2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 21. A sáfárság
21. A sáfárság PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal
 

4. Hűtlenség a tizedben és adományokban. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy az emberek nem ismerik, és nem veszik figyelembe a sáfárság mennyei elveit. Még a keresztények között is kevesen veszik tudomásul sáfári feladatukat. Isten Izrael hűtlenségére adott válasza világosan megmutatja, hogyan tekinti Ő ezt a dolgot. Amikor saját hasznukra fordították a tizedet és az adományokat, figyelmeztette őket, hogy ez egyenlő a lopással (Mal 3;8), és eredménytelenségüket az anyagiakban való hűtlenségüknek tulajdonította:„Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem a nép egészben!" (Mal 3:9).

Az Úr azzal fejezte ki türelmét, szeretetét és irgalmát, hogy intését kegyelme felkínálásával vezette be: „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek" (Mal 3:7). Gazdag áldást kínált nekik, és kérte őket, hogy tegyék próbára hűségét: „Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, ezt mondja a Seregeknek Ura" (Mal 3:10-12).

Sáfárkodás a Földdel. A modern tudomány egyetlen óriási kutató- és kísérleti laboratóriummá tette a Földet. Ezekből a kutatásokból sok haszon származik, de az iparban végbemenő forradalom következtében szennyeződik a levegő, a víz és a talaj. A technika egyes esetekben bölcs kezelés helyett visszaél a természettel.

Mi e világ sáfárai vagyunk, és mindent meg kell tennünk, hogy az életet minden szinten megvédjük a környezeti egyensúly érintetlenül hagyásával. Krisztus, amikor eljön, el fogja pusztítani „azokat, akik a földet pusztítják" (Jel 11:18). Ha így nézzük a dolgot, a keresztény sáfárok nemcsak a saját javaikért felelősek, hanem a körülöttük levő világért is.

 

Krisztus, mint sáfár

A hű sáfár önzetlen; énjét teljesen Isten és az emberiség szolgálatára szenteli. Krisztus irántunk való szeretetből elviselte a kegyetlen kereszthalált, sőt a még nagyobb fájdalmat is - azt, hogy övéi elvetették, és hogy Isten elfordult tőle. Mit is adhatnánk mi, ami arányban áll ezzel az ajándékkal? Ő maga volt az ajándék. Nem abból adott, amije volt - bár minden az övé volt -, hanem önmagát adta. Ilyen a sáfárság! Ezt a legnagyobb ajándékot tekintve, meg kell tagadnunk önmagunkat, hogy hasonlóvá legyünk hozzá. Ez az áldozat arra indít, hogy gondoskodó egyház legyünk; hogy szeressük a hívők közösségén belül valókat, és a kívül valókat is. Mivel Krisztus meghalt a világért, a sáfárság tágabb értelemben a világért van.

 

A sáfárság áldásai

Isten sáfársággal bízott meg bennünket,nem az Ő javára, hanem saját javunkra.

Személyes áldás. Isten azért igényli egész életünk állandó odaszentelését - az időt, képességeinket, testünket és anyagi javainkat -, hogy elősegítse lelki növekedésünket és jellemünk fejlődését. Szeretetünk és hálánk erősebb lesz, ha sohasem felejtjük el, minden Istené, és szüntelenül ránk árasztja szeretetét.

A sáfárságban való hűség segít legyőzni a kapzsiságot és az önzést. A Tízparancsolat elítéli a kapzsiságot, ami az ember egyik legnagyobb ellensége. Jézus is óvott tőle. „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonban való bővölködésben van az embernek az ő élete." (Lk 12:15) A rendszeres adakozás segít az embernek abban, hogy életéből gyökeresen kiirtsa a kapzsiságot és az önzést.

