthatók bűnünk hordozójára [Krisztusra], ami által tiszták leszünk (Zsolt 51:12). Az ószövetségi szentélyszolgálat áldozati szertartásai Krisztusnak erre a szolgálatára mutattak előre. Ott a bűnbánó bűnös az ártatlan bárányra terhelte bűnét, és ez azt jelképezte, hogy Krisztusra, bűneink hordozójára kerül át vétkünk (lásd e könyv 4. fejezetét).
Mi a vér szerepe? A szentélyszolgálatok közé tartozó engesztelő áldozatban a vér központi szerepet játszott. Isten rendelkezett az engesztelésről: „Mert a testnek élete a vérben van, én pedig... adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért" (3Móz 17:11). Miután a pap megölte az állatot, fel kellett használnia a vérét, és csak utána nyert a bűnös bűnbocsánatot.
Az Újszövetség feltárja, hogy Krisztus golgotai áldozatának engesztelő vére volt a beteljesülése azoknak az ószövetségi szertartásoknak, amelyeket a helyettes állat vére által mutattak be a bűnbocsánatért, a megtisztulásért és a megbékélésért. Az Újszövetség kifejezi, hogy az ószövetségi renddel szemben mennyivel különb „Krisztus vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek" (Zsid 9:14). Vérének kiontása jelentette a bűnért való engesztelést (Róm 3:25). János elmondta, hogy Isten szeretetből „küldte az ő Fiát engesztelő áldozatul [hilaszmosz] a mi bűnünkért" (1Jn 4:10).
Összefoglalva, „Isten részrehajlás nélküli megbékélésének cselekedete Fiának, Jézus Krisztusnak engesztelő vére (önfeláldozása) által történt meg. Így Isten az, »aki végrehajtotta, ugyanakkor el is fogadta a megbékélést«"[10]
A váltságdíj Krisztus
Amikor az ember a bűn uralma alá került, Isten törvényének kárhoztatása és átka hárult rá (Róm 6:4; Gal 3:10–13). Nem menekedhettek meg a bűn szolgái (Róm 6:17), a halál várt rájuk. „Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek."(Zsolt 49:8) Csak az Úrnak van hatalma a megváltáshoz. „Megváltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a haláltól." (Hós 13:14) Hogyan váltott meg minket Isten?
Jézus által, aki bizonyította: „nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért" (Mt 20:28; lásd 1Tim 2:6). Isten „tulajdon vérével" váltotta meg az egyházat (ApCsel 20:28). Krisztusban „van a mi váltságunk az Ő vére által" (Ef 1:7; vö. Róm3:24). Ő azért halt meg, hogy „megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt" (Tit 2:14).
Mi lett a megváltás eredménye? Krisztus halála megerősítette Istennek az emberek feletti tulajdonjogát. „Avagy nem tudjátok-é, hogy... nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg" (1Kor 6:19–20; lásd még 1Kor 7:23) - mondta Pál.
Halálával Krisztus megtörte a bűn uralmát, véget vetett minden bűnbánó bűnös lelki fogságának, megszabadította őket a törvény kárhoztatásától és átkától, s lehetővé tette számukra az örök életet. Péter elmondta, hogy megváltattak „atyáiktól örökölt hiábavaló életükből" (1Pt 1:18). Akik megszabadultak a bűn fogságából és annak halálos gyümölcseitől, azok most Isten szolgái. Ahogy Pál leírta, „megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet" (Róm 6:22).
Ha figyelmen kívül hagynánk vagy tagadnánk a váltságdíj elvét, ezzel „a kegyelem evangéliumának lényegét veszítenénk el, és megtagadnánk az Isten Báránya iránti hálánk legerősebb mozgatórugóját".[11] Ez az elv központi helyet foglal el a mennyei trónteremben zengő dicsérőénekekben. „Megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a Földön." (Jel 5:9–10)
Krisztus az emberiség képviselője
Ádám és Krisztus - „az utolsó Ádám" vagy „a második ember" (1Kor 15:45, 47) - az egész emberiséget képviseli. Minden ember Ádám bűnének következményeivel megterhelve születik, azok pedig, akik újjászületnek, Krisztus tökéletes életének és áldozatának javaiban részesülnek. „Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek." (1Kor 15:22)
Ádám lázadása mindenkire bűnt, kárhoztatást és halált hozott. Krisztus visszafordította az embert erről a romlásba vivő útról. Nagy szeretete révén alávetette magát a bűnre kiszabott isteni ítéletnek, és az emberiség képviselője lett. Helyettes halálával biztosította a megtért bűnösöknek a bűn büntetésétől való szabadulást és az örök élet ajándékát (2Kor 5:21; Róm 6:23; 1Pt 3:18).
A Szentírás egyértelműen tanítja Krisztus helyettes halálának egyetemes voltát. „Isten kegyelméből" mindenkiért megízlelte a halált (Zsid 2:9). Mindenki vétkezett,mint Ádám (Róm 5:12), ezért mindenki meghal - ez az első halál. Amit pedig Krisztus megízlelt mindannyiunkért, az a második halál volt; a halál átkának teljessége (Jel 20:6; lásd e könyv 26. fejezetét).
Krisztus élete és az üdvösség
„Mert ha, amikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az Ő élete által, minekutána megbékéltünk vele." (Róm 5:10) Krisztus élete és halála kellett ahhoz, hogy áthidalhassa a bűn okozta szakadékot. Üdvösségünkhöz mindkettő szükséges, és mindkettő hozzá is járul!
Mit kaphatunk Krisztus tökéletes élete által? Jézus tiszta, szent, szeretetben gazdag életet élt, maradéktalanul Istenre bízva magát. Tökéletes életét ajándékul adja a bűnbánó bűnösöknek. A Szentírás az Úr menyegzői ruhájaként (Mt 22:11) vagy az igazság palástjaként (Ésa 61:10) mutatja be tökéletes jellemét, amit a mi szennyes ruháink (önmagunk igazzá tételére való igyekezetünk) helyett ad (Ésa 64:5).
Ha alávetjük magunkat Krisztusnak, az emberi romlottság dacára, szívünk összefonódik a szívével, akaratunk beleolvad az akaratába, elménk eggyé válik az elméjével, gondolatainkat Ő köti le - az Ő életét éljük. Igazságának palástjával takar be. Amikor Isten rátekint a hivő, bűnbánó bűnösre, nem a bűn mezítelenségét vagy torzultságát látja, hanem az igazság palástját, amit Krisztus a törvény iránti tökéletes engedelmességével készített.[12] Csak az lehet valóban igaz, akire ez a palást borul.
A menyegzői ruháról szóló példázatban a saját ruhájában érkező vendég nem hitetlensége miatt vettetett ki. Elfogadta a lakomára szóló meghívást (Mt 22:10). De az nem volt elég, hogy odament. Menyegzői ruhára is szüksége lett volna. Hasonlóképpen, nem elég az sem, ha valaki hisz a keresztben. Krisztus tökéletes életére, igaz jellemére is szükségünk van ahhoz, hogy megállhassunk a Király előtt.
Nekünk, bűnösöknek nem csak adósságunk eltörlésére van szükségünk, hanem arra is, hogy visszakapjuk a bankszámlánkat. Nem csak a börtönből való szabadulás szükséges, hanem az is, hogy a Király befogadjon a családjába. A feltámadt Krisztus közbenjárói szolgálatának kettős célja - a megbocsátás és a felöltöztetés - halálának és életének érdemeiben részesít, hogy azzal éljünk, és álljunk meg Isten előtt. A Golgotán az „Elvégeztetett" felkiáltás jelentette a tökéletes élet és tökéletes áldozat teljességre jutását. A bűnösöknek mindkettőre szükségük van.
Krisztus életének ösztönző ereje. Krisztus földi élete példa az emberiségnek arra, hogyan kell élnie. Péter többek között abban állítja Krisztust példaként elénk, ahogy a bántalmazásokat elviselte (1Pt 2:21–23).Ő, aki olyanná tétetett, mint mi, aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, bebizonyította, hogy aki Isten hatalmára bízza magát, annak nem kell megmaradnia a bűnben. Krisztus élete a biztosíték, hogy élhetünk győzelmesen. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4:13) - hangzik Pál bizonyságtétele.
|