2. Azázel, a bűnbak. A héber Azázel „‘bűnbak' (menekülési bak) fordítása", és a Vulgata caper emissarius, ‘elküldött bak' (3Móz 16:8) kifejezéséből származik.^[20]

Mózes 3. könyve 16. fejezetének figyelmes tanulmányozása során kiderül, hogy Azázel Sátánt jelképezi, és nem Krisztust, ahogy egyesek gondolják. Ezt a magyarázatot az alábbi érvek támasztják alá: „(1) A bűnbakot nem ölték meg áldozatként, és ezért nem lehetett a bűnbocsánat eszköze. Mert „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat" (Zsid 9:22). (2) Még mielőtt a bűnbak belépett a szertartásba, az Úr bakjának vére teljesen megtisztította a templomot (3Móz 16:20). (3) Ez a szakasz a bűnbakot olyan személyes lényként kezeli, aki ellentéte és ellensége Istennek (3Móz 16:8 szó szerint így hangzik: ‘Egyiket Jahvénak, a másikat pedig Azázelnek'). Ezért a templomi példázat szerepében következetesebb az Úr bakját Krisztus jelképének, és a bűnbakot - Azázelt - Sátán jelképének tekinteni."^[21]

3. Az ítélet különböző szakaszai. Az engesztelés napi bűnbak szertartása a Golgotán túlra, a bűnkérdés végső megoldására, a bűn és Sátán száműzésére mutatott. „A bűn miatti teljes felelősség Sátánra, a bűn szerzőjére és a felbujtóra hárul vissza. Sátán és összes híve, valamint a bűn minden hatása elpusztul, és eltűnik a világegyetemből. Az ítélet általi engesztelés tehát teljesen megbékélt és összehangolt világegyetemet hoz létre (Ef 1:10). Ez az a végső cél, amelyet Krisztusnak a mennyei templomban végzett szolgálata második és utolsó szakasza valósít meg."^[22] Ez az ítélet végleg igazolja Istent a világegyetem előtt.^[23] Az engesztelés napja a végső ítélet három szakaszát ábrázolta:

a) A bűnök eltávolítása a templomból összefügg az ítélet első vagy pre-adventi szakaszával. Ez „az élet könyvében feljegyzett nevekre irányul, mint ahogy az engesztelési nap arra irányult, hogy a bűnbánó bűnösök bevallott bűnétől a templom megtisztuljon. Az álhívők kirostálódnak; az igazi hívők hite és Krisztussal való egysége ismét nyilvánvalóvá lesz a hűséges világegyetem előtt, és a bűntetteik kitöröltetnek."^[24]

b) A bűnbak pusztába való űzése azt jelképezi, hogy Sátán ezer esztendeig az elhagyott földön lesz. Ez az ezer év a második adventkor kezdődik, és egybeesik a végső ítélet második szakaszával, amely a mennyben lesz (Jel 20:4; 1Kor 6:1-3). Ez a millenniumi ítélet a gonoszok feletti ítélet áttekintését tartalmazza, a megváltottaknak pedig áldást jelent, mert megláthatják, Isten hogyan kezeli a bűnt és a kárhozatra ítélt bűnösöket. Ez választ ad minden olyan kérdésre, amelyet a megváltottak feltehetnek Isten kegyelméről és igazságos voltáról (lásd a könyv 26. fejezetét).

c) A tiszta tábor az ítélet harmadik, azaz végrehajtási szakaszának következményeit jelképezi: tűz pusztítja el a gonoszokat, és megtisztítja a Földet (Jel 20: 11-15; Mt 25:31-46; 2Pt 3:7-13; lásd a könyv 26. fejezetét).

A mennyei templom a próféciában

A fenti fejtegetésben az előkép valósága szempontjából vizsgáltuk a templomot. Most megnézzük ezt a próféciában.

A mennyei templom felkenetése. A Dániel 9. fej. 70 hetes próféciája Krisztus mennyei templomban végzett papi szolgálata megkezdését jelöli meg. A 490 év egyik utolsó eseménye „a szentek szentjének" felkenetése (Dán 9:24; lásd a 4. fejezetet). A „szentek szentje" kifejezés a héber „qádós qodásim" szó szerinti fordítása.

Ahogy a földi templomot beiktatásakor szent olajjal szentelték fel szolgálatára, a mennyei templomot is fel kellett szentelni a felavatásakor Krisztus közbenjárói szolgálatára. Mennybemenetelével, amely nem sokkal halála után megtörtént (Dán 9:27)^[25], Krisztus megkezdte szolgálatát mint főpapunk és közbenjárónk.

A mennyei templom megtisztítása. A mennyei templom megtisztításáról a Zsidókhoz írt levél ezt mondja: „És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgok ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, maguk a mennyei dolgok ezeknél különb áldozatokkal" - Krisztus drága vérével (Zsid 9:22-23).

Különböző írásmagyarázók az alábbiak szerint értelmezték ezt a bibliai tanítást. Henry Alford megjegyezte, hogy „magának a mennynek is meg kellett tisztulnia, és meg is tisztult Krisztus engesztelő vére által."^[26] B. F. Wescott megjegyezte: „Elmondható, hogy még ‘mennyei dolgok' is, amennyiben megvalósítják az ember eljövendő életének feltételeit, a bűnbeesés által vállaltak valamit, ami megtisztítást igényelt." Krisztus vére volt az - mondta -, ami rendelkezésre állt „a földi templom mennyei előképének megtisztítására".^[27]

Ahogy Isten népe hit által a bűnét a bűnáldozatra helyezte, és azok jelképesen átkerültek a földi templomra, az Újszövetség idejében a bűnbánó bűnös bevallott bűne hit által ugyanúgy áthelyeződik Krisztusra.^[28]

És ahogy a jelképes engesztelési napon a földi templom megtisztítása eltávolította az ott felhalmozódott bűnöket, a mennyei templomot a mennyei könyvekben feljegyzett bűntettek végleges eltávolítása tisztítja meg. A feljegyzéseket azonban végleges kitörlésük előtt megvizsgálják, és megállapítják, ki jogosult arra, hogy bűnbánata és Krisztusba vetett hite által belépjen Isten örök országába. A mennyei templom megtisztítása ezért vizsgálatot, illetve ítéletet is magában foglal,^[29] ami teljesen tükrözi az engesztelési nap ítéletnapi jellegét.^[30] Az ítéletnek, amely jóváhagyja annak eldöntését, ki üdvözül, és ki kárhozik el, a második advent előtt kell megtörténnie, mert Krisztus a jutalmával tér vissza, hogy megfizessen „mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel 22:12). Akkor Sátán vádjai is választ kapnak (vö. Jel 12:10).

Mindazok, akik őszintén megbánták bűnüket, és hit által igénylik Krisztus engesztelő vérét, bocsánatot nyernek. Amikor ebben az ítéletben a nevükre sor kerül, és nyilvánvaló lesz, hogy felöltöztek Krisztus igazságának palástjába, Isten eltörli bűnüket, és ezeket a hívőket méltónak tartja az örök életre (Lk 20:35). „Aki győz - mondta Jézus -, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt" (Jel 3:5).

Dániel próféta kinyilatkoztatja a vizsgálati ítélet jellegét. Míg a Földön a kis szarv által jelképezett hitehagyó hatalom végzi Isten és népe elleni istenkáromló és üldöző munkáját (Dán 7:8, 20-21, 25), királyi székek kerülnek a helyükre, és Isten felügyel a végső ítéletben. Ez az ítélet a mennyei templom tróntermében, mennyei tanúk jelenlétében történik. Amikor a törvényszék helyet foglal, megnyitják a könyveket, jelezve, hogy a vizsgálati eljárás elkezdődött (Dán 7:9-10). Csak eme ítélet után pusztítja el Isten a hitehagyó hatalmat (Dán 7:11).^[31]

Az ítélet ideje. Mind Krisztus, mind az Atya részt vesz a vizsgálati ítéletben. Krisztus, mielőtt „az égnek felhőiben", visszatér a földre, mint „Emberfia" megy „az Öregkorúhoz", Istenhez, az Atyához, és eléje áll (Dán 7:13). Mennybemenetele óta Krisztus főpapként, közbenjáróként szolgál Isten előtt (Zsid 7:25). De ekkor azért megy az Atyához, hogy átvegye az országot (Dán 7:14).

1. Krisztus papi szolgálatának elhomályosítása. Dániel 8. fejezete beszél a jó és rossz közötti küzdelemről és Isten végső győzelméről. Ez a fejezet kinyilatkoztatja, hogy Krisztus főpapi szolgálatának megkezdése és a mennyei templom megtisztítása között egy földi hatalom elhomályosítja Krisztus szolgálatát.

Ebben a látomásban a kos jelképezte a médó-perzsa birodalmat (Dán 8:3), a két szarv pedig, amelyek közül a magasabb növekedett később, világosan ábrázolta a birodalom két szakaszát. A perzsa rész emelkedett fel később. Amint Dániel megjövendölte, ez a keleti birodalom kiterjesztette hatalmát „napnyugat, észak és dél felé", és „naggyá" lett (Dán 8:4).

A nyugatról jövő kecskebak Görögországot jelképezte, a nagy szarv pedig Nagy Sándort (Dán 8:21). Sándor, aki „napnyugat felől" jött, szélsebesen legyőzte Perzsiát, majd halála után néhány évvel birodalma „négy országra oszlott" (Dán 8:8, 22), Kasszandrosz, Lizimachos, Szeleukosz és Ptolemaiosz országára.

„Ezek országai után" (Dán 8:23), más szavakkal, a felosztott görög birodalom vége felé „egy kis szarv" támad (Dán 8:9). Egyesek Antiochus Epiphanes szír király uralomra jutását tartják a prófécia e része beteljesedésének, aki Kr. e. a II. században egy rövid ideig uralkodott Palesztina felett. Mások, a reformátorok közül is sokan, ezt a kis szarvat Rómával azonosították, mind pogány, mind keresztény szakaszában. Az utóbbi magyarázat pontosan beleillik a Dániel által adott meghatározásba, míg az előbbi nem.^[32] Figyeljük meg az alábbiakat:

a) A kis szarv hatalma a görög birodalom bukásától „az utolsó időig" terjed (Dán 8:17). Csak Róma - a pogány és a pápai - felel meg ennek az idő meghatározásnak.

b) Dániel 2., 7. és 8. fejezetének próféciái párhuzamosak egymással (lásd a prófétikus párhuzamot ábrázoló táblázatot e könyv 365. oldalán). A Dániel 2. fej. szerinti szobor négy féme és a Dániel 7. fejezetében ábrázolt négy fenevad ugyanazokat a birodalmakat képviseli: Babilont, Médó-Perzsiát, Görögországot és Rómát. A két, vasból és cserépből álló lábfej és a negyedik fenevad tíz szarva a darabokra hullott Rómát ábrázolja; ezek a felosztott államok fennmaradnak a második adventig. Figyeljük meg, hogy mind a két prófécia Rómát tartja Görögország utódjának és a második advent és a végítélet előtti utolsó birodalomnak. Dániel 8. fej. kis szarva beleillik ugyanebbe a meghatározásba; ez követi Görögországot, és természetfölötti módon romba dől, vagyis „kéz érintése nélkül rontatik meg" (Dán 8:25; vö. Dán 2:34).^[33]

c) Médó-Perzsiát Dániel „nagy"-nak nevezi, Görögországot „igen nagy"-nak, (Dán 8:4,8-9), a kis szarvra pedig azt mondja „nagyon megnőve". Róma, az egyik legnagyobb világhatalom megfelel ennek a meghatározásnak.

d) Csak Róma terjesztette ki birodalmát délre (Egyiptomra), keletre (Macedóniára és Kis-Ázsiára) és „a kívánatos föld felé" (Palesztinára), pontosan úgy, ahogy a prófécia megjövendölte (Dán 8:9).

e) Róma kelt fel „a seregnek fejedelme", a „fejedelmek fejedelme" ellen (Dán 8:11,25), aki nem más, mint Jézus Krisztus. „Ellene és népe ellen, valamint temploma ellen a római hatalom végtelenül megdöbbentő harcot vívott. Ez a jellemzés Rómának mind pogány, mind pápai szakaszára vonatkozik. Míg a pogány Róma ellenállt Krisztusnak, és valósággal lerombolta a jeruzsálemi templomot, a pápai Róma ténylegesen elhomályosította Krisztusnak a bűnösökért a mennyei templomban folyó papi, közbenjárói szolgálatát (Zsid 8:1-2) azzal, hogy azt olyan papsággal helyettesíti, amely emberek közbenjárása által akar bűnbocsánatot kínálni."^[34] (Lásd a 13. fejezetet.) Ez a hitehagyó hatalom valóban „földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van" (Dán 8:12).

2. A helyreállítás, megtisztítás és ítélet ideje. Isten nem engedi, hogy a Krisztus főpapi szolgálatára vonatkozó igazság elhomályosítása a végtelenségig tartson. Hűséges, istenfélő emberek útján megelevenítette ügyét. A reformáció részlegesen újra felfedezte Krisztus közbenjárói szerepét, és ezzel nagy ébredést hozott a keresztény világban. De még több igazság várt feltárásra Krisztus mennyei szolgálatáról.

Dániel látomása jelezte, hogy Krisztus szerepe - mint főpapé - különösen kiemelkedő lesz „az utolsó idő" közeledtével (Dán 8:17), „amikor elkezdi különleges munkáját - a megtisztítást és ítéletet - az állandó közbenjárói szolgálatán kívül (Zsid 7:25).^[35] A látomás meghatározta, mikor kezdi el Krisztus ezt a valóságos engesztelésnapi szolgálatot - a vizsgálati ítélet munkáját (Dán 7) - és a templom megtisztítását: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága" (Dán 8:14)^[36] (Kétezerháromszáz estig,reggelig, aztán tiszta lesz a szentély." - Új kat. ford.). Mivel a látomás az utolsó időre utal, a szentély, amelyről beszél, nem lehet a földi templom, mert az Kr. u. 70-ben elpusztult. Ezért a prófécia minden bizonnyal az Újszövetség templomára, a mennyei templomra vonatkozik, arra a helyre, ahol Krisztus üdvösségünk érdekében végzi a szolgálatát.

Mit jelent a 2300 nap vagy „2300 este és reggel" az eredeti héberben?^[37] Mózes 1. könyve szerint egy „este és reggel" az egy nap. Ahogy e könyv 4. és 12. fejezetében láttuk, a jelképes próféciában az idő szintén jelképes, egy prófétai nap egy évet jelent. Tehát ahogy a századok során sok keresztény hitte, a Dániel 8. fejezet 2300 napja 2300 valóságos évet jelent.^[38]

a) Dániel 9. fejezetéhez a Dániel 8. fejezete a kulcs. Isten megbízta Gábrielt, hogy „értesd meg" Dániellel „a látást" (Dán 8:16). De a látomás hatása olyan megrázó volt, hogy Dániel beteg lett, és Gábrielnek abba kellett hagynia a magyarázatot. A fejezet végén Dániel megjegyezte:„Álmélkodám ezen a látáson, és senki sem értette" (Dán 8:27).

E félbeszakítás miatt Gábrielnek el kellett halasztania az időszakra vonatkozó magyarázatot - a látomás egyetlen olyan részletét, amelyet még nem magyarázott meg. Dániel 9. fej. leírja: Gábriel visszatért, hogy befejezze megbízatását. Dániel 8. és 9. fejezete tehát összetartozik. Az utóbbi a 2300 nap titkának kulcsa.^[39] Amikor Gábriel megjelent, ezt mondta Dánielnek: „Eljöttem, hogy megjelentsem... vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást" (Dán 9:23). Itt visszautal a 2300 napról szóló látomásra. Az a tény, hogy a Dániel 8. fej. látomásának időelemét akarja megmagyarázni, világossá teszi, miért vezeti be magyarázatát a 70 hetes próféciával.

A 70 hét, vagyis 490 év a zsidóknak és Jeruzsálemnek „szabatott" (Dán 9:24). Az alapul szolgáló héber szó a chátak. Bár ezt az igét csak egyszer használja a Szentírás, jelentése egyéb héber forrásokból^[40][41] megérthető. A Gesenius által összeállított jól ismert héber-angol szótár szerint ez azt jelenti, hogy „levágni" vagy „szétosztani".

Ezzel a háttérrel Gábriel magyarázata nagyon világos. Elmondja Dánielnek, hogy a 490 évet el kell venni a hosszabb időszakból, a 2300 évből. A 490 év kiindulópontjául Gábriel „a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezését" jelöli meg (Dán 9:25), ami Kr. e. 457-ben, Artaxerxes uralkodásának hetedik évében történt (lásd a 4. fejezetet).^[42]

A 490 év Kr. u. 34-ben ért véget. Ha a 2300 évből elveszünk 490 évet, marad 1810 évünk. Mivel a 2300 év 1810 évvel haladja meg a Kr. u. 34. évet, eljutunk 1844-hez ^[43]

b) Krisztus szolgálatának teljesebb megértése. A XIX. század elején sok keresztény - köztük baptisták, angol kálvinisták, metodisták, lutheránusok, anglikánok, episzkopálisok, kongregacionalisták és mások - behatóan tanulmányozták Dániel 8. fej. próféciáját.^[44][45] Ezek a bibliakutatók úgy tartották, hogy nagyon fontos események fognak a 2300 év végén történni. Annak megfelelően, ahogy ők értelmezték a kis szarv hatalmát és a szentélyt, arra számítottak, hogy ez a prófétikus időszak az egyház megtisztításával, Palesztina és Jeruzsálem felszabadításával, a zsidók hazatérésével, a török vagy mohamedán hatalom bukásával, a pápaság megsemmisülésével, az igazi istentisztelet helyreállításával, a földi millennium megkezdésével, az ítélet napjával, a Földnek tűz általi megtisztulásával, illetve a második adventtel fog véget érni.

E jövendölések egyike sem valósult meg, és csalódtak azok, akik ebben hittek. Csalódásuk súlyossága arányban állt a megjövendölt esemény jellegével. Nyilvánvaló, hogy azoknak a csalódása, akik Krisztus visszajövetelét várták 1844-ben, súlyosabb volt, mint azoké, akik a zsidók Palesztinába való visszatérésére számítottak.^[46]

Csalódásuk következtében sokan felhagytak a prófécia tanulmányozásával, vagy elvetették a prófécia magyarázatának történelmi módját, ami ezekhez a következtetésekhez vezetett.^[47] Egyesek azonban - sok imával és nagy alapossággal - továbbtanulmányozták ezt a próféciát és a szentély tanát. Továbbra is hitték, hogy Krisztus a mennyei templomban szolgál értük. E szolgálattal kapcsolatos sok új meglátás volt erőfeszítéseik jutalma. Felismerték, hogy az ősegyház és a reformáció történelmi prófétikus hite még mindig érvényben van. Prófétikus időszámításuk valóban helyes volt. A 2300 év 1844-ben ért véget. Abban tévedtek - mint minden korabeli magyalázó -, hogy nem értették, milyen eseménynek kell történnie e prófétikus időszak végén. A Krisztus szentélyszolgálatáról kapott új világosság csalódásukat reménnyé és örömmé változtatta.^[48]

Amikor a templomról szóló bibliai tanításokat vizsgálták, rájöttek arra, hogy Krisztus 1844-ben az Öregkorúhoz ment, és főpapi szolgálatának utolsó szakaszát kezdte el a mennyei templomban. Ez a szolgálat a szentély engesztelés napi megtisztításával előképezett valóságos megtisztítás volt, amit Dániel 7. fej. az advent előtti vizsgálati ítéletként ábrázol.

Ez az új meglátás Krisztus mennyei szolgálatáról „nem elfordulás a történelmi keresztényi hittől. Inkább ennek a hitnek a logikus és elmaradhatatlan beteljesülése; csak utolsó napi megjelenése és beteljesedése annak, amire a prófécia helyezi a hangsúlyt, amikor az örökkévaló evangéliumot jellemzi... a világhoz szóló bizonyságtételének záró szakaszában."^[49]