Krisztus feltámadása és az üdvösség

„Ha pedig Krisztus fel nem támadott - érvel Pál -, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is... még bűnötökben vagytok" (1Kor 15:14–17). Jézus Krisztus valóságosan feltámadt (Lk 24:36–43), a Mennybe ment, mint Istenember, majd az Atya Isten jobbján elkezdte döntő fontosságú közbenjárói munkáját (Zsid 8:1–2; lásd e könyv 4. fejezetét).

Krisztus feltámadása olyan értelmet adott a keresztnek, amit pénteken, a keresztre feszítés napján a megtört tanítványok nem tudtak felismerni. Az Úr feltámadása tette ezeket az embereket történelmet formáló, nagy erejű sereggé. Missziójukban központi helyet kapott a feltámadás, amit mindig Krisztus kereszthalálával együtt hirdettek. Az élő, megfeszített Krisztusról beszéltek, aki legyőzte a gonosz seregeit. Ebben rejlik az apostoli üzenet ereje.

Philip Schaff írja: „Krisztus feltámadása az a próbakő, amin áll vagy bukik a keresztény vallás igazsága. Ez vagy a legnagyobb csoda, vagy a legnagyobb csalás, amit a történelem feljegyez."^[13] Wilbour M. Smith megjegyzi: „Krisztus feltámadása a keresztény hit fellegvára. Ez az a tanítás, ami felforgatta a világot az első században, ami a kereszténységet magasan a judaizmus és a Földközi-tenger vidékének pogány vallásai fölé emelte. Ha ezt elvetjük, elvetünk majdnem minden mást, ami alapvetően fontos és egyedülálló az Úr Jézus Krisztus evangéliumában. „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek." (1Kor 15:17)"^[14]

Krisztus jelenleg végzett szolgálata halálában és feltámadásában gyökerezik. A Golgotán bemutatott engesztelőáldozata tökéletes volt, mégis, Krisztus feltámadása nélkül nem volna bizonyosságunk arra, hogy isteni küldetését sikeresen végrehajtotta a Földön. Krisztus feltámadása megerősíti, hogy valóság a síron túli élet. Bizonyítja annak igazságát is, amit Isten ígért, hogy örök életünk van benne.

Krisztus üdvözítő munkájának eredménye

Krisztus engesztelő szolgálatának nemcsak az emberiségre van hatása, hanem az egész világegyetemre.

Az egész világegyetem megbékélése. Pál bemutatja, milyen óriási jelentősége van Krisztus üdvözítő tettének az egyházban és az egyház által: „Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége, amaz örök elvégzés szerint" (Ef 3:10–11). Másutt kifejti az apostol: „tetszett az Atyának,hogy... Őáltala békéltessen meg mindent magával... Őáltala mindent, ami csak van, akár a Földön, akár a mennyekben" (Kol 1:19-20). Pál beszél e békéltetés bámulatos eredményéről is: „Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja,hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére" (Fil 2:10–11).

Isten törvényének igazolása. Krisztus tökéletes engesztelőáldozata megerősítette, hogy Isten szent törvénye igaz, jó és igazságos. Krisztus halála, a váltságdíj eleget tett a törvény követelésének (hogy a bűnt meg kell büntetni), kegyelmével, irgalmával pedig megigazította a bűnbánó bűnöst. „Kárhoztatá a bűnt a testben, hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint." (Róm 8:3–4)

Megigazulás. A megbékélés akkor válik valósággá az ember életében, ha elfogadja a bűnbocsánatot. A tékozló fiú és apja között akkor jött létre a megbékélés, amikor a fiú elfogadta apja szeretetét és bocsánatát.

„A megigazulás felbecsülhetetlen ajándékát és vele együtt azonnali gyümölcsét, az Istennel való békét azok kapják, akik hit által elfogadják, hogy Isten megbékéltette magával a világot Krisztusban, és meg is hajolnak előtte (Róm 5:1). A megigazult hivőkre már nem Isten haragja, hanem Isten kegyelme árad. Krisztus által szabadon járulhatnak Isten trónja elé, és részesülhetnek a Szentlélek erejében, hogy lerombolhassák az emberek közötti ellenségeskedés minden gátját vagy elválasztó falát, amit a zsidók és pogányok ellenségeskedése jelképez (lásd Ef 2:14–16)."^[15]

A cselekedetek általi megváltás hiábavalósága. Isten békéltető szolgálata leleplezi annak az emberi erőfeszítésnek a hiábavalóságát, hogy sokan a törvény cselekedetei által próbálnak üdvösségre jutni. Ha bepillantunk az isteni kegyelembe, ez a Krisztusba vetett hit által nyerhető igazság elfogadására vezet. Akik bűnbocsánatban részesültek, hálásak Istennek, így öröm számukra az engedelmesség. Cselekedeteik nem üdvösségük alapját képezik, inkább annak gyümölcsei.^[16]

Új kapcsolat Istennel. Isten kegyelme által a bűnös ingyen, ajándékként részesülhet az Úr tökéletes, engedelmes életében, igazságában és engesztelő halálában. E tapasztalat az Istennel való mélyebb kapcsolatra vezet. Az emberben hála, dicsőítés, öröm támad; az engedelmesség, az Ige tanulmányozása örömmé válik, az elme pedig készségesen befogadja a Szentlelket. Új kapcsolat jön létre Isten és a bűnbánó bűnös között. Ennek alapja a szeretet, csodálat, nem pedig félelem és kötelesség (vö. Jn 15:1–10).

Minél jobban meglátjuk a kereszt fényében Isten kegyelmét, annál kevésbé érezzük majd magunkat igaznak, és annál inkább tudatában leszünk áldott helyzetünknek. A feltámadt Krisztusban munkálkodó Szentlélek ereje fogja átalakítani a mi életünket is. A kudarcok helyett már naponta győzhetünk a bűn felett.

A misszió indítórugója. A Jézus Krisztus békéltető szolgálatában elénk táruló bámulatos isteni szeretet ösztönöz, hogy másoknak is beszéljünk az evangéliumról. Ha magunk is megtapasztaltuk, nem tarthatjuk titokban, hogy Isten nem tulajdonít bűnt azoknak, akik elfogadják Krisztus bűnért hozott áldozatát. Az evangélium megindító kérését továbbadjuk. „Béküljetek meg Istennel. Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne." (2Kor 5:20–21)

Lábjegyzet