A lelki ajándékok jelentősége

Közös szolgálat. A Szentírás nem támasztja alá azt a véleményt, hogy a papságnak kell szolgálnia, a tagság pedig tétlenül üljön, és arra várjon, hogy táplálják. Lelkészekből és tagokból tevődik össze az egyház, „Isten népe" (1Pt 2:9). Közösen felelősek az egyház jólétéért és eredményességéért. Együtt kell dolgozniuk, mindenkinek a maga Krisztus adta ajándékai szerint. A különböző ajándékok különböző feladatok és szolgálatok teljesítését eredményezik. Mindnyájan együttesen végzik a bizonyságtevést, hogy kiterjesszék Isten országát, és felkészítsék a világot a Megváltóval való találkozásra (Mt 28:18-20; Jel 14:6-12).

A papság szerepe. A lelki ajándékokról szóló tanítás felelőssé teszi a lelkészt a gyülekezet kiképzéséért. Isten apostoloknak, prófétáknak, evangélistáknak, lelkipásztoroknak és tanítóknak hívott el embereket, hogy felkészítsék népét a szolgálatra. „A lelkészek ne végezzék azt a munkát, ami a gyülekezet feladata. Ha ezt teszik, túlterhelik magukat, és meggátolnak másokat feladatuk végzésében. Tanítsák meg a lelkészek a tagokat, hogyan dolgozzanak a gyülekezetben és a társadalomban."^[5]

Az a lelkész, aki nem kapta meg a tanítás ajándékát, ne pásztorként, hanem Isten művének más területén szolgáljon.^[6] Isten terve akkor valósul meg az egyházban, ha lelkészei készek és képesek a tagokat megtanítani arra, hogyan használják Isten adta ajándékaikat.

Az ajándékok és a misszió. Isten a lelki ajándékokat az egész egyház javára adta, nemcsak azok számára, akik a lelki ajándékokat kapják. És ahogy a megajándékozott nem a maga számára kapja az ajándékot, az egyház sem a maga számára kapja az ajándékok összességét. Isten azért áldja meg az egyházat ajándékokkal, hogy felkészítse küldetése elvégzésére, a világ evangélizálására.

A lelki ajándékok nem a jól végzett munka jutalmai, hanem Isten eszközei a munka jó végzéséhez. A Lélek rendszerint az egyén természetes képességeivel összeegyeztethető lelki ajándékokat ad, bár a természetes adottságok önmagukban nem lelki ajándékok. Csak az újjászületett embert tudja a Lélek megeleveníteni. Újjá kell születnünk ahhoz, hogy lelki ajándékokat kaphassunk.

Az egység a különbözőségben, nem egyformaság. Egyes keresztények a többi hívőt magukhoz hasonlóvá akarják tenni. Ez az emberi elgondolás nem Istené. Az ajándékok kiegészítő jellegét mutatja az a tény, hogy a gyülekezet a lelki ajándékok különbözősége ellenére is megőrzi egységes voltát. Azt jelzi, hogy Isten egyházának fejlődése minden egyes tagon múlik. Isten azt akarja, hogy az egyházon belül minden ajándék, szolgálat és tevékenység egyesüljön azon az alapon, amelyet az egyház a történelme során lefektetett. Jézus Krisztusban, a fő szegletkőben „az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szenttemplommá az Úrban" (Ef 2:21).

Bizonyságtevés - az ajándékok rendeltetése. A hívők különböző ajándékokat kapnak, jelezve azt, hogy mindenkinek egyénre szabott szolgálata van. De minden hívőnek tudnia kell, hogyan tegyen hitéről bizonyságot, hogyan mondja el, mit hisz, és hogy Isten mit tett az ő életében. Minden egyes ajándékot, bármi legyen is az, Isten abból a célból ad, hogy birtokosát képessé tegye a bizonyságtevésre.

A lelki ajándékok felhasználásának elmulasztása. Azoknak a hívőknek, akik nem hajlandók használni lelki ajándékaikat, nemcsak azt kell meglátniuk, hogy ajándékaik elsorvadnak, hanem azt is, hogy örök életüket kockáztatják. Jézus aggódó szeretettel és komolyan figyelmeztet, hogy az a szolga, aki nem használja tálentumát, semmivel sem jobb, mint „a gonosz és rest szolga", aki eljátszotta örök érvényű jutalmát (Mt 25:26-30).^[7] A hűtlen szolga önként megvallotta, hogy mulasztása szándékos és előre megfontolt volt. Ezért viselnie kellett mulasztásáért a felelősséget. „Az ítélet végső nagy napján a nagy Bíró a gonosztevők közé sorolja azokat, akik kitérve az alkalmak elől, csak sodródtak, és lerázták magukról a felelősséget."^[8]

A lelki ajándékok felismerése

Azoknak a tagoknak, akik eredményesen akarnak a gyülekezet missziójába bekapcsolódni, ismerniük kell ajándékaikat. Az ajándék olyan, mint az iránytű, amely birtokosát a szolgálat és a teljes élet öröme felé irányítja (Jn 10:10). Amilyen mértékben „nem akarjuk (vagy elmulasztjuk) felismerni, fejleszteni és használni képességeinket, a gyülekezet annyival szegényebb, mint amilyen lehetne. Kevesebb, mint amilyennek Isten tervezte."^[9]

Lelki ajándékaink felismerésének folyamata^[10] az alábbiak szerint jellemezhető:

Lelki felkészülés. Az apostolok buzgón imádkoztak azért, hogy olyan szavakat mondjanak, amelyek a bűnösöket Krisztushoz vezetik. Félretették nézeteltéréseiket és az elsőbbség utáni vágyat, ami előzőleg elválasztotta őket egymástól. Bűneik megvallása és a bűnbánat Krisztussal szoros közösségbe vonta őket. Azoknak is, akik ma fogadják el Krisztust, így kell felkészülniük a Szentlélek keresztségére.

A Lélek keresztsége nem egyszeri esemény; naponta megtapasztalhatjuk.^[11] Könyörögnünk kell az Úrhoz ezért a keresztségért, mert ez ad erőt az egyháznak a bizonyságtevéshez és az evangélium hirdetéséhez. Ehhez az szükséges, hogy állandóan alárendeljük az életünket Istennek, teljesen Krisztusban maradjunk, és bölcsességet kérjünk tőle képességeink felismeréséhez (Jak 1:5).

A Szentírás tanulmányozása. Ha imádkozva tanulmányozzuk azt, amit az Újtestamentum a lelki ajándékokról tanít, akkor a Szentlélek megmutatja, milyen szolgálatot szánt nekünk. Fontos hinnünk, hogy Isten legalább egy képességet adott nekünk, amit az Ő szolgálatában kell használnunk.

Készség a Gondviselés vezetésének elfogadására. Nem nekünk kell használnunk a Lelket, hanem Ő használ bennünket, mert Isten az, aki népében „ébreszti... az akarást és a cselekvést is, az ő tetszésének megfelelően" (Fil 2:13 - új prot. ford.). Kiváltságunk, hogy a szolgálatnak abban az ágában dolgozhatunk, amelyet a gondviselő Isten megmutat. Alkalmat kell adnunk Istennek arra, hogy másokon keresztül vegye igénybe a segítségünket. Készen kell állnunk arra, hogy a gyülekezetben jelentkező szükségletek szerint cselekedjünk. Ne féljünk megpróbálni új dolgokat, és nyugodtan tájékoztathatjuk a segítségünket igénylőket tálentumainkról és tapasztalatainkról.

Minősítés az egyház részéről. Mivel Isten ezeket az ajándékokat egyháza építésére adja, ezért ajándékaink minősítése végső soron Krisztus testének feladata, és nem a saját érzéseinké. Az ember sokszor nehezebben ismeri fel a saját képességeit, mint másokét. Nemcsak meg kell hallgatnunk, amit mások mondanak a képességeinkről, hanem az is fontos, hogy felismerjük és elismerjük azokat a képességeket, amelyeket Isten másoknak adott.

Nincs annál lelkesítőbb és boldogítóbb tudat, mint az, hogy a Gondviselés által nekünk szánt helyet vagy szolgálatot betölthetjük. Mennyi áldásban van részünk, ha Isten szolgálatában használjuk azt a képességet, amit Krisztus a Szentlélek által adott nekünk! Krisztus nagyon szeretne kegyelmi ajándékaiban részesíteni bennünket. Fogadjuk el hívását ma, és lássuk meg, mit tehetnek ajándékai a Lélekkel betöltött életben!

Lábjegyzet