2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 16. Az úrvacsora
16. Az úrvacsora PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal

Az úrvacsora Jézus testének és vérének jelképeiben való részesedés, mely kifejezi Urunkba és Megváltónkba vetett hitünket. Az úrvacsora tapasztalatában Krisztus jelen van, hogy találkozzon népével és erősítse őket. Amikor részt veszünk benne, örömmel hirdetjük az Úr halálát, amíg visszajön. Az úrvacsorára való felkészülés magába foglalja az önvizsgálatot, bűnbánatot és megbánást. A Mester elrendelte a lábmosás szolgálatát, hogy rámutasson a megújult megtisztulásra: fejezzük ki készségünket egymás szolgálatára keresztényi alázatossággal és szeretetben egyesítsük szívünket! Minden hívő keresztény részesülhet úrvacsorában. (1Kor 10:16-17; 11:23-30; Mt 26:17-30; Jel 3:20; Jn 6:48-63; Jn 13:1-17)

Poros lábbal érkeztek a felházba a húsvéti bárány elfogyasztására. Valaki hozott egy kancsó vizet, mosdótálat és törülközőt a szokásos lábmosáshoz, de senki sem akarta elvégezni e szolgai munkát.

Jézus tudta, hogy közeledik a halála, és szomorúan szólt: „Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék; mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, mígnem beteljesedik az Isten országában" (Lk 22:15-16).

A tanítványok egymásra való féltékenysége fájdalommal töltötte el Jézus szívét. Tudta, hogy még mindig azon vitatkoznak, ki lesz a nagyobb Isten országában (Lk 22:24; Mt 18:1; 20:21). A tisztségért való mesterkedésük, a büszkeségük és önteltségük gátolta a tanítványokat abban, hogy megalázkodjanak, és a szolga szerepét vállalva, megmossák egymás lábát. Megtanulják-e valamikor, hogy Isten országában az igazi nagyság az alázatosságban és a szerető szolgálatban fejeződik ki?

„Vacsora közben" (Jn 13:2,4)[1] Jézus csendesen felállt, vette a szolga törülközőjét, vizet öntött a mosdótálba, letérdelt, és] kezdte mosni a tanítványok lábát. A Mester, mint szolga! A tanítványok megértették a ki nem mondott dorgálást, és elszégyellték magukat. Amikor Jézus befejezte a lábmosást, visszatért a helyére, és így szólt:„Azért, ha én, az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek. Bizony, bizony, mondom néktek, a szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket" (Jn 13:14-17).

Jézus ezután a páskabárány ünnepe helyett bevezette az Ő nagy áldozatára emlékeztető szertartást, az úrvacsorát. Vette a kovásztalan kenyeret, „és hálákat adván, megtöré, és adá a tanítványoknak" ezekkel a szavakkal: „Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Majd vette a hálaadás poharát, és „hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; mert ez az én vérem, az] újszövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára." „Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend" (lásd Mt 26:26-28; 1Kor 11:24-26; 10:16).

A lábmosás és az úrvacsora alkotja ezt a szertartást. Krisztus rendelte el e szertartás mindkét részét, elősegítve azt, hogy szoros lelki közösségbe jussunk vele.

 

A lábmosás szertartása

A megkívánt szokás az volt, hogy a páskabárány ünnepének megtartásához a kovásztalan kenyér hetének első napja előtt a zsidó családok eltávolítottak minden kovászt - bűnt - az otthonukból (2Móz 12:15, 19-20). Ennek megfelelően a hívőknek meg kell vallaniuk és bánniuk minden bűnt, beleértve a büszkeséget, versengést, féltékenységet, neheztelést, önzést; így válhat a lelkületük alkalmassá arra, hogy ilyen mély közösségre jussanak Krisztussal.

Ezért hozta létre Krisztus a lábmosás szertartását. Nemcsak példát mutatott, de ki is jelentette, hogy ők is ugyanezt cselekedjék, és áldását ígérte nekik. „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket." (Jn 13:17) Ez a szertartás, amely megelőzi az úrvacsorát, betölti azt a célt, hogy „próbálja meg azért az ember magát", és hogy senki ne vegyen „méltatlanul" részt ebben a vacsorában (1Kor 11:27-29).

