2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 19. Isten törvénye
19. Isten törvénye PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal
 

A törvény célja

Isten azért adta a törvényt, hogy általa népe sok-sok áldásban részesüljön, és olyan kapcsolatba léphessen vele, amely az üdvösségét munkálja. Figyeljük meg az alábbi jellegzetes célokat!

Kinyilatkoztatja Isten akaratát az emberiségnek. A Tízparancsolat - mint Isten jellemének és szeretetének kifejezője - kinyilatkoztatja, mi Isten akarata és célja az emberiséggel. Isten tökéletes engedelmességet kíván, „mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös" (Jak 2:10). A törvény - mint az élet szabálya iránti engedelmesség - elengedhetetlen az üdvösséghez. Krisztus ezt mondta: „Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat" (Mt 19:17). Ez az engedelmesség csakis a bennünk lakozó Szentlélek segítségével lehetséges.

Isten szövetségének alapja. Mózes leírta a Tízparancsolatot - az egyéb magyarázó törvényekkel együtt - a szövetség könyvének nevezett könyvbe (2Móz 20:1-24:8).[8] Később a Tízparancsolatot „a szövetségnek tábláiként" nevezte, jelezve ezzel fontosságukat, mert az örökkévaló szövetség alapját képezik (5Móz 9:9; vö. 4:13; egyéb tájékoztatást a szövetségről lásd e könyv 7. fejezetében).

Az ítélet mércéje. „Minden parancsolatod igaz", ugyanúgy, mint Isten (Zsolt 119:172). Ezért a törvény az igazság zsinórmértéke. Isten nem lelkiismeretünk, hanem ezeknek az igaz elveknek az alapján fog megítélni mindnyájunkat. „Az Istent féljed, és az ő parancsolatait megtartsad" - mondja a Szentírás -, „...mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az" (Préd 12:15-16; vö. Jak 2:12).

Az emberek lelkiismerete különböző. Egyeseké „erőtelen", míg másoké „megfertőztetett", „gonosz" vagy „meg van bélyegezve" (1Kor 8:7, 12; Tit 1:15; Zsid 10:22; 1Tim 4:2). Mint az órát, bármilyen jól is működik, pontos mércéhez kell „beállítani", hogy használható legyen. Lelkiismeretünk azt mondja, helyesen kell cselekednünk, de azt nem mondja meg, hogy mi a helyes. Csak az Isten nagy mércéjéhez, törvényéhez igazított lelkiismeret tarthat vissza bennünket a bűnbeeséstől.[9]

Megmutatja, mi a bűn. A Tízparancsolat nélkül az ember nem láthatja tisztán Isten szentségét, saját bűnösségét és a megtérés szükségességét.

Ha az ember nem tudja, hogy áthágta Isten törvényét, elveszett állapotát sem érzékeli, és azt sem, hogy szüksége van Krisztus engesztelő vérére.

A törvény olyan, mint a tükör (lásd Jak 1:23-25), amelyben az ember meglátja valóságos állapotát. Azok, akik belenéznek, Isten igaz jellemével ellentétben, meglátják jellemük fogyatékosságait. Tehát az erkölcsi törvény megmutatja, hogy Isten előtt az egész világ bűnös (Róm 3:19), és mindenkinek számot kell adnia magáról Istennek.

„A bűn ismerete a törvény által vagyon" (Róm 3:20), mert „a bűn... a törvénytelenség" (1Jn 3:4). Pál világosan mondta: „A bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által" (Róm 7:7). A törvény meggyőzi a bűnösöket bűnös voltukról, felismerteti velük, hogy a haragvó Isten ítélete alatt vannak. Ebből megértik, hogy képtelenek segíteni magukon.

Eszköz a megtéréshez. Isten törvénye az az eszköz, amellyel a Szentlélek az embert megtéréshez akarja vezetni. „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket." (Zsolt 19:8) Meglátva valódi jellemünket, felismerjük, hogy bűnösök vagyunk; halálra vagyunk ítélve, és nincs semmi reményünk - és felfogjuk, hogy Megváltóra van szükségünk. Ekkor számunkra sokat jelent az evangélium jó híre. A törvény Krisztushoz vezet, az egyetlenhez, aki megszabadíthat kétségbeejtő helyzetünkből.[10] E tény fényében hivatkozott Pál mind az erkölcsi, mind a szertartási törvényre, mint „Krisztusra vezérlő mesterre", „hogy hitből igazuljunk meg" (Gal 3:24).[11]

A törvény felfedi bűnünket, de nem menthet meg bennünket. Ahogy vízzel megtisztíthatjuk piszkos arcunkat, hasonlóképpen, Isten erkölcsi törvényében meglátva, mire van szükségünk, „a bűn és tisztátalanság ellen" (Zak 13:1) megnyitott forrásból merítve, megtisztulunk „a Bárány vérében" (Jel 7:14). Krisztusra kell néznünk, „és amikor meglátjuk őt... a Golgota keresztjén az egész világ bűne alatt haldokolni, a Szentlélek megmutatja... hogyan viszonyul Isten azokhoz, akik megbánják törvényszegéseiket".[12] Ekkor reménységgel telik meg a lelkünk, és kezünket hittel az örök élet ajándékát felkínáló Megváltó felé nyújtjuk (Jn 3:16).

Igazi szabadságot kínál. Krisztus azt mondta., hogy „mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek" (Jn 8:34). Ha áthágjuk Isten törvényét, nem vagyunk szabadok; de a Tízparancsolat iránti engedelmesség igazi szabadságot ad. Az Isten törvényének korlátain belüli élet bűntől való szabadságot jelent; a bűn minden kísérő jelenségétől való szabadságot; az életerőnket felőrlő állandó aggodalomtól, lelkiismeret furdalástól, növekvő bűntudattól való szabadságot. A zsoltáríró ezt mondta: „Tágas téren járok, mert a te határozataidat keresem." (Zsolt 119:45) Jakab a Tízparancsolatra, mint „a királyi törvényre", „a szabadság tökéletes törvényére" hivatkozott (Jak 2:8; 1:25).

Hogy megkaphassuk ezt a szabadságot, Jézus hív bennünket, hogy menjünk hozzá bűnterheinkkel. Cserébe felkínálja az Ő igáját, amely könnyű (Mt 11:29-30). Az iga a szolgálat eszköze. A teher megosztásával az iga megkönnyíti a feladatok teljesítését. Krisztus felkínálja, hogy velünk együtt hordja igánkat. Az iga maga a törvény. „A munkást Isten akaratához köti a szeretet nagyszerű törvénye, amelyet Isten az Édenben kinyilatkoztatott, a Sínai hegyen kihirdetett, és az újszövetségben a szívbe írt."[13] Amikor Krisztussal közös igában járunk, Ő viseli a súlyos terhet, és örömtelivé teszi az engedelmességet. Az Ő segítségével sikerül az, ami azelőtt lehetetlen volt. Így a szívünkbe írt törvény gyönyörűséggé és örömmé válik. Szabadok vagyunk, mert Isten parancsait akarjuk teljesíteni.

Ha a törvényt Krisztus szabadító ereje nélkül nézzük, nem szabadulunk meg a bűntől. De Isten megmentő kegyelme, amely nem hatálytalanítja a törvényt, a bűntől szabadító erőt kínálja, mert „ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság" (2Kor 3:17).

Határt szab a bűnnek, és áldást hoz. Az egész világot behálózó és egyre nagyobb méreteket öltő bűncselekmény áradat - az erőszak, az erkölcstelenség és a gonoszság - a Tízparancsolat mellőzésének következménye. Ahol ezt a törvényt elfogadják, ott határt szab a bűnnek, helyes tettekre indít, és az igazság megvalósításának eszközévé lesz. Az elveit törvényeikbe iktató nemzetek nagy áldást tapasztaltak, viszont ezeknek az elveknek az elhagyása biztos hanyatlást von maga után.

Az ótestamentumi időkben Isten gyakran a törvénye iránti engedelmességük arányában áldott meg népeket és egyéneket. „Az igazság felmagasztalja a nemzetet" -mondja az Írás -, és „igazsággal erősíttetik meg a királyi szék" (Péld 14:34; 16:12). Azokat pedig, akik nem engedelmeskedtek Isten parancsainak, csapások sújtották(Zsolt 89:32-33). „Az Úrnak átka van a gonosznak házán; de az igazaknak lakhelyét megáldja." (Péld 3:33; vö. 3Móz 26; 5Móz 28) Ez az általános elv ma is áll.[14]

 

A törvény örök érvényűsége

Mivel a Tízparancsolat, az erkölcsi törvény Isten jellemének visszatükröződése, elvei nem időlegesek vagy körülményektől függők, hanem tökéletesek, változhatatlanok és állandó érvényűek az emberiség számára. A keresztények századokon át szilárdan vallják Isten törvényének örökkévaló voltát, és meg vannak győződve arról, hogy az minden korra érvényes.[15]

Törvény a Sínain történtek előtt. A törvény már létezett, mielőtt Isten kihirdette Izraelnek a Tízparancsolatot. Ha a Sínain történtek előtt nem lett volna törvény, bűn sem lett volna, mert „a bűn... a törvénytelenség" (1 Jn 3:4). Az, hogy Lucifer és angyalai vétkeztek, azt bizonyítja, hogy már a teremtés előtt is volt törvény (2Pt 2:4).

Amikor Isten Ádámot és Évát a saját képmására megteremtette, lelkükbe plántálta a törvény erkölcsi elveit, természetessé téve számukra akaratának cselekvését. Törvényszegésük ismertette meg a bűnt az emberiséggel (Róm 5:12).

Később Isten azt mondta Ábrahámról, hogy „hallgat Ábrahám az én szavamra; és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet" (1Móz 26:4-5). Mózes már a Sínain történtek előtt tanította Isten rendeléseit és törvényeit (2Móz 16; 18:16). Mózes első könyvének tanulmányozásából kiderül, hogy a Tízparancsolatot jól ismerték már a sínai-hegyi események előtt is. Ez a könyv világossá teszi, hogy még mielőtt Isten kihirdette a Tízparancsolatot, az emberek tisztában voltak azzal, miszerint mindaz helytelen, amit a Tízparancsolat megtilt.[16] Az erkölcsi törvény általános ismerete mutatja, Isten gondoskodott arról, hogy az emberiség tudomást szerezzen a Tízparancsolatról.

Törvény a Sínainál. Egyiptomban, az igaz Istent nem ismerő nép fogságában hosszú ideig sínylődő Izrael (2Móz 5:2) a bálványimádás és romlottság légkörében élt. Ennek következményeképpen Isten szentségéről, tisztaságáról és erkölcsi elveiről alkotott fogalmaik nagyon eltompultak. Rabszolgaságuk nehézzé tette számukra az istentiszteletet.

Kétségbeesett segélykiáltásukra válaszként Isten megemlékezett Ábrahámmal kötött szövetségéről, és elhatározta, kiszabadítja népét ebből a „vaskohóból" (5Móz 4: 20 - új prot. ford.), és olyan országba viszi őket, ahol megtarthatják rendeléseit, és megőrizhetik törvényeit (Zsolt 105:43-45).

Szabadulásuk után elvitte őket a Sínai hegyhez, hogy kinyilatkoztassa nekik az erkölcsi törvényt, uralmának alapelveit és a szertartási törvényt is, amelyből megtanulhatták, hogy a Megváltó engesztelő áldozata által üdvözülhetnek. A Sínai-hegyen Isten közvetlenül, világos, egyszerű szavakkal mondta el a törvényt, „a bűnnek okáért" (Gal 3:19), „hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által" (Róm 7:13). A zsidók csak akkor ismerték fel törvényszegésüket, döbbentek rá kétségbeejtő állapotukra, és akkor látták meg, hogy megváltásra van szükségük, amikor az erkölcsi törvény által éles megvilágításba került eltorzult jellemük.

A törvény Krisztus visszajövetele előtt. A Biblia kinyilatkoztatja, hogy Isten törvénye Sátán támadásának tárgya, és az ősellenség törvény elleni harca közvetlenül a második advent előtt lesz a legerősebb. A prófécia jelzi, hogy Sátán ráveszi majd az emberek nagy többségét az Istennel szembeni engedetlenségre (Jel 12:9). A „fenevad" hatalma által (kényszerítve) a világ figyelmét Isten helyett önmagára fogja irányítani (Jel 13:3; e könyv 12. fejezetében bővebbet megtudhatunk ezekről a próféciákról).

1. A megtámadott törvény. Dániel 7. fejezete ezt a hatalmat kis szarvként ábrázolja. Ez a fejezet négy nagy fenevadról beszél, amelyet Krisztus kora óta a bibliamagyarázók a négy világhatalommal - Babilonnal, Médó-Perzsiával, Görögországgal és Rómával azonosítanak. A negyedik fenevad tíz szarva azokat az országokat jelképezi, amelyekre bukásakor a Római birodalom szétdarabolódott (Kr. u. 476-ban).[17]

Dániel látomása a kicsiny szarvra, a tíz szarv között támadó rettenetes, istenkáromló hatalomra összpontosul, jelezve, hogy a római birodalom felbomlása után egy félelmetes hatalom keletkezik. Ez a hatalom, amely megkísérli megváltoztatni Isten törvényét (Dán 7:25), Krisztus visszajöveteléig fennmarad (lásd e könyv 19. fejezetét). Ez a támadás bizonyítja, hogy a törvény állandó fontossággal bír a megváltás tervében. A látomás vége azzal nyugtatja meg Isten népét, hogy ennek a birodalomnak nem sikerül eltörölni a törvényt, mert az ítélet elpusztítja a kis szarvat (Dán 7:11, 26-28).

2. A szentek védelmezik a törvényt. A második adventet váró szenteket engedelmesség jellemzi. A végső küzdelemben összefognak, és kiállnak Isten törvénye mellett. A Szentírás e szavakkal jellemzi őket: „akik megtartják Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele" (Jel 12:17; 14:12 - új prot. ford.), és türelmesen várják Krisztus visszajövetelét.

Ez a nép a második adventre készülve hirdeti az evangéliumot, és másokat is az Úrnak, mint Teremtőnek az imádására hív (Jel 14:6-7). Azok, akik szeretik és imádják Istent, engedelmeskednek is neki; ahogy János mondta: „Az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek" (1Jn 5:3).

3. Isten ítéletei és a törvény. A hét utolsó csapás, amellyel Isten az engedetleneket bünteti, a templomból, „a mennyben a bizonyságtétel sátorának templomából" indul ki (Jel 15:5). Izrael jól ismerte a bizonyságtétel sátora kifejezést; ez a Mózes által épített sátort jelentette (4Móz 1:50, 53; 17:8; 18:2). Azért nevezték így, mert a sátorban foglalt helyet „a bizonyság ládája" (2Móz 26:34), és benne volt „a bizonyság két táblája" (2Móz 31:18). Tehát a Tízparancsolat a „bizonyság", amely az emberiségnek bizonyságot tesz Isten akaratáról (2Móz 34:28-29).

Jelenések 15:5 pedig „a bizonyságtétel sátorának templomáról beszél, amely a "mennyben" van. Mózes temploma csak a mennyei templom hasonmása volt (2Móz 25:8, 40; vö. Zsid 8:1-5); a Tízparancsolat eredeti példánya a mennyei templomban van. Az is bizonyítja a Tízparancsolat örök érvényűségét, hogy a végső ítélet szorosan összefügg Isten törvényének áthágásával.

A Jelenések könyve azt is leírja, hogy a mennyei templom megnyílik, és láthatóvá lesz Isten szövetségének ládája (Jel 11:19). A szövetség ládája kifejezés a földi sátor ládájára utal, amelyben „a szövetségnek táblái" voltak (2Móz 34:27; vö. 4Móz 10:33; 5Móz 9:9). A szövetség ládája a mennyei templomban az eredeti frigyláda, amely az örökkévaló szövetség igéit - az eredeti Tízparancsolatot - tartalmazza. Ezért világos, hogy Isten végső ítéletének ideje a világ felett (Jel 11:18) összefügg a mennyei templom megnyílásával és a Tízparancsolatot tartalmazó frigyláda előtérbe kerülésével. Ez a kép megfelelően ábrázolja Isten törvényét, mint az ítélet zsinórmértékét.



 
Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista