A megváltás élménye és a jelen

Krisztus vére megtisztít, megigazít és megszentel, ezért a hivő „új teremtés... a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden" (2Kor 5:17).

Isten megszentelt életre hív. A megszentelt élet része a megváltásnak. Ennek Krisztus golgotai halála az alapja. Pál kérte a hivőket, hogy életük legyen szent és tiszta (1Thessz 4:7). Isten a szentség Lelkét (Róm 1:4) adja a hívőknek, hogy lehetővé tegye számukra a megszentelődést. „Adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért,hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; hogy lakozzék Krisztus a hit által a ti szívetekben" (Ef 3:16–17) - mondta Pál.

A hívőre, mint új teremtésre, új felelősség hárul. „Amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra - írta Pál -, azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre" (Róm 6:19). Már „lélek szerint" kell járniuk (Gal 5:25).

A Lélekkel teljes hivők „nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint" (Róm 8:1; vö. a 4. verssel!). Átalakulnak, „mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség" (Róm 8:6). Isten Lelke bennük lakozik, ezért nem testben vannak, „hanem lélekben" (Róm 8:9).

A Lélekkel teljes élet legfőbb célja Isten kedvében járni (1Thessz 4:1). Pál kifejtette, hogy a megszentelődés Isten akarata. Ezért „magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok", és „senki túl ne lépjen, és meg ne károsítsa valamely dologban az ő atyjafiát... Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket Isten" (1Thessz 4:3, 6–7).

A belső változás. A második adventkor fizikailag meg fogunk változni. Romlandó, halandó testünk halhatatlanná lesz (1Kor 15:51-54). Jellemünknek azonban már a második adventre való felkészülés idejében át kell alakulnia.

A jellem átalakulása magában foglalja Isten képének mind a szellemi, mind a lelki oldalát: ennek a belső természetnek kell naponta megújulnia (2Kor 4:16; vö. Róm 12:2). Az egyház belülről fiatalodik - mint Hermász pásztora történetében az idős asszony -, minden őszinte keresztény dicsőségről dicsőségre változik, egészen addig, amíg a második adventkor Isten képére való átalakulása teljessé válik.

1. Krisztus és a Szentlélek szerepe. Csak a Teremtő képes életünk átalakításának teremtői feladatára (1Thessz 5:23). Ezt azonban nem teszi meg a mi részvételünk nélkül. A Lélek munkálkodásának irányába kell állnunk. Ezt úgy tehetjük meg, hogy Krisztusra nézünk. Miközben Krisztus életéről elmélkedünk, a Szentlélek helyreállítja fizikai, szellemi és lelki képességeinket (vö. Tit 3:5). A Szentlélek munkájának része, hogy bemutatja Krisztust, és helyreállítja bennünk Krisztus képét (vö. Róm 8:1–10).

Isten arra vágyik, hogy övéiben éljen. Pál azért mondhatta el: „Él bennem a Krisztus" (Gal 2:20; vö. Jn 14:23), mert Isten megígérte: „Lakozom bennük" (2Kor 6:16; vö. 1Jn 3:24; 4:12). A hivő belülről naponta újjáéled azáltal, hogy a Teremtő benne lakozik (2Kor 4:16), aki megújítja elméjét és indulatát (Róm 12:2; lásd még Fil 2:5).

2. Isteni természet részesei. Krisztus „igen nagy és becses ígéretekkel" ajándékozott meg, hogy isteni ereje által teljesen átalakítja jellemünket (2Pt 1:4). Ez az isteni erő teszi lehetővé, hogy „teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, a tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, a kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet" (2Pt 1:5–7). „Mert ha ezek megvannak, és gyarapodnak bennetek - fűzi hozzá Péter -, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk, Jézus Krisztus megismerésére nézve. Mert akiben ezek nincsenek meg, az vak." (2Pt 1:8–9)

a) Csak Krisztus által. Teremtőjük képmására az alakítja át az embereket , ha „felöltözik" az Úr Jézus Krisztust, azaz részeseivé lesznek (Róm 13:14; Zsid 3:14), ehhez járul „a Szentlélek megújítása" (Tit 3:5). Így lesz „Isten szeretete teljessé" bennünk (1Jn 4:12). Ez az Isten Fiának testet öltéséhez hasonló titok. A Szentlélek tette lehetővé, hogy Krisztus emberi természetet vegyen fel. Hasonlóképpen, a Szentlélek teszi azt is lehetővé, hogy isteni jellemtulajdonságok részesei legyünk. Az isteni természetben való részesedés belülről újítja meg az embert, Krisztushoz teszi hasonlóvá, csak más szinten: Krisztus emberré lett ugyan, de a hívők nem válnak istenné, hanem a jellemük lesz Istenéhez hasonló.

b) Erőteljes folyamat. A megszentelődés állandó folyamat. Ima és az Ige tanulmányozása által egyre erősödünk az Istennel való kapcsolatban.