A sáfárság takarékosságra és hasznos életre nevel. Akik „a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt" (Gal 5:24), azok semmit sem fognak önzésük kielégítésére használni. „Ha a sáfárság elvei irányítják az életünket, megvilágosodott, céltudatos emberek leszünk, akiknek a szórakozása mentes az egészségtelen dolgoktól, üzleti életükben az aranyszabály a mérvadó, és a lélekmentés lesz a szenvedélyük. Isten gazdagon megáldja a hívő és becsületes életet."[11]

Nagy elégedettséget és örömet eredményez az a bizonyosság, hogy a Mester ezzel a felirattal lát el mindent, amit azok üdvössége érdekében áldozunk, akikért Ő meg-halt: „Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg" (Mt 25:40). „Semmi sem lehet olyan drága nekünk, hogy visszatartsuk Jézustól. Ha visszaadjuk neki a tőle megőrzésre kapott tálentumokat, Ő még többet ad nekünk. Krisztusért való minden erőfeszítésünket megjutalmazza, és az Ő nevében teljesített minden feladatunk a saját boldogságunkat szolgálja."[12]

Áldás másoknak. A hű sáfár áldást jelent mindenki számára, akivel kapcsolatba lép. Végrehajtja a sáfárságról adott páli eligazítást: „Mondd meg... hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet" (1Tim 6:18-19).

A sáfárság másoknak való szolgálattal jár, és mindannak a készséges megosztásával, amit az irgalmas Isten mások áldására nekünk adott. Ez azt jelenti: „Már nem azt tartjuk, hogy az élet a pénzünk mennyiségéből, a rangunkból, fontos ismerőseinkből, az általunk lakott házból és a szomszédságunkból áll, és abból a helyzetből és befolyásból, amit birtokolni vélünk."[13] Életünk akkor valódi élet, ha ismerjük Istent, ha kialakítunk az övéhez hasonló szerető és nemes tulajdonságokat, ha adakozunk, ahogy tudunk, aszerint, ahogy Ő megáldott bennünket. Igazán Krisztus szellemében adakozni annyit jelent, mint valóban élni.

Áldás az egyháznak. Az egyháznak feltétlenül szüksége van arra, hogy tagjai a sáfárság bibliai elvét elfogadják. Rendszeres adakozásuk olyan, mint a testgyakorlás; erős gyülekezeti közösséget eredményez, amely a Krisztustól kapott áldásokat megosztja másokkal, és helytáll, amikor Istenügyének bármilyen szükséglete támad. Így az egyháznak elég anyagi eszköze lesz a lelkészkar fenntartására, Isten országának hirdetésére a közvetlen környezetben és a Föld távoli helyein. Tagjai készségesen, szeretettel és áldásai iránti hálából Isten rendelkezésére bocsátanak időt, lehetőségeket, anyagiakat.

Krisztus megígérte, hogy visszajön, amikor Isten országának evangéliumát népe eljuttatta „bizonyságul minden népnek" (Mt 24:14). Ezért mindenkit hív, hogy legyen sáfára és munkatársa, s az egyház bizonyságtétele hatalmas áldás lesz a világnak. Hű sáfárai boldogok, amikor látják, az evangélium áldásaiban mások is részesülnek.

 

Lábjegyzet

1.

 

Webster's New Universal Unabridged Dictionary, 2. kiad., 1979, 1786. oldal

2.

 

SDA Encyclopedia, jav. kiad. 1425. oldal

3.

 

I. m.

4.

 

Paul G. Smith, Managing God's Goods (Nashville; Southern Pub. Assn., 1973), 21. oldal

5.

 

Lásd C. G. Tuland, „Tithing in the New Testament", Ministry, October, 1961, 12. oldal

6.

 

Pl. 2Móz 27:20-ban az Úr külön megparancsolta, hogy olívaolajjal lássák el a lámpákat. Állandó kötelezettséget jelentett az imádkozás helyének olajjal való ellátása, hogy az megfelelően működjön, de ennek költségeit nem a tizedből fedezték. Lásd szintén E. G. White, Counsels on Stewardship (Washington, D. C.; Review and Herald, 1940), 102-103. oldal. E. G. White azt mondja, hogy az egyház által működtetett iskolák bibliatanárait a tizedből kell fizetni (i. m., 103. oldal), de azt nem szabad egyéb „iskolai célokra", diákoknak adott kölcsönökre vagy könyvevangélisták támogatására használni (White, Testimonies, 9/248-249. oldal; White, Selected Messages, 2/209. oldal). Isten művének ezeket a területeit az adakozásból kell fenntartani.

7.

 

T. H. Jemison néhány gyakorlati javaslatot tett a tized kiszámítására. Ezt írta: „A munkabér tizedét könnyű kiszámítani. Rendes körülmények között nincsenek levonandó „dologi kiadások" - azaz a jövedelembe beépített tényleges kiadások. A jövedelem tíz százaléka tized...

A kereskedésből származó jövedelem tizedének kiszámítása némileg eltér a fizetés tizedétől. Egy nagy- vagy kiskereskedő a tized kiszámítása előtt levonja az üzlete működtetéséhez szükséges költségeket. E költségek tartalmazzák az alkalmazottaival kapcsolatos költségeit, a fűtést, világítást, biztosítást, bérleti díjat vagy a vagyonadót és hasonló tételeket. Ezek a levonások természetesen nem tartalmazzák a saját vagy családja megélhetési költségeit. A gazdálkodó levonja a költségeit - a fizetéseket, a vegyszerek árát, a javítások költségeit, a kamatot és hasonlókat. De a gazdálkodónak figyelembe kell vennie, hogy a családja által használt termények csökkentik a család megélhetési költségeit, és bevételként szolgálnak.

Hasonlóan kell eljárnia a gyártónak, a tőkésnek vagy a szabad foglalkozásúnak. A napjainkban minden üzleti dologban szükséges pontos könyvelés megkönnyíti az üzlet haszna vagy nyeresége utáni tized kiszámítását. Egyes üzletemberek könyvelési rendszerüket tizedük kiszámításához is igénybe veszik.

"Néha az asszony, akinek a férje nem fizet tizedet, nehezen tudja megállapítani, hogyan fizessen tizedet. Egyesek csak abból a pénzből tudnak tizedet fizetni, amit a háztartás kiadásaira kapnak. Más esetekben ezt megtiltják nekik. Ilyenkor csak abból a pénzből tud tizedet fizetni, amit esetleg mellékesen keres, vagy ajándékba kap. 'Mert ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint amije nincs.' (2Kor 8:12)" (Christian Beliefs, 267. oldal).

8.

 

A Biblia egyes kutatói úgy hiszik, hogy Izrael legalább két tizedet fizetett (mások szerint hármat), a különböző adakozásokon kívül. Az első tizedről az Úr ezt mondta: „A Lévi fiainak örökségül adtam minden tizedet Izraelben; az ő szolgálatukért való osztályrész ez" (4Móz 18:21). A második tizedről pedig ezt mondta: „Egyed az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az Ő neve, gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak első fajzását; hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden időben" (5Móz 14:23). Az izraelitáknak három év közül kettőben el kellett vinniük a templomba ezt a tizedet vagy az azzal egyenértékű pénzt. Ott azt a vallási ünnepekre használták fel, valamint belőle gondoskodtak a lévitákról, jövevényekről, árvákról és özvegyekről. Az izraeliták minden harmadik évben a második tizedet arra használták fel, hogy otthonukban vendégül látták a lévitákat és a szegényeket. Így a második tizedet jótékonykodásra és vendégeskedésre használták (5Móz 14:27-29; 26:12). Lásd White: Pátriárkák és próféták, 494. oldal; „Tithe", SDA Bible Dictionary, jav. kiad., 1127. oldal).

9.

 

Vö. White, Testimonies, 3/392. oldal

10.

 

Bibliai szempontból a javak birtoklása nem jelent tulajdonjogot. A tizedhez való viszonyulásunk mutatja, elismerjük-e, hogy csak sáfárok vagyunk, vagy tulajdonosnak tartjuk-e magunkat.

11.

 

Froom, „Stewardship in Its Larger Aspects", Ministry, 20. oldal

12.

 

White, Testimonies, 4/19. oldal

13.

 

P. G. Smith, 72. oldal



 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista