2018. július 21. Szombat
Napnyugta: 20:32
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 13. A maradék és küldetése
13. A maradék és küldetése PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal
4. oldal

Az egyetemes egyházat azok alkotják, akik őszintén hisznek Krisztusban; de az utolsó időkben, az általános hitehagyás idejében maradékot hív el, hogy megtartsa Isten parancsolatait és a Jézus hitét. Ez a maradék hirdeti az ítélet órájának elérkeztét, a Krisztus általi megváltást és Krisztus második eljövetelének közelségét. A Jelenések könyve 14. fejezetében a három angyal jelképezi ezt az üzenetet, amely egybeesik a mennyben folyó ítélettel, a földön pedig bűnbánatot és megújulást eredményez. Minden hívőnek szól a meghívás, hogy személyesen vegyen részt az evangélium világszéles hirdetésében. (Jel 12:17; 14:6-12; 18:1-4; 2Kor 5:10; Júd 3:14; 1Pt 1:16-19; 2Pt 3:10-14; Jel 21:1-14)

A nagy vörös sárkány ugrásra kész. Ő volt az, aki a mennyei angyalok egyharmadának bukását okozta (Jel 12:3, 7-9). Ha most fel tudja falni a születendő gyermeket, megnyeri a háborút.

Előtte áll a Napba öltözött asszony, akinek a Hold van a lába alatt, fején pedig tizenkét csillag alkotta korona. A fiúgyermek azért születik, hogy „vasvesszővel" legeltessen minden nemzetet.

A sárkány utánaveti magát, de nem tudja megölni a gyermeket, mert a fiú „ragadtaték... Istenhez és az Ő királyi székéhez". A feldühödött sárkány az anyára zúdítja haragját, aki csodálatos módon szárnyakat kap, és Isten a külön neki készített távoli helyre viteti, ott táplálja ideig, időkig és fél időig; három és fél évig vagy 1260 prófétai napig (Jel 12:1-6, 13-14).

A bibliai próféciában a tiszta asszony Isten hűséges egyházát jelképezi.[1] A házasságtörőnek vagy paráznának bemutatott asszony Isten hitehagyóvá lett egyházát jelképezi (Ezékiel 16; Ésa 57:8; Jer 31:4-5; Hóseás 1-3; Jel 17:1-5).

A sárkány, „ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak", arra várt, hogy felfalhassa a fiúgyermeket, a régen várt Messiást, Jézus Krisztust. Sátán a főellenségének tartott Jézus elleni küzdelmében eszközként használta fel a Római Birodalmat. Jézust semmi, még a kereszthalál sem tudta eltéríteni küldetése végzésétől, az emberiség megváltásától.

A kereszten Krisztus legyőzte Sátánt. Krisztus ezt mondta keresztre feszítéséről: „Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme." (Jn 12:31-új prot. ford.) A Jelenések könyve leírja a Mennyben hangzó győzelmi éneket. „Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az Ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, aki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt... Annakokáért örüljetek, egek, és akik lakoztok azokban." (Jel 12:10-12) Sátán munkálkodását korlátok közé szorította az, hogy kirekesztetett a Mennyből. Sátán nem vádolhatja többé Isten népét a mennyei lények előtt.

A Mennyben nagy az öröm, ám a Földön figyelnünk kell az intésre. „Jaj a Föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög tihozzátok, nagy haraggal teljes, úgy, mint aki tudja, hogy kevés ideje van." (Jel 12:12)

Sátán üldözőbe vette az asszonyt, az egyházat, hogy kitöltse a haragját (Jel 12:13). Az egyház sokat szenvedett ugyan, de túlélte a támadást. A Föld gyéren lakott része - a puszta - adott menedéket Isten hűségeseinek az 1260 prófétai nap vagy 1260 valós év alatt (Jel 12:14-16; lásd e könyv 4. fejezetében a 49. oldalt az év-nap elvével kapcsolatosan).[2]

A pusztai rejtőzködés végén Isten népe előtűnik Krisztus közeli visszatérésének jeleit látva. János ezt a hűséges csoportot „maradéknak" mondja, amely megőrzi Isten parancsolatait, és nála van „Jézus Krisztus bizonyságtétele" (Jel 12:17). Az ördög különösen gyűlöli ezt a maradékot (Jel 12:17).

Mikor és hol zajlott az üldözés? Hogyan történt? Mikor kezdett feltűnni a maradék? Mi a küldetése? A Szentírás és a történelem áttekintésére egyaránt szükség van ahhoz, hogy választ kapjunk e kérdésekre.

 

A nagy hitehagyás

A keresztény egyházat először a pogány Római Birodalomban üldözték, majd a saját sorain belül végbement hitehagyás is üldözést váltott ki. Ez a hitehagyás nem jelentett meglepetést, hiszen János, Pál és maga Krisztus is megjövendölte a bekövetkezését.

Jézus utolsó nagy beszédében figyelmeztette tanítványait az elkövetkező csalásra. „Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket" - mondta. „Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is." (Mt 24:4, 24) Követőinek nagy nyomorúságot kell elszenvedniük, de túlélik (Mt 24:21-22). Az üldözés végét látványos égi jelek bizonyítják, amelyek Krisztus közeli visszatérésére is előremutatnak (Mt 24:29, 32-33).

Pál szintén figyelmeztetett: „Az én eltávozásom után jőnek tiközétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják" (ApCsel 20:29-30). Ezek a „farkasok" viszik az egyházat a „szakadás"-ba, azaz a hitehagyásba.

Pál azt mondta, hogy ennek a hitehagyásnak Krisztus visszatérése előtt meg kell történnie. Annyira bizonyos volt ez, hogy mivel még nem következett be, biztosan jelezte: Krisztus majd csak később tér vissza. „Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be, mint Isten, az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát." (2Thessz 2:3-4)

E hitehagyás már Pál idejében is hatott, noha még csak korlátozott mértékben. Sátáni volt működésének módszere, „a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával" (2Thessz 2:9-10). Az I. század vége előtt János kijelentette: „sok hamis próféta jött ki a világba". „Az antikrisztus lelke... most e világban van már." (1Jn 4:1, 3)

Hogyan alakult ki ez a hitehagyó rendszer?

A bűn emberének hatalomra jutása. „Amint az egyház elhagyta első szeretetét (Jel 2:4), elveszítette tanításainak tisztaságát, az egyéni viselkedés kiválóságát és az egység láthatatlan kötelékét, amit a Szentlélek adott. Az istentiszteletben az egyszerűséget a formalizmus váltotta fel. Egyre inkább a népszerűség és a személyes hatalom döntött a vezetők választásában. E vezetők mind nagyobb tekintélyt követeltek először a helyi gyülekezetben, majd igyekeztek kiterjeszteni fennhatóságukat a szomszédos gyülekezetek fölé is."

„Végül már nem a Szentlélek irányítása alatt vezették a helyi gyülekezeteket - ezt a rendszert felváltotta a püspök egyszemélyi vezetésének egyházi önkényuralma, mert minden egyháztag személyesen neki volt alárendelve, és egyedül rajta keresztül volt lehetősége az üdvösségre. Ennélfogva a vezetőség az egyházban uralkodásra, nem pedig szolgálatára törekedett, többé már nem az volt a legnagyobb közöttük, aki mindenki szolgájának tekintette magát. Így alakult ki fokról fokra a papi hierarchia, ami az egyes ember és Ura közé lépett."[3]

Az egyes ember és a helyi gyülekezet fontosságának csökkenésével egy időben Róma püspöke vált a legfőbb hatalommá a kereszténység körében. A császár segédletével e legfőbb püspököt vagy pápát[4] a látható egyház fejének ismerték el, mint aki az egész világ minden egyházi vezetője feletti hatalommal ruháztatott fel.

A pápaság vezetése alatt[5] a keresztény egyház egyre mélyebb hitehagyásba süllyedt. Az egyház növekvő népszerűsége egyre rohamosabbá tette romlását. Lejjebb engedték a mércét, ezért a meg nem tért emberek jól érezték magukat az egyházban. Az őszinte kereszténységet aligha ismerő tömegek csatlakoztak névlegesen az egyházhoz, magukkal hozva pogány tanításaikat, bálványaikat, istentiszteleti szokásaikat, ünnepeiket, szertartásaikat és jelképrendszerüket.

A pogányság és a kereszténység között köttetett megegyezések vezettek „a bűn emberének", a hamis vallásnak, a megtévesztéssel kevert igazság hatalmas rendszerének kialakulásához. 2Thessz 2 próféciája nem egyes embereket ítél el, hanem bemutatja, hogy melyik a nagy hitehagyásért felelős vallási rendszer. Az e rendszerhez tartozó sok hívő azonban Isten egyetemes egyházának tagja, mert a nekik adatott teljes világossággal összhangban él.