A megváltási terv puszta elméleti ismerete nem lesz elegendő. „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét - jelentette ki Krisztus -, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem, bizony, étel, és az én vérem, bizony, ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem lakozik, és én is abban" (Jn 6:53–56).

Ezek a képek szemléletesen érzékeltetik, hogy a hívőknek át kell élniük Krisztus szavait: „a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:63; lásd még Mt 4:4).

Jellemünk abból alakul ki, amit elménk „eszik és iszik". Az élet kenyerét fogyasztva, Krisztus hasonlatosságára alakulunk át.

3. A két átalakulás. 1517-ben, abban az évben, amikor Németországban Luther kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom ajtajára, Rómában Raffaello elkezdte festeni híres képét, a Krisztus színe változását. E két eseményben volt valami közös. Luther tette a protestantizmus születését, Raffaello festménye pedig - jóllehet nem szándékosan - a reformáció lelkületének lényegét mutatta meg.

A festmény Krisztust a hegyen állva ábrázolja, a völgyből pedig bizakodva tekint fel rá az ördögtől megszállott fiú (vö. Mk 9:2–9). A tanítványok két csoportja - az egyik a hegyen, a másik a völgyben - a keresztények két csoportját jelképezi.

A hegyen levő tanítványok Krisztussal akartak maradni, láthatóan nem törődtek azzal, mire lenne szüksége azoknak, akik a völgyben vannak. Az évszázadok során sokan építettek „hegyre", távol a világ ínségétől. Ők imádkoztak, de nem cselekedtek.

Másrészt viszont a völgyben álló tanítványok cselekedtek, de nem imádkoztak, és hiába fáradoztak, nem tudták kiűzni az ördögöt. Tömegek estek vagy az egyik, vagy a másik csapdába: vagy erő nélkül munkálkodtak másokért, vagy sokat imádkoztak, de nem tettek semmit az emberekért. A keresztények e két csoportjának egyaránt szüksége van arra, hogy helyreálljon bennük Isten képe.

a) Az igazi álalakulás. Isten úgy kívánja helyreállítani képét a bukott emberekben, hogy átalakítja akaratukat, elméjüket, vágyaikat és jellemüket. A Szentlélek határozottan megváltoztatja a hívők szemléletét. „A Léleknek gyümölcse a szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség" (Gal 5:22), most ezek alakítják ki a hívő életmódját, noha Krisztus visszatéréséig romlandó, halandó marad.

Ha nem állunk ellen Krisztusnak, „akkor Krisztus is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Így kerül szívünk és elménk összhangba Krisztus akaratával, és amikor neki engedelmeskedünk, nem teszünk mást, csak engedünk saját indítékainknak. Megtisztított és megszentelt akaratunk Krisztus szolgálatának végzésében találja majd meg legnagyobb örömét."^[9]

b) Kétféle sors. Krisztus megdicsőülése vagy színe változása még egy másik feltűnő ellentétre is rámutat. Krisztus színe változásakor megdicsőült, de egy bizonyos értelemben a völgyben levő fiú is átváltozott - ördögi képre (lásd Mk 9:1-29). A kép két, egymással szembenálló tervre világít rá, Isten terve a helyreállítás, Sátáné a pusztítás. A Szentírás kijelenti: Isten képes megőrizni a bűntől (Júd 24). Sátán viszont mindent megtesz, hogy bukott állapotban tartson.

Az élet állandó változás. Nincs semleges terület. Vagy nemesebbé leszünk, vagy lealacsonyodunk. Vagy „a bűn szolgái", vagy „az igazságnak szolgái" (Róm 6:17–18) vagyunk. Aki elfoglalja gondolatainkat, az birtokol minket. Ha a Szentlélek által Krisztus foglalja el gondolatainkat, Krisztushoz válunk hasonlóvá. A Lélekkel teljes élet foglyul ejt „minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak" (2Kor 10:5). Jézus nélkül élni azt jelenti, hogy elvágjuk magunkat az élet és a változás forrásától, ami elkerülhetetlenné teszi végső romlásunkat.

Krisztus tökéletessége. Mi a bibliai tökéletesség? Hogyan részesülhetünk benne?

1. A bibliai tökéletesség. A „tökéletes", illetve „tökéletesség" szó a héber tam vagy tamim szó fordítása, jelentése: „teljes", „igaz", „békés", „egész" vagy „hibátlan". A görög teleiosz jelentése „befejezett", „teljes", „tökéletes", „teljesen kifejlődött", „nagykorú", „érett".^[10]

Az Ószövetségben emberekre vonatkozóan ez a szó mindig viszonylagos. Noéról, Ábrahámról és Jóbról egyaránt azt olvashatjuk, hogy tökéletes vagy feddhetetlen emberek voltak (1Móz 6:9; 17:1; 22:18; Jób 1:1, 8), noha mindegyiknek volt hibája (1Móz 9:21; 20; Jób 40:2–5).

Az Újszövetség a „tökéletes" szót gyakran olyan érett személyekre vonatkoztatja, akik a nekik adatott legnagyobb világosság szerint éltek, és lelki, szellemi, valamint fizikai erejüket a legteljesebb mértékben kamatoztatták (vö. 1Kor 14:20; Fil 3:15; Zsid 5:14). Krisztus azt mondta, hogy a hívők legyenek tökéletesek véges szintjükön, mint ahogy Isten tökéletes a maga végtelen, korlátlan szintjén (vö. Mt 5:48). Isten szemében az a tökéletes ember, aki teljesen Isten imádatára és szolgálatára adta a szívét és életét, aki állandóan fejlődik Isten ismeretében, és aki Isten kegyelme által annak a világosságnak a fényében él, amit kapott, ugyanakkor örömmel éli győzelmes életét (vö. Kol 4:12; Jak 3:2).

2. Teljes tökéletesség Krisztusban. Hogyan válhatunk tökéletessé? A Szentlélek által részesülhetünk Krisztus tökéletességében. Hit által lesz miénk Krisztus tökéletes jelleme. Az emberek nem mondhatják e tökéletességet sajátjuknak Krisztus nélkül, mintha az a bennük levő vagy jogosan szerzett tulajdonuk volna. A tökéletesség Isten ajándéka.

Krisztus nélkül az emberek nem válhatnak igazzá. „Aki énbennem marad - mondta Krisztus -, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt; mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15:5). Jézus „bölcsességül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1:30).

Ezek a tulajdonságok adják az Úrban a tökéletességünket. Ő egyszer és mindenkorra tökéletessé tette megszentelésünket és megváltásunkat. Amit Ő elvégzett, ahhoz senki nem tehet semmit. Menyegzői ruhánkat, az igazság palástját Krisztus élete, halála és feltámadása készítette el. A Szentlélek pedig a befejezett művet megvalósítja a keresztény életében. Ilyen módon beteljesedhetünk „Istennek egész teljességéig" (Ef 3:19).

3. Előrehaladás a tökéletességben. Mi a szerepünk nekünk, hivőknek ebben? A bennünk lakozó Krisztus által növekszünk a lelki érettség koráig. Isten ajándékai segítségével, amelyeket egyházának adott, eljuthatunk „az érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére" (Ef 4:13). Ki kell nőnünk a lelki gyermekkorból (Ef 4:14), a keresztényi élet alapvető tényei után át kell térnünk az érett hivőknek való „kemény eledelre" (Zsid 5:14). „Annakokáért - mondja Pál - elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre" (Zsid 6:1). „Azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben; hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz, és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók Krisztusnak napjára; teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, amelyet Jézus Krisztus teremt Isten dicsőségére és magasztalására." (Fil 1:9–11)

A megszentelt életből nem hiányoznak a komoly nehézségek és akadályok. Pál arra biztatta a hivőket: „félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket". De bátorító szavakat is fűzött hozzá még. „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből." (Fil 2:12–13)

„Intsétek egymást minden napon - olvashatjuk -, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által: mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk." (Zsid 3:13–14; vö. Mt 24:13)

A Szentírás azonban figyelmeztet: „Ha szándékosan vétkezünk az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnért való áldozat, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása" (Zsid 10:26–27).

Ezek a buzdítások bizonyítják, hogy a keresztényeknek „nem pusztán törvényes megigazításra és megszentelésre van szükségük. Szükséges a jellem szentsége, még ha az üdvösséget hit által is kaphatjuk. Kizárólag Krisztus igazsága a jogcím, ami által a Mennybe juthatunk. A megigazítás mellett e jogcímmel Isten megváltási terve biztosítja, hogy alkalmassá váljunk a Mennybe jutásra a bennünk lakozó Krisztus által. Az alkalmasságnak az ember erkölcsi jellemében kell megmutatkoznia, annak bizonyítékaként, hogy az üdvösség »megtörtént«."^[11]

Mit jelent ez emberi viszonylatban? A szüntelen imádkozás elengedhetetlen a fejlődés minden szakaszában a tökéletes, megszentelt élethez. „Azért mi is... nem szűnünk meg érettetek imádkozni... hogy járjatok méltón az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében." (Kol 1:9–10)

Naponkénti megigazulás. Mindazoknak a hivőknek, akik Lélekkel teljes, megszentelt életet élnek, folyamatosan szükségük van a naponkénti megújulásra. Szükségük van erre a tudatos vétkezés és a nem szándékosan elkövetett bűntettek miatt. Az emberi szív bűnösségét felismerve, Dávid bűnbocsánatot kért „titkos bűntetteire" (Zsolt 19:13; vö. Jer 17:9). Kifejezetten a hívők bűntetteiről szólva, Isten biztosít, hogy „ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus" (1Jn 2:1).