Az úrvacsora szertartása

A protestánsok ezt a szertartást általában „úrvacsorá"-nak nevezik (1Kor 11:20).Egyéb neve: „az Úr asztala" (1Kor 10:21), „a kenyér megszegése" (ApCsel 20:7), „a kenyérnek megtörése" (ApCsel 2:42)^[6], valamint - e szolgálatnak a hálaadással és áldással kapcsolatos vonatkozása miatt - eucharisztia (Mt 26: 26-27; 1Kor 10:16; 11:24).

Az úrvacsorának örömteli alkalomnak kell lennie, nem pedig a szomorúság idejének. Az úrvacsorát megelőző lábmosás lehetőséget nyújt az önvizsgálatra, bűnvallásra, megbékélésre és megbocsátásra. A hívők ezután azzal a biztos tudattal léphetnek különleges közösségbe Urukkal, hogy Jézus vére által megtisztultak. Örömmel járulnak asztalához; nem a kereszt árnyékában, hanem megmentő fényében állnak, készen arra, hogy Krisztus megváltó győzelmét ünnepeljék.

Az úrvacsora jelentősége. Az úrvacsora felváltja az ószövetségi idők húsvét ünnepét. Amikor Krisztus, az igazi páskabárány feláldozta életét, a húsvéti bárány jelképe valósággá vált. Maga Krisztus rendelte el halála előtt a páskabárány ünnepe helyébe az úrvacsorát, az újszövetség kötelékében élő lelki Izrael nagy ünnepét. Tehát az úrvacsora jelképeinek gyökerei a páskabárány ünnepéhez nyúlnak vissza.

1. A bűntől való szabadulás emlékünnepe. Ahogy a páskabárány ünnepe emlékeztette Izraelt az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásra, az úrvacsora a lelki Egyiptomból, a bűn rabszolgaságából való szabadulásra emlékeztet.

A szemöldökfára és az ajtófélfára hintett vér - a páskabárány vére - megóvta a ház lakóit a haláltól, a bárány húsából készített táplálék pedig erőt adott nekik az Egyiptomból való meneküléshez (2Móz 12:3-8). Ugyanígy, Krisztus áldozata szabadulást hoz a halálból; a hívők szabadulást nyernek] a Krisztus testében és vérében való részesedés által (Jn 6:54). Az úrvacsora azt hirdeti, hogy Krisztus kereszthalála szabadulást, megbocsátást, örök életet szerzett a számunkra.

Jézus ezt mondta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (1Kor 11:24). Ez a szertartás Krisztus engesztelő áldozatának helyettesítő voltára helyezi a hangsúlyt. „Ez az én testem - mondta Jézus -, mely tiérettetek megtöretik" (1Kor 11:24; vö. Ésa 53:4-12). A kereszten az Ártatlan helyettesítette a bűnöst, az Igaz a gonoszt. Ez a nagylelkű cselekedet teljesítette a törvény követelményét: a halálbüntetést; megbocsátást, békességet és üdvbizonyosságot adva a bűnbánó bűnösnek. A kereszt elvette kárhoztatásunkat, nekünk nyújtva Krisztus igazságának palástját és a bűn feletti győzelemhez szükséges erőt.

a) A kenyér és a szőlő. Jézus sok hasonlatot használt, hogy általuk különböző igazságot tanítson önmagáról. Ezt mondta:„Én vagyok a juhoknak ajtaja" (Jn 10:7),„Én vagyok az út" (Jn 14:6), „Én vagyok az igazi szőlőtő" (Jn 15:1), és „Én vagyok az életnek... kenyere" (Jn 6;35). Egyik kifejezést sem érthetjük szó szerint, mert Jézus nincs jelen minden ajtóban, útban vagy borban. Ezek a kifejezések mélyebb igazságot jelképeznek.

Az ötezer ember csodálatos táplálásakor Jézus kinyilatkoztatta testének és vérének mélyebb jelentőségét. Mint igazi kenyér, ezt mondta: „Nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.

Mert az az Istennek kenyere, amely a Mennyből száll alá, és életet ád a világnak. Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret! Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha" (Jn 6:32-35). Jézus felkínálta testét és vérét, hogy kielégítse éhségünket és szomjúságunkat, legnagyobb szükségleteinket és vágyainkat (Jn 6:50-54).

A Jézus által elfogyasztott húsvéti kenyér kovásztalan volt, a szőlő termése pedig erjedetlen.^[7] A kovászt (élesztőt) - amely erjedésével megkeleszti a kenyeret - a bűn jelképének tartották (1Kor 5:7-8), és ezért a kovász alkalmatlan volt „a hibátlan és szeplőtlen bárány" ábrázolására (1Pt 1:19).^[8] Csak kovásztalan vagy „erjedetlen" kenyér jelképezhette Krisztus bűntelen testét. Hasonlóképpen, csak a szőlő romlatlan gyümölcse - az erjedetlen bor - jelképezheti az üdvözítő megtisztító vérének tökéletességét.^[9]

b) Evés és ivás. „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az Ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon." (Jn 6:53-54)

„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet" - jelképes kifejezés; az Isten Igéjének elvei szerinti átalakulást jelképezi. A hívő az Ige által lép közösségbe a Mennyel, és nyer erőt ahhoz, hogy lelki életet éljen. Krisztus ezt mondja: „A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:63). „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.." (Mt 4:4)

A hívők Krisztusból, az élet kenyeréből táplálkoznak, amikor az élet Igéjét - a Bibliát - olvassák vagy hallgatják. Ebből az Igéből árad Krisztus éltető ereje. Az úrvacsora által is részesülünk Krisztusból, Igéjét a Szentlélek beépíti az életünkbe. Ezért minden úrvacsorát az Ige prédikálása kíséri.

Mivel Krisztus engesztelő áldozatának áldásait hit által magunkévá tesszük, ezért az úrvacsora sokkal több, mint egyszerű emlékünnep. Az úrvacsorában való részesülésünk azt jelenti, hogy Krisztus fenntartó hatalma új erővel és örömmel tölt el bennünket. Röviden: ez a jelkép azt mutatja, hogy „lelki életünk ugyanúgy Krisztustól függ, ahogy fizikai életünk az ételtől és italtól".^[10]

Az úrvacsora alatt „megáldjuk" a poharat (1Kor 10:16). Ez azt jelenti, hogy miként Krisztus „hálákat" adott a pohárért (Mt 26:27), mi hálát mondunk Jézus véréért.

2. Testületi közösség Krisztussal. A küzdelemmel és viszállyal teli világban e szertartásban való gyülekezeti részvételünk hozzájárul az egyház egységéhez és szilárdságához, bizonyságot téve a Krisztussal és egymással való közösségünkről. Pál ezt mondta: „A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk" (1Kor 10:16-17).

„Ez utalás arra a tényre, hogy a sok darabra tört úrvacsorai kenyeret a hívők megeszik; és ahogy minden darab ugyanabból a kenyérből való, így az úrvacsorában részesülő minden hívő egyesül Krisztusban, akinek megtört testét jelképezi a megtört kenyér. A keresztények azzal, hogy közösen részt vesznek ebben a szertartásban, nyilvánosan tanúsítják, hogy egységben vannak, és ahhoz a nagy családhoz tartoznak, amelynek feje Krisztus."^[11]

Minden gyülekezeti tagnak részt kell vennie ebben a szent szertartásban, mert Krisztus a Szentlélek által „találkozik népével, és megerősíti jelenlétével. Még ha méltatlan szívek és kezek osztják is szét a szent jegyeket, Krisztus akkor is ott van, hogy szolgáljon gyermekeinek.

Isten gazdagon megáldja mindazokat, akik a Krisztusba vetett hittel járulnak az Úr asztalához. Mindazok, akik mellőzik a mennyei kiváltságnak eme alkalmait, nagy veszteséget szenvednek. Joggal mondható el róluk: „Nem vagytok mindnyájan tiszták."^[12]

Az Úr asztalánál tapasztaljuk meg a legerősebben és legmélyebben a közösség érzetét. Itt közös talajon találkozunk; leomlanak a bennünket egymástól elválasztó korlátok. Itt felismerjük, hogy míg a társadalomban sok minden elválaszt bennünket, Krisztusban megvan minden, ami szükséges az egyesítésünkhöz. Jézus a poharat kínálva tanítványainak, rájuk bízta az új szövetséget. Így szólt: „Igyatok ebből mindnyájan; mert ez az én vérem, az újszövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnnek bocsánatára" (Mt 26:27-28; vö. Lk 22:20). Ahogy a régi szövetséget megerősítette az áldozatok vére (2Móz 24:8), az újszövetséget Krisztus vére pecsételte meg. E szertartás alkalmával a hívők megújítják Uruknak tett hűségfogadalmukat, újból elismerve, hogy részesei annak a csodálatos egyezségnek, amely által Jézusban Isten közösségre lép az emberiséggel. E szövetség részeiként van mit ünnepelniük. Tehát az úrvacsora egyrészt megemlékezés, másrészt hálaadás a kegyelem örökkévaló szövetségének megpecsételéséért. A kapott áldások arányban állnak a résztvevők hitével.

3. A második advent váradalma. „Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend." (1Kor 11:26) Az úrvacsora átfogja a Golgota és a második advent közötti időszakaszt. Összekapcsolja a keresztet a Mennyel. Egybekapcsolja a „megtörténtet" és a „bekövetkezendőket",ami az Újtestamentum világnézetének lényege. Összefogja a Megváltó áldozatát és második eljövetelét, a felkínált üdvösséget és a megvalósult üdvösséget. Azt hirdeti, hogy Krisztus addig is jelen van a Lélek által, amíg eljön láthatóan.

Krisztus próféciát mondott, amikor azt ígérte, hogy „mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, amikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában" (Mt 26:29). Hitünket arra a jövőbeli úrvacsorára irányítja,] amelyet Megváltónkkal fogunk ünnepelni az Ő országában. Ez a nagy ünnep „a Bárány menyegzőjének vacsorája" (Jel 19:9).

Az erre az eseményre való felkészüléssel kapcsolatban Krisztus így oktat: „Legyen a ti derekatok felövezve, és szövétneketek meggyújtva; ti meg hasonlók az olyan emberekhez, akik az ő urukat várják, mikor jő meg a menyegzőről, hogy mihelyt megjő, és zörget, azonnal megnyissák néki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor hazamegy, vigyázva talál; bizony, mondom néktek, hogy felövezve magát, leülteti azokat, és előjővén, szolgál nékik" (Lk 12:35-37).

Krisztus és követői az ünnepi asztal körégyülekeznek, és Ő fogja az úrvacsorát kiosztani, ahogy annak idején Jeruzsálemben. Oly sokáig várt erre az alkalomra, és most minden készen van. Felkel trónjáról, és megkezdi szolgálatát. Csodálat tölt el mindenkit. Teljesen érdemtelennek érzik magukat arra a megtiszteltetésre, hogy Krisztus szolgáljon nekik. Tiltakoznak, ezt mondva: „Hadd szolgáljunk mi!" De Krisztus leülteti őket, és csendesen tovább szolgál.

„Krisztus a Földön valóban soha nem volt nagyobb, mint az úrvacsora emlékezetes eseményén, amikor megalázva magát, betöltötte a szolga szerepét. Krisztus a Mennyben akkor lesz a legnagyobb, amikor szentjeinek szolgál."^[13] Ez a váradalmunk tetőpontja. Az úrvacsora erre az elkövetkező dicsőség örömére irányítja tekintetünket; amikor Krisztussal személyes közösségben leszünk örökkévaló országában.

Az úrvacsorában való részvétel feltételei. Két fontos szertartás szolgálja a keresztény hitéletét: a keresztség és az úrvacsora. Az előbbi az egyházba vezető kapu, az utóbbi a tagok javát szolgálja.^[14] Jézus csak hitvalló követőinek osztott úrvacsorát. Ezért az úrvacsorát a hívő keresztények számára rendelte el. Gyermekek nem szoktak részt venni ebben a szertartásban, hacsak nincsenek megkeresztelve.^[15]

A Biblia arra tanítja a hívőket, hogy az Urat megillető tisztelettel végezzék ezt a szertartást, mert „aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen" (1Kor 11:27). A „méltatlanul" jelentheti „vagy a nem odavaló viselkedést (lásd a 21.verset), vagy a Krisztus engesztelő áldozatában való élő, cselekvő hit hiányát".^[16]

Az ilyen magatartás tiszteletlenség az Úrral szemben, és a Megváltó megtagadásának tekinthető; azok bűnében való osztozásnak, akik őt keresztre feszítették.

Isten nemtetszését vonja magára az, aki méltatlanul vesz részt az úrvacsorában. „Aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának", mert „nem becsüli meg az Úrnak testét" (1Kor 11:29); nem tesz különbséget a mindennapi étel és a Krisztus engesztelő halálát jelképező szent jegyek között. „Ne tartsák a hívők ezt a szertartást pusztán egy történelmi esemény emlékünnepének. Ezt is jelentheti, de sokkal több ennél; emlékeztet arra, hogy mibe került a bűn Istennek, és hogy mivel tartozik az ember a Megváltónak. Ennek a szertartásnak ébren kell tartania a hívőkben azt a tudatot, hogy kötelességük nyilvánosan bizonyságot tenni az Isten Fiának engesztelő halálába vetett hitükről."^[17]

Ezekhez az intésekhez kapcsolva, Pál azt tanácsolja a hívőnek, hogy „próbálja meg... magát", mielőtt részt venne az úrvacsorában (1Kor 11:28). Imádkozva vizsgálja meg keresztényi életét, vallja meg bűntetteit, és állítsa helyre megromlott kapcsolatait.

Az adventista úttörők története tanúsítja, milyen áldást tud nyújtani az ilyen önvizsgálat. „Amikor még kevesen voltunk, e szertartások gyakorlását nagyon hasznos alkalommá tettük. Az úrvacsora előtti pénteken minden gyülekezeti tag igyekezett eltávolítani mindazt, ami elválaszthatta testvéreitől és Istentől. Gondosan megvizsgáltuk a szívünket; buzgón imádkoztunk azért, hogy Isten mutasson rá rejtett bűneinkre; megvallottuk, ha becsaptunk valakit, bevallottuk meggondolatlan szavainkat, dédelgetett bűnünket. Az Úr közel volt hozzánk, és mi nagy erőt és bátorítást nyertünk."^[18]

Ez az önvizsgálat személyes feladat. Más nem végezheti el helyettünk, mert ki tud olvasni a szívben, vagy ki tudja megkülönböztetni a konkolyt a búzától? Krisztus, a mi példaképünk, nem zár ki senkit sem az úrvacsorából. Bár a nyilvános bűn kizár a részvételből (1Kor 5:11), Jézus együtt evett Júdással, aki látszólag Krisztus hitvalló követője, de szívében tolvaj és áruló volt.

Mi teszi tehát a hívőt alkalmassá az úrvacsorában való részvételre'? A szív állapota, a Krisztusnak való teljes odaszentelődés és az áldozatába vetett hit, nem pedig valamelyik egyházhoz való tartozás. Következésképpen bármilyen egyházhoz tartozó hívő keresztény részt vehet az úrvacsorában. Mindenkit hívunk, hogy vegyen részt gyakran az Újszövetségnek ebben a nagy ünnepében, és részvétele által tegyen bizonyságot arról, hogy elfogadta Krisztust személyes Megváltójának.^[19]

Lábjegyzet