A szenvedő egyház. A lelkiség hanyatlásával a római egyház világiasabb arculatot öltött, és még szorosabb szálakkal kötődött a császári Rómához. Az egyház és az állam szentségtelen szövetségre lépett.

Az egyik legnagyobb befolyású egyházatya, Ágoston, Az Isten városáról című, klasszikussá vált művében felvázolta az egyetemes államot irányító egyetemes egyház általános eszményképét. Ágoston gondolatai vetették meg a középkori pápaság teológiájának alapját.

Kr. u. 533-ban Justinianus császár a Justinianus-féle kódexbe foglalt levélben kijelentette, hogy Róma püspöke minden egyház feje.[6] Elismerte a pápa befolyását az eretnekek megsemmisítésében is.[7]

Amikor Justinianus hadvezére, Belisarius Kr. u. 538-ban felszabadította Rómát, a város püspöke felszabadult az ariánus osztrogótok hatása alól, akik korlátozták a katolikus egyház fejlődését. Attól kezdve a püspök élhetett azokkal a címekkel, amelyekkel a Kr. u. 533-ban kelt justinianusi rendelet felruházta a „Szent szék" fennhatóságát. Így kezdődött el az 1260 évig tartó üldözés, amint azt a bibliai prófécia megjövendölte (Dán 7:25; Jel 12:6, 14; 13:5-7).

Tragikus módon, az egyház az állam segédletével igyekezett minden keresztényre rákényszeríteni rendeleteit és tanításait. Sokan megtagadták hitüket az üldözéstől való félelem miatt, azokat pedig, akik hűségesen kitartottak a szentírási tanítások mellett, kegyetlenül üldözték. A keresztény világ csatatérré vált. Sokakat bebörtönöztek vagy kivégeztek Isten nevében! Az 1260 évig tartó üldözés idején a hűséges hívők milliói rettenetes szenvedéseket éltek át, sokaknak az életükkel kellett fizetni azért, mert hűek maradtak Krisztushoz.[8]

A kiontott vér minden cseppje foltot ejtett Isten és Jézus Krisztus nevén. A kereszténység ügyének semmi nem ártott annyit, mint ez a kegyetlen üldözés. Az egyháznak ezek a tettei rettentő módon eltorzított képet festettek Isten jelleméről, ami a purgatóriumról és az örökös kárhozatról szóló tanításokkal együtt sokakat arra késztetett, hogy elvessék a kereszténységet.

Már jóval a reformáció előtt tiltakozó hangok hallatszottak a katolikus egyházon belül az ellenfelek könyörtelen legyilkolása, a gőgös nyilatkozatok és a bomlasztó romlottság miatt. A XVI. századi protestáns reformáció kialakulásához az vezetett, hogy az egyház nem volt hajlandó reformokat végrehajtani. A reformáció sikere nagy csorbát ejtett a római egyház tekintélyén és befolyásán. Az ellenreformációval a pápaság folytatta a véres küzdelmet, hogy szétzúzza a reformációt, ám fokról fokra csatát vesztett a polgári és vallási szabadságért küzdő erőkkel szemben.

Végül, 1798-ban, vagyis 1260 évvel az időszámítás szerinti 538. év után a Római Katolikus Egyház halálos sebet kapott (vö. Jel 13:3).[9] Itáliában Napóleon seregeinek látványos győzelmi sorozata nyomán a pápa a francia forradalmi tanács kényének kedvének lett kiszolgáltatva, amely a római vallást a köztársaság kibékíthetetlen ellenségének tekintette. A francia kormányzat utasította Napóleont, hogy fogassa el az egyházfőt. Parancsára Berthier tábornok bevonult Rómába, és kijelentette, a pápaság politikai uralma véget ért. Foglyul ejtette a pápát, és Franciaországba vitte. Az egyházfő ott halt meg fogságban.[10]

A pápaság megdöntésével tetőzött az események hosszú láncolata, ami kapcsolatban állt e rendszer fokozatos hanyatlásával. Ez az esemény jelöli a prófétikus időszak, az 1260 év végét. Sok protestáns magyarázata szerint ez az esemény a prófécia beteljesedése.[11]

 


 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista