2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 11. Növekedés Krisztusban
11. Növekedés Krisztusban PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal

Jézus kereszthalála által győzedelmeskedett a gonosz erői felett. Ő, aki földi szolgálata során legyőzte a démoni lelkeket, megtörte hatalmukat és biztossá tette végső megsemmisülésüket. Jézus győzelme nekünk is győzelmet ad a gonosz erők felett, amelyek még most is arra törekszenek, hogy irányítsanak minket, miközben Vele járunk békességben, örömben és szeretetének bizonyosságában. Most már a Szentlélek lakozik bennünk és felhatalmaz minket. Jézus, mint Megváltónk és Urunk mellett szüntelen elkötelezve, szabaddá tétettünk múltbeli tetteink terhétől. Többé már nem a sötétségben élünk, félve a gonosz erőktől, a tudatlanságtól és korábbi életünk értelmetlen voltától. Ebben az új szabadságban, amit Jézusban nyertünk, arra hivattunk el, hogy növekedjünk az Ő jellemének hasonlatosságában azáltal, hogy naponta ápoljuk a Vele való bensőséges kapcsolatunkat az imádság és az Ige tanulmányozása által, elmélkedve tanításai és az O gondviselése felett, valamint az Őt dicsőítő éneklés, a közös istentisztelet, és az egyház missziójában való közreműködésünk által. Miközben a körülöttünk lévők szerető szolgálatára szenteljük magunkat, és bizonyságot teszünk az Ő megváltói munkájáról, Szentlelke általi állandó jelenlétével minden percünket és minden feladatunkat lelki tapasztalattá alakítja át. (Zsolt 1:1–2; 23:4; 77:12–13; Kol 1:13–14; 2:6, 14–15; Lk 10:17–20; Ef 5:19–20; 6:12–18; 1Thessz 5:23; 2Pt 2:9; 3:18; 2Kor 3:17–18; Fil 3:714; 1Thessz 5:16–18; Mt 20:25–28; Jn 20:21; Gal 5:22–25; Róm 8:38–39; 1Jn 4:4; Zsid 10:25.)

A születés az öröm pillanata

Ha egy mag kicsírázik, az első két levél megjelenése boldoggá teszi a kertészt. Ha egy gyermek megszületik, az első sírása közli a világgal, hogy új élettel kell számolni. Az anya elfelejti minden fájdalmát, és a család többi része is összeforr az örömben és ünneplésben. Ha egy ország szabaddá válik, az egész nemzet az utcákra tódul, és megtöltik a város tereit, és új örömük jelképeit lengetik. De képzeljük el, mi van akkor, ha abból a két levélből nem lesz négy, csak megmarad, esetleg elpusztul a kettő is; vagy ha egy évvel később a kisbaba még mindig nem mosolyog, vagy nem teszi meg az első lépést, hanem megmarad világrajövetelének egyszerűségében; vagy ha az újonnan felszabadult nemzet hamarjában önmaga ellen fordul, és a félelem, kín és rabság börtönévé válik. A kertész öröme, az anya lelkesedése vagy a szabad jövő ígérete kiábrándultsággá, bánattá és gyásszá válik?

A növekedés - folyamatos, állandó, fejlődő és gyümölcstermő növekedés - alap-vetően fontos az életben. Nélküle a születésnek nincs értelme, célja, rendeltetése.

A növekedés elválaszthatatlan az élettől - mind fizikai, mind pedig lelki értelemben. A fizikai növekedés megfelelő táplálékot, környezetet, gondozást, gyakorlást, nevelést, edzést és céltudatos életet igényel. Az alábbiakban azonban a lelki növekedésről fogunk beszélni. Hogyan növekszünk és válunk érett keresztényekké Krisztusban? Milyen események jelzik a lelki növekedést?

Az élet a halállal kezdődik. Talán a legalapvetőbb és egyedülálló elv a keresztény élettel kapcsolatban az, hogy a halállal kezdődik - valójában két halálesettel. Először, Krisztus halála a kereszten lehetővé teszi számunkra az új életet, amely szabad Sátán uralmától (Kol 1:13–14), a bűn kárhoztatásától (Róm 8:1), illetve a haláltól, a bűn zsoldjától (Róm 6:23). Ezen felül pedig megbékélést eredményez Istennel és az emberekkel. Másodszor, az én halála lehetővé teszi számunkra, hogy elfogadjuk a Krisztus által felkínált életet. Ennek eredményeképpen új életben járunk.

Krisztus halála. A kereszt Isten megváltási tervének központja. Enélkül az Atya nem győzte volna le Sátánt és démoni erőit, illetve a halált, és a bűn problémája nem oldódott volna meg. Az apostol azt mondja nekünk: „Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől" (1Jn 1:7). „Mert úgy szerette Isten a világot...", mondja a Biblia egyik legkedveltebb szövege. Isten szeretete által kigondolta és létrehozta a megváltási tervet, a terv megvalósítása ennek a szövegnek a második részében kap magyarázatot: „...hogy az Ő egyszülött Fiát adta." Isten ajándékának egyedülálló volta nem abban állt, hogy odaadta Fiát, hanem abban, hogy azért adta, hogy meghaljon a mi bűneinkért. A kereszt nélkül nem lehetne bűnbocsánat, örök élet és Sátán feletti győzelem.

Kereszthalála által Krisztus győzött Sátán felett. A pusztában történt heves kísértésektől a gecsemánékerti haláltusán át Sátán kegyetlenül támadta Isten Fiát, hogy meggyengítse akaratát, elbizonytalanítsa az útján, bizalmatlanná tegye Atyjával szemben, és nyomást gyakorolt rá, hogy eltérítse arról az útról, amelyen ki kellett ürítenie az emberiség bűne miatt a keserű poharat, amely a tulajdonképpeni helyettesítő szolgálata volt. A kereszt volt a végső támadás helye. Ott „Sátán és az ő angyalai emberi formában jelen voltak",[1] hogy végigvigyék a nagy háborút Isten ellen, remélve, hogy Krisztus végül lejön a keresztről, és nem sikerül beteljesíteni Isten megváltási tervét, amelyben felajánlotta Fiát bűnért való áldozatul (Jn 3:16). De Krisztus azáltal, hogy életét adta a kereszten, legyőzte Sátán hatalmát, „lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, és őket bátran mutogatta, diadalmat vévén rajtuk abban" (Kol 2:15). A kereszten „a csatát megnyerte. Krisztus jobbja és az Ő szent serege győzött. Győztesként kitűzte zászlaját az örökkévaló magasságokban... Az egész menny diadalmaskodott a Megváltó győzelmében. Sátán legyőzetett, és tudta, hogy országa elveszett."[2]

Az apostol leírása a Kolossébeliekhez írott levélben figyelemre méltó. Először, Krisztus lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat. A lefegyverezésre utaló görög szó jelentése: levetkőztet. A kereszt miatt Sátán démoni erejétől megfosztva áll Isten népével szemben, egészen addig, amíg ők bizalmukat abba vetik, aki győzött a kereszten. Másodszor, a kereszt Sátánt és az ő seregét az egész világegyetem látványosságává tette. Az, aki egykor azzal büszkélkedett, hogy majd „olyan lesz, mint a magasságos" (Ésa 14:14), most a szégyen és a vereség látványosságává vált. A gonosznak többé már nincs hatalma a hívőkön, akik a sötétségből a világosságba léptek (Kol 1:13). Harmadszor, a kereszt biztosítja a végső győzelmet Sátán, a bűn és a halál felett.

Ezért Krisztus keresztje Isten eszközévé vált a gonosz feletti győzelemben:

  • olyan eszköz, amely által a bűnbocsánat lehetséges (Kol 2:13);
  • bizonyíték az egész világegyetem megbékélésére (2Kor 5:19);
  • biztosíték, hogy a jelenben lehet győztesként élni, és növekedni Krisztusban, s általa a bűn nem uralkodik elménkben és testünkben (Róm 6:12) - így Isten gyermekei lehetünk már most (Róm 8:14);
  • bizonyosság, hogy ez a gonosz világ, amelyet valamikor Sátán uralt, megtisztíttatik a bűn jelenlététől és hatalmától (Jel 21:1).

A megváltás és győzelem létrájának minden fokán láthatjuk Krisztus saját próféciájának beteljesedését: „Látám Sátánt mint a villámlást lehullani az égből" (Lk 10:18).

Krisztus keresztjével Isten helyreállította a bűn problémáját. Azért hogy ne felejtsük el ezt a tényt, Jézus kijelentette, hogy az Ő vére „sokakért kiontatik bűnök bocsánatára" (Mt 26:28). Ez a vérontás döntő fontosságú az üdvösség megtapasztalásában és megbecsülésében. Egyfelől a bűnről tanúskodik. A bűn valóságos. A bűn sokba került Istennek. A bűn olyan mérhetetlen és halálos, hogy a bűnbocsánat és a bűn hatalmától, a bűntudattól való szabadulás lehetetlen „Krisztus drága vére" nélkül (1Pt 1:19). Ezt az igazságot a bűnnel kapcsolatban újra és újra el kell mondani, mert olyan világban élünk, amely tagadja a bűn valóságát, vagy egyszerűen közömbös azzal szemben. De a keresztnél szembesülünk a bűn ördögi természetével, amelyet csak az a vér tisztíthat meg, amely „kiontatott sokakért bűnöknek bocsánatára" (Mt 26:28).

Soha ne felejtsük el, és ne legyünk közömbösek a ténnyel kapcsolatban, hogy Jézus meghalt bűneinkért, és halála nélkül nem lehetne bűnbocsánat. A mi bűneink vonták Jézust a keresztre. Ahogy Pál mondja: „Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért... mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt" (Róm 5:6, 8). Vagy ahogy Ellen G. White írja: „A bűn súlyosan nehezedett Krisztusra, és Isten haragja a bűnnel szemben kioltotta életét"[3] Meg kell erősíteni és hirdetni kell Jézus halálát, amely „egyszer, s mindenkorra" helyettesítő áldozat (l. Róm 6:10; Zsid 7:27; 10:10).

Bennünket nem az a Krisztus váltott meg, aki csak jó ember vagy Isten embere, esetleg nagy Tanító, netalán feddhetetlen Példa. Minket az a Krisztus mentett meg, aki meghalt a kereszten: „Krisztussal úgy bántak, ahogy mi érdemelnénk, azért hogy úgy bánjanak velünk, ahogy Ő érdemelné. Elítélték bűneinkért, amelyben semmi része nem volt, hogy megigazulhassunk az Ő igazságossága által, amelyben semmi részünk sincs. Azt a halált szenvedte el, amely a miénk lenne, hogy mi azt az életet kaphassuk, amely az Övé. „Sebeivel gyógyulánk meg."[4]

Ezért Jézus vére biztosítja a bűnbocsánatot, és elveti az új életben való növekedés magját. A keresztény élet újdonságának és az abban való növekedésnek az egyik elsődleges szempontja a megbékélés. A kereszt Isten eszköze az emberrel való megbékélésben. „Az Isten volt az, aki Krisztusban - mondja Pál apostol - megbékéltette magával a világot" (2Kor 5:19). Így megállhatunk Isten előtt bűn és félelem nélkül azért, amit Ő tett a kereszten. Ami elidegenített bennünket Istentől, az megoldódott. „Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket (Zsolt 103:12). A kereszt Férfia új utat nyitott Isten igazi jelenlétéhez. „Elvégeztetett" - jelentette ki a kereszten, majd arra bíztatta követőit, hogy olyan közösségre lépjenek Istennel, amely örökké tart.

Az Istennel való megbékélés azonnal megnyitja a növekedési folyamat második szakaszát: megbékélést embertársainkkal. A keresztnél látható szép képek egyike, amikor a különböző emberek összesereglettek köré. Nem mindegyik csodálta Jézust. Nem mindegyik volt szent. De nézd meg az embereket! Voltak ott egyiptomiak, akik büszkélkedtek üzleti érzékükkel; voltak ott rómaiak, akik a civilizációjukban, illetve kultúrájukban jeleskedtek; voltak ott görögök is, akik tudásukkal emelkedtek ki; zsidók, akik Isten választott népének tekintették magukat; és farizeusok, akik azt gondolták, hogy ők a választottak választottai; no meg sadduceusok, akik azt gondolták, hogy vallásilag tiszták; voltak ott rabszolgák, akik szabadságot kerestek; de szabadok is, akik megengedhették maguknak a tétlenséget; és férfiak, nők és gyerekek is.

Azonban a kereszt nem tett különbséget köztük. Mindannyiukat bűnösként ítélte meg. Mindannyiuknak felajánlotta a megbékélés isteni útját. A kereszt lábánál mindenki azonos szinten van. Mindenkit összehoz - és többé már semmi sem oszthatja meg az emberiséget. Új testvériség, új közösség kezdődik. Kelet beleolvad nyugatba, észak lejön délre, fehér kezet fog feketével, a gazdag lépéseket tesz a szegény felé, hogy megszorítsa a kezét. A kereszt mindenkit meghív a vér forrásához, hogy megízlelje az élet édes ízét, megossza másokkal a kegyelem élményét, és hogy hirdesse a világnak az új élet és egy új család létrejöttét (Ef 2:14–16). Így a kereszt elindította a győzelmet Sátán és a bűn felett, következésképpen új életet adott Krisztusban.

Meghalni az énnek. A második fontos szempont a keresztény növekedésben az én halála. Nem lehet elolvasni az Újszövetséget anélkül, hogy megértenénk ezt az alapvető szempontot a keresztény életben. Olvasd el a Galáciabeliekhez írt levél 2:20–21 verseit! „Krisztussal együtt megfeszíttettem, élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem." Vagy olvasd el Róm 6:6–11-et! „...a mi ó emberünk Ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek... Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban." Vagy olvasd el Jézus kijelentését az új életről! „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12:24).

Így tehát a keresztény élet nem születéssel kezdődik, hanem halállal. Amíg az én meg nem hal, amíg az ént nem feszítjük keresztre, egyáltalán nincs kezdet. Radikális, szándékos és teljes változásra van szükség az énben. „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden (2Kor 5:17). „A keresztény élet nem a régi módosítása vagy továbbfejlesztése, hanem a természet átalakulása. Az én és a bűn meghal, és teljesen új élet jön létre. Ezt a változást csak a Szentlélek hatékony munkája tudja véghezvinni."[5] Az apostol aláhúzza mind a bűnnek való meghalást, mind pedig az új életre való feltámadást a keresztség tapasztalata által: „Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk" (Róm 6:3-4). Így a keresztség jelképesen megnyitja az ajtót az új élet felé, és felkínálja a lehetőséget, hogy növekedjünk Krisztusban.

Valami történik azzal az emberrel, aki elfogadja Jézust mint Megváltóját és Mesterét. A habozó Simon bátor Péterré válik. Az üldöző Saul, igehirdetővé, Pállá válik. A hitetlen Tamás úttörő misszionáriussá. A gyávaság helyet ad a bátorságnak. A hitetlenség utat ad a hit lángolásának. Az irigységet elnyeli a szeretet. Az önös érdek eltűnik a testvériségben. A bűnnek nincs helye a szívben. Az én megfeszíttetik. Ezért Pál ezt írja: „Levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt... és felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt (Kol 3:9–10).

Jézus hangsúlyozta: „Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem" (Mt 16:24; v. ö. Lk 9:23). A keresztény életben, az én halála nem esetleges, hanem szükségszerű. A kereszt és követelései - mind az azonnali, mind pedig a végső - kell, hogy szembesüljenek a keresztény tanítványsággal, és feltétlen választ kell, hogy kapjanak. Dietrich Bonhoeffer megjegyzésére érdemes odafigyelni: „Ha kereszténységünk már nem komoly tanítványság, ha az evangéliumot érzelmi fellángolássá hígítottuk, ami nem támaszt drága igényeket, és ami nem tesz különbséget a természetes és a keresztény lét között, akkor ráléptünk az útra, hogy a keresztet közönséges, mindennapi balsorsnak tekintsük, amely az élet egyik megpróbáltatása, csapása... Amikor Krisztus hív egy embert, arra hívja, hogy haljon meg... Ez minden alkalommal ugyanaz a halál - halál Jézus Krisztusban, az ó embernek a halála Jézus hívására."[6]

Így tehát a keresztény életre való hívás a kereszthez való hívás, hogy folyamatosan megtagadjuk az énnek azt az állandó vágyát, hogy a saját megváltója legyen, és hogy teljes mértékben ragaszkodjon a kereszt Férfiához, azért, hogy a mi „hitünk nem emberek bölcsességén, hanem Istenek erején nyugodjon" (1Kor 2:5).



 
< Előző

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista