Isten végtelen szeretetéből és kegyelméből Krisztust, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy Isten igazsága legyünk Ő benne. A Szentlélek vezetésével felismerjük nyomorúságunkat, bűnösségünket, megbánjuk vétkeinket és gyakoroljuk hitünket Jézusban, mint Úrban és Krisztusban, helyettesben és példaképben. Ez az üdvösséget adó hit az Ige isteni hatalmát váltja valóra és ez Isten kegyelmének ajándéka. Krisztus által megigazultak vagyunk, Isten fiaivá és leányaivá fogadott, és megszabadultunk a bűn uralma alól. A Lélek által újjászületünk és megszentelődünk. A Lélek megújítja elménket, beírja Isten szeretet-törvényét szívünkbe, és erőt ad a szent életre. Benne maradva az isteni természet részesei leszünk, és miénk a megváltás bizonyossága most és az ítéletkor. (2Kor 5:17–21; Jn 3:16; Gal 1:4; 4:4–7; Tit 3:3-7; Jn 16:8; Gal 3:13–14; 1Pt 2: 21–22; Róm 10:17; Lk 17:5; Mk 9:23–24; Ef 2:5–10; Róm 3:21–26; Kol 1:13–14; Róm 8:14–17; Gal 3:26; Jn 3:3–8; 1Pt 1:23; Róm 12:2; Zsid 8:7–12; Ez 36:25–7; 2Pt 1:3–4; Róm 8:1–4; 5:6–10)

Évszázadokkal ezelőtt Hermász pásztora egy ráncos öreg hölgyről álmodott, aki igen hosszú ideig élt. Az álomban az idő múlásával az asszony változni kezdett; teste még öreg, haja még ősz volt, de az arca már fiatalabbnak tűnt, végül pedig teljesen megfiatalodott.

T. F. Torrance az asszonyt az egyházhoz hasonlította.^[1] A keresztények nem merevedhetnek meg. Ha Krisztus Lelke lakozik bennük (Róm 8:9), a változás folyamatában vannak.

„Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az Ige által, hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy, hogy azon ne legyen szeplő vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen" (Ef 5:25–27) - mondta Pál. Ez a megtisztulás az egyház célja. Ezért tanúsíthatják az egyházat alkotó hivők, hogy „ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról napra újul" (2Kor4:16). „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgymint az Úrnak Lelkétől." (2Kor 3:18) Ez az átalakulás az igazi belső pünkösd.

A Szentírás a hivő tapasztalatáról szólva úgy beszél az üdvözítésről, megigazításról, megszentelésről, megtisztításról és megváltásról, mint ami (1) már megtörtént, (2) a jelenben valósul meg, és (3) majd a jövőben teljesedik. E három látószögnek a megértése segít feloldani a megigazulás és a megszentelődés hangsúlyozásának látszólagos feszültségét. Ezért tagolódik e fejezet három fő szakaszra, a hivő múltjában, jelenében és jövőjében tárgyalva az üdvösség témáját.

A megváltás élménye és a múlt

Istennek, szeretetének és jó szándékának tényszerű ismerete még nem elég. Krisztus nélkül teljesen eredménytelenül próbálkozik bárki is, hogy a jót fejlessze önmagában. A lélek mélyéig ható megváltás élménye egyedül Istentől ered. Krisztus ezt mondta e tapasztalatról: „Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát... Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába" (Jn 3:3–5).

Egyedül Jézus Krisztus által szerezhetünk üdvösséget. „Nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, amely által kellene nékünk megtartatnunk." (ApCsel 4:12) „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam." (Jn 14:6)

A megváltás élményének része a bűnbánat, a bűnvallás, a bűnbocsánat, a megigazulás és a megszentelődés.

Bűnbánat. Jézus nem sokkal keresztre feszítése előtt megígérte tanítványainak,hogy eljön a Szentlélek, aki bemutatja Őt, és „meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről" (Jn 16:8 – új kat. ford.). Amikor pünkösd idején a Szentlélek meggyőzte az embereket, hogy szükségük van Megváltóra, az emberek azt kérdezték, mit tegyenek. Péter így válaszolt: „Térjetek meg" (ApCsel 2:37–38; vö. 3:19).

1. Mi a bűnbánat? A bűnbánat a héber nácham = „sajnálni", „megtérni" szó fordítása. Görög megfelelője a metanoéó, aminek jelentése, hogy „a gondolkodást megváltoztatni", „a bűntettet megbánni", „megtérni". Az őszinte bűnbánat eredménye, hogy az ember magatartása alapvetően megváltozik Istennel és a bűnnel szemben. Akik befogadják Isten Lelkét, azokat meggyőzi a bűn súlyosságáról, és ráébreszti őket Isten igazságosságának és saját elveszett állapotuknak tudatára. Megszomorodnak, bűntudatot éreznek. „Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer" (Péld 28:13) - felismerve ennek igazságát, megvallják valóságos bűneiket. Tiszta szívből átadják magukat a Megváltónak, és elfordulnak bűnös életmódjuktól. Így tetőfokára ér a bűntudat a megtéréssel - a bűnös Isten felé fordul (a görög episztrofé = „megtérés" szóból, vö. ApCsel 15:3).^[2]

Dávidnak a házasságtörés és gyilkosság bűnéből való megtérése kiemelkedő példája annak, hogyan segít hozzá ez az élmény a bűn feletti győzelemhez. Amikor a Szentlélek meggyőzte, megvetette bűnét, és erősen szomorkodott miatta. Könyörgött azért, hogy Isten tisztítsa meg. „Ismerem az én bűnömet, és az én vétkem szüntelen előttem forog." „Könyörülj rajtam, én Istenem, a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűnömet." „Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem." (Zsolt 51:5, 3, 12) Dávid történetének ezután következő része azt példázza, hogy az isteni megbocsátás nemcsak a bűntettek bocsánatát, hanem a bűnből való kigyógyulást is jelenti.

A bűnbánat megelőzi a bűnbocsánatot, a bűnös mégsem teheti magát alkalmassá bűnbánatával arra, hogy megszerezze Isten áldását. A bűnös egyedül valójában még arra is képtelen, hogy bűnbánatot gyakoroljon - hiszen ez is Isten ajándéka (ApCsel 5:31; vö. Róm 2:4). A Szentlélek Krisztushoz vonja az embert, hogy ott ismerje meg a bűnbánatot, a bűn miatt érzett szívbéli fájdalmat.

2. Mi késztet bűnbánatra?„És én, ha felemeltetem e Földről, mindeneket magamhoz vonzok" (Jn 12:32) - mondta Krisztus. Ha felismerjük, hogy Jézus halála megigazít, és megszabadít a halál büntetésétől, szívünk meglágyul, és meghajtjuk magunkat. Képzeljük csak el, mit érezhet az a kivégzés előtt álló fogoly, aki váratlanul kegyelmet kap!

Krisztusban a bűnbánó bűnös nemcsak bocsánatot, hanem felmentést is nyer - igaznak mondja Isten. Nem szolgál rá erre a bánásmódra, és nem is érdemli meg. Amikor még gyengék, bűnösök, Isten-tagadók, Isten ellenségei voltunk - mutat rá Pál (Róm 5:6–10) -, Krisztus meghalt, hogy bennünket igazzá tegyen. Semmi sem érinti olyan mélyen a lelkünket, mint Krisztus megbocsátó szeretete. Ha a bűnös ember Isten felmérhetetlen szeretetéről elmélkedik, amire a kereszt vet fényt, megtalálja a legnagyobb erőt, ami bűnbánatra készteti. Istennek ez a jósága bűnbánatra vezet (Róm 2:4).

Megigazulás. Isten végtelen szeretetéből és irgalmából „azt [Krisztust], aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (2Kor 5:21). A Jézusba vetett hit által a Szentlélek tölti be a szívet, és e hit által, ami Isten kegyelmi ajándéka (Róm 12:3; Ef 2:8), a bűnbánó bűnösök megigazulnak (Róm 3:28).

A „megigazulás" szó a görög dikaióma fordítása, ami azt jelenti: „az igaz megvalósítása", „törvényes rendelkezés", „megigazító ítélet", valamint a dikaiósis fordítása, aminek jelentése: „megigazítás". Igei alakja, a dikaioó jelentése: „megigazítani", „igazként odaállítani", „tisztává tenni", „szabaddá tenni". Ezek ismeretében még jobban megérthetjük a kifejezést.^[3]

A teológiában általánosságban véve a megigazulás „Istennek arra a cselekedetére vonatkozik, amellyel a bűnbánó bűnöst igaznak mondja vagy tekinti. A megigazítás a kárhoztatás ellentéte (Róm 5:16)."^[4] E megigazulás alapja nem a mi engedelmességünk, hanem Krisztus engedelmessége, mert „egynek igazsága által minden ember-re elhatott az életnek megigazulása... egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek" (Róm 5:18–19). Ezt az engedelmességet azoknak a hivőknek adja, akik megigazultak, „ingyen az Ő kegyelméből" (Róm 3:24). „Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket." (Tit 3:5)

1. A hit és a cselekedetek szerepe. Sokan vallják azt a téves nézetet, hogy a jó vagy a rossz cselekedeteken múlik, hogyan tekint rájuk Isten. Pál az Isten előtt való megigazulás kérdéséről szólva egyértelműen kijelentette: „mindent kárba veszni hagytam... hogy Krisztust megnyerjem, és találtassam őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom... hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján" (Fil 3:8–9). Ábrahámra utalt, aki „hitt... Istennek, és tulajdoníttaték az őnéki igazságul" (Róm 4:3; 1Móz 15:6). Megigazult már a körülmetélés előtt, nem pedig amiatt (Róm 4:9–10).

Milyen volt Ábrahám hite? A Szentírás elmondja: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám", amikor Isten elhívta, hogy hagyja el otthonát, induljon el, „nem tudván, hová megy" (Zsid 11:8–10; vö. 1Móz 12:4; 13:18). Engedelmessége bizonyítja őszinte, élő hitét. Eme cselekvő hit képezte megigazulásának alapját.

Jakab apostol figyelmeztetett a hit általi megigazulás másik helytelen értelmezésére, miszerint az ember megigazulhat hit által, úgy, hogy hitéből nem fakadnak cselekedetek. Rámutatott, hogy cselekedetek nélkül a hit nem őszinte. Pálhoz hasonlóan ő is Ábrahám példájával érzékeltette ezt. Ábrahám azzal adta hite bizonyítékát, hogy kész volt feláldozni fiát, Izsákot (Jak 2:21). „Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit." (Jak 2:22) „A hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt önmagában." (Jak 2:17)

Ábrahám példájából kitűnik, hogy az Istennel való igazi kapcsolat bizonyítékát a cselekedetek szolgáltatják. A megigazulásra vezető hit tehát cselekvő, élő hit (Jak 2:24).

Pál és Jakab egyetértett a hit általi megigazulás kérdésében. Pál a cselekedetek általi megigazulás keresésének tévedéséről beszélt, Jakab pedig azzal az éppen olyan veszélyes gondolattal foglalkozott, hogy cselekedetek nélküli hittel is meg lehetne igazulni. Sem a cselekedetek, sem a holt hit nem vezet megigazuláshoz. Csak a szeretet által munkálkodó őszinte hit (Gal 5:6) igazíthatja meg, és tisztíthatja meg a lelket.

2. A megigazulás élménye. A Krisztusban való hit általi megigazulás azt jelenti, hogy Isten nekünk tulajdonítja Krisztus igazságát. Helyreáll a kapcsolatunk Istennel, mert Krisztus a helyettesünkké lett. Isten „azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (2Kor 5:21) - mondja Pál. Bűnbánó bűnösökként teljes és tökéletes bűnbocsánatot nyerünk. Megbékéltünk Istennel!

A megigazulás csodálatos példáját láthatjuk Zakariás látomásában Jósua főpapról. Jósua a bűn szennyét jelképező szennyes ruhában áll az Úr angyala előtt. Sátán ítéletet követel a főpap ellen. Sátán vádjai helytállók: Jósua nem érdemel felmentést. A kegyelmes Isten azonban megdorgálja Sátánt. „Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez?" (Zak 3:2) Vajon nem drága gyermekem ő, akit különleges módon megtartok?

Az Úr megparancsolja, hogy gyorsan távolítsák el róla a szennyes öltözetet, majd kijelenti: „Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged" (Zak 3:4). Szerető, irgalmas Istenünk félreteszi Sátán vádjait, megigazítja a remegő bűnöst, Krisztus igazságának palástjával borítja be. Jósua piszkos ruhája a bűnt jelképezi, új öltözete pedig a hivő lélek Krisztusban szerzett új tapasztalatát. A megigazulás folyamatában a megvallott és megbocsátott bűntettek Isten szent és tiszta Fiára, a bűnt hordozó Bárányra vitetnek át. „[Isten] a bűnbánó hívőt Krisztus neki tulajdonított igazságába öltözteti, noha az ember ezt nem érdemli meg. Ez a ruhacsere, Istennek üdvözítő tette a bibliai megigazulás tana."^[5] A megigazult hívő bűnbocsánatot nyert, és Isten megtisztította bűneitől.

Az eredmények. Milyen eredménye van a megtérésnek és a megigazulásnak?

1. Megszentelődés. A „megszentelődés" a görög hagiaszmos (szentség, megszentelés) szó fordítása, a hagiadzó (szentté tenni, megszentelni, szentnek tartani) szóból. A héber megfelelője a qádos (a hétköznapi használattól elkülöníteni).^[6]

Az igazi megtérés és megigazulás megszentelődéshez vezet. A megigazulás és a megszentelődés szorosan kapcsolódik egymáshoz;^[7] elhatárolhatók, de sosem válnak külön. Az üdvösségnek két szakaszát jelölik. A megigazulás Isten értünk végzett tette, a megszentelődés pedig az, amit bennünk tesz.

Sem a megigazulás, sem a megszentelődés nem az érdemszerző cselekedetek eredménye. Mindkettő kizárólag csak Krisztus kegyelmének és igazságának köszönhető. „Isten nekünk tulajdonítja az igazságot, amivel megigazít, amivel pedig megszentel, abban részesít. Az első a jogcím, amivel a Mennybe juthatunk, a második meg alkalmassá tesz, hogy a Mennybe jussunk."^[8]

A Bibliában az áll, hogy a megszentelődésnek három szakasza van: (1) befejezett cselekedet a hívő életében; (2) a jelenben végbemenő folyamat; (3) a végeredmény, amiben a hívőnek Krisztus visszatérésekor lesz része.

A múltra vonatkozóan, a megigazulás pillanatában a hívő meg is szentelődik „az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által" (1Kor 6:11), „szentté" válik. Ezen a ponton a hivő megváltást nyer, és teljesen Istenhez tartozik.

Isten nevéről (Róm 1:7) a hívőket „szentnek" mondják, mert „Krisztusban" vannak (Fil 1:1; lásd még Jn 15:1–7), de nem azért, mintha elérték volna a bűntelenség állapotát. A megváltás a jelen tapasztalata. „Az Ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szentlélek megújítása által" (Tit 3:5) - mondja Pál - szent célra és a Krisztussal való életre elkülönítve és megszentelve bennünket.

2. Isten befogad a családjába. Ugyanakkor az új hivők megkapják „a fiúságnak lelkét". Gyermekeivé fogadja őket Isten, így a Király fiai és leányai lesznek, „örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak" (Róm 8:15–17). Micsoda kiváltság, megtiszteltetés és öröm!

3. Üdvbizonyosság. A megigazulással együtt jár, hogy a hivő biztos lehet abban: Isten elfogadja. Vele jár az az öröm is, hogy már most ismét Istenhez tartozunk. Bármilyen bűnös is volt az ember múltja, Isten megbocsát minden bűnt, és már nem vagyunk többé a törvény kárhoztatása és átka alatt. A megváltás valósággá vált. „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnnek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint." (Ef 1:7)

4. Új, győzelmes élet kezdete. Testünk, lelkünk, elménk gyógyul, ha megértjük, hogy a Megváltó vére eltakarja bűnös múltunkat. Félretehetjük bűntudatunkat, mert Krisztusban mindenre bocsánatot nyerünk, és minden újjá lett. Krisztus naponta árasztja ránk kegyelmét, és ezzel Isten képére kezd alakítani.

Belé vetett hitünk növekedésével gyógyulunk, és átalakulásunk folytatódik. Krisztus egyre több győzelemhez segít a sötétség erői felett. Legyőzte a világot, és ez a biztosítéka annak, hogy megszabadulunk a bűn fogságából (Jn 16:33).

5. Az örök élet ajándéka. Az örök élet ajándékát hozza magával Krisztussal való új kapcsolatunk. „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban." (1Jn 5:12) Isten eltakarta bűnös múltunkat, a bennünk lakozó Lélek által élvezhetjük az üdvösség áldásait.