A szertartás jelentősége Ez a szertartás feltár valamit Krisztus küldetéséből és a résztvevők lelkületéből is.

1. A Krisztus megalázkodásáról való megemlékezés. A lábmosás szertartása emlékeztet a Krisztus testté létele és szolgáló élete általi megalázkodására.[2] Bár az Atyánál mennyei dicsőségben volt része, „önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén" (Fil 2:7).

Isten Fia számára megalázó volt, hogy bár önzetlen szeretetet adott, mégis csupán visszautasítást kapott azok többségétől, akiknek megmentése érdekében jött. Sátán elhatározta, hogy ahol csak teheti, minden alkalommal megszégyeníti Krisztust a földi élete során. Mily megalázó volt az ártatlan számára, hogy bűnözőként keresztre feszítették!

Krisztus élete az önzetlen szolgálat élete volt. Nem azért jött, „hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon" (Mt 20:28). A lábmosás cselekményével megmutatta, hogy az emberek megmentése érdekében minden szolgálatot elvégez, bármilyen alantas legyen is az. Szolgáló és alázatos életével hatott követői lelkére.

Ennek az előkészítő szertartásnak az elrendelésével Krisztus a mások szolgálatára indító gyengédséget és szeretetet akarta felébreszteni a hívőkben. E szertartás jelentőségén elgondolkodókat arra készteti, hogy másokkal alázatosan és együttérzéssel bánjanak. Ha a lábmosásban Krisztus példáját követjük, az Ő szellemében járunk el. „Szeretettel szolgáljatok egymásnak!" (Gal 5:13)

Jóllehet ez a szolgálat alázatot igényel,] de egyáltalán nem lealacsonyító. Ki ne érezné kiváltságnak, ha meghajolhatna Krisztus előtt, és megmoshatná azokat a lábakat, amelyeket keresztre szegeztek! Jézus ezt mondta: „Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg" (Mt 25:40).

2. A magasabb rendű megtisztulás jelképe. A lábmosás több volt a láb megtisztításánál. Magasabb rendű megtisztulást - a szív megtisztítását jelképezte. Amikor Péter azt kérte Jézustól, hogy egészen mossa meg, Jézus ezt mondta: „Aki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta" (Jn 13:10).

Aki megfürdött, az tiszta. De a nyitott saruba bújtatott láb csakhamar poros lesz,és újra meg kell mosni. Így volt ez a tanítványoknál is. A keresztség lemosta bűnüket, de Sátán megkísértette őket, és szívükben büszkeséget, féltékenységet és gonoszságot tápláltak. Nem voltak felkészülve arra, hogy Urukkal bensőséges közösségbe lépjenek; sem arra, hogy elfogadják az újszövetséget, amelyet Jézus meg akart kötni velük. Krisztus a lábmosással akarta felkészíteni őket az úrvacsorában való részvételre. Az áruló Júdás kivételével Krisztus megtisztította szívüket az önzéstől és büszkeségtől, és ők szeretetben egyesültek egymással. Jézus önzetlen tette megalázta őket, és ők taníthatóvá váltak.

A tanítványokhoz hasonlóan, amikor befogadtuk Krisztust, és megkeresztelkedtünk, az Ő vére által megtisztultunk, de keresztény életünk során mulasztásokat követünk el. Lábunk poros lesz. Krisztushoz kell fordulnunk újból, hogy megtisztító kegyelme mossa le a szennyet. De nem kell újra megkeresztelkednünk, mert „aki megfürödött, nincs másra szüksége, csak a lábait megmosni" (Jn 13:10).[3] A lábmosás szertartása emlékeztet arra, hogy rendszeresen meg kell tisztulnunk, és hogy teljesen Krisztus vérétől függünk. Maga a lábmosás nem tisztíthat meg a bűntől. Csak Krisztus tisztíthat meg bennünket.

3. Közösség a megbocsátásban. Az úrvacsorán részt vevők között a megbocsátásra való készség jelzi, hogy eredményes volt az e szolgálat által jelképezett megtisztítás. Isten csak akkor bocsát meg nekünk, ha mi is megbocsátunk másoknak. „Ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket." (Mt 6:14-15)

Jézus azt mondta: „Néktek is meg kell mosnotok egymás lábait" (Jn 13:14). Egyrészt készséggel kell megmosnunk mások lábát, másrészt készséggel kell engednünk, hogy más megmossa a mi lábunkat. Az utóbbival elismerjük, hogy szükségünk van lelki segítségre.

E szolgálat befejeztével hitünk arról biztosít minket, hogy tiszták vagyunk, mert bűnünkből megmosódtunk. Ki által? Krisztus által. De hittestvéreink azok, akik Krisztus szolgálatának jelképeivel szolgálnak nekünk. E szolgálat tesz bennünket megbocsátó közösséggé.[4]

4. Közösség Krisztussal és hittestvéreinkkel. A lábmosás szertartása szemlélteti, hogy Krisztus „mindvégig" szereti követőit (Jn 13:1). Amikor Péter tiltakozott lábának megmosása ellen, Krisztus így szólt: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám" (8. vers). Ha nincs megtisztítás, Jézussal való közösség sincs. Azok, akik közösségben akarnak maradni Krisztussal, részt vesznek e szertartásban.

Ugyanezen az estén Jézus ezt mondta:„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek" (34. vers). Világos e szertartás üzenete. „Szeretettel szolgáljatok egymásnak!" (Gal 5:13) E szeretettel a szívünkben átengedjük a magasabb helyet felebarátainknak, többre értékelve másokat, mint önmagunkat (Fil 2:3). Ez arra kötelez, hogy szeressük azokat is, akik mások, mint mi. Nem lehet bennünk sem felsőbbrendűség, sem részrehajlás érzése. Életmódunk tükrözi hittestvéreink iránti szeretetünket. Amikor előttük meghajolva megmossuk lábukat, előre örülünk annak, hogy majd velük lehetünk az örökkévalóságon át. Aki ezzel a szertartással követi Krisztus példáját, az megtapasztalja, mit jelent úgy szeretni, ahogy Krisztus szeretett. Az ilyen szeretet eredményes bizonyságtevés lehet.

Egy buddhista szerzetes egyszer arra kért egy misszionáriust, javasoljon olyan jelenetet, amely bemutatja a kereszténységet. Ugyanis néhány művész azt a feladatot kapta, hogy a kolostor egyik termét a világ főbb vallásait ábrázoló freskókkal és domborművekkel díszítse. Rövid gondolkodás után a misszionárius olvasni kezdte János evangéliumának 13. fejezetét. „[A szerzetes] semmit sem szólt, miközben olvastam - idézte fel a hittérítő -, de valami különös,áhítatos csendet és erőt éreztem, ahogy az Ige bemutatta a tanítványok lábát mosó Jézust." Nyilvánosan tenni bármit, ami a lábbal kapcsolatos, a buddhisták szerint sérti az illemszabályokat.

„Amikor befejeztem az olvasást, pillanatnyi csend támadt. A szerzetes hitetlenkedve nézett rám, és így szólt: ‘Azt akarja mondani, hogy az ön vallásának alapítója megmosta tanítványai lábait?'

‘Igen' - válaszoltam. Az általában higgadt, borotvált szemöldökű és fejű ember hold formájú arca összeráncolódott a döbbenettől és csodálkozástól. Megrémült ő is, én is. Többször nagyokat nyeltem. Mindkettőnket magával ragadott a drámai jelenet. Ahogy néztem őt, hitetlenkedő tekintete tiszteletteljes áhítattá változott. Jézus, a kereszténység alapítója megérintette, megmosta a halászok piszkos lábait! Néhány pillanat múlva a szerzetes úrrá lett érzésein,és felállt. ‘Értem már a kereszténység lényegét.'"[5]

 


 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista