2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal
 

A nagy küzdelem jelentősége a nagyküzdelemben 

Dániel 7. és 8. fej. próféciái felfedik az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem szélesebb területeit és végső kimenetelét.

Isten jellemének igazolása. A kis szarv cselekedetein keresztül Sátán megkísérelte megkérdőjelezni Isten tekintélyét. E hatalom tettei meggyalázták és megtaposták a mennyei templomot, Isten kormányzatának központját. Dániel látomása felhívja a figyelmet a pre-advent ítéletre, amelyben Isten kimondja a kárhoztató ítéletet a kis szarvra, és ezzel magára Sátánra. A Golgota fényénél minden sátáni kihívást megcáfol. Mindenki megérti, és egyetért azzal, hogy Istennek igaza van; hogy nem felelős a bűn problémájáért. Jelleme támadhatatlan, és szereteten alapuló kormányzata megszilárdul.

Isten népének igazolása. Míg az ítélet elmarasztalja a hitehagyó kis szarvat, „igazságot... szolgáltat" „a Felséges szentjeinek" (Dán 7:22 - új prot. ford.). Ez az ítélet nemcsak Istent igazolja a világegyetem előtt, hanem Isten népét is. Bár a századok során a szenteket megvetették és üldözték Krisztusba vetett hitükért, ez az ítélet helyre teszi a dolgokat. Isten népe életében megvalósul Krisztus ígérete: „Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt" (Mt 10:32; vö. Lk 12:8-9; Jel 3:5).

Ítélet és üdvösség. Veszélyezteti-e a vizsgálati ítélet azok üdvösségét, akik hisznek Jézus Krisztusban? Egyáltalán nem. Az őszinte hívők egységben élnek Krisztussal, és bíznak benne mint közbenjáróban (Róm 8:34). Bizonyosságuk ebben az ígéretben rejlik: „Van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus" (1Jn 2:1).

Miért van akkor az elő-adventi vizsgálati ítélet? Ez az ítélet nem Isten érdekében van, hanem elsősorban a világegyetem érdekeit szolgálja. Válaszol Sátán vádjaira, és arról biztosítja az el nem bukott teremtményeket, hogy Isten csak azokat engedi be országába, akik igazán megtértek. Tehát Isten megnyitja a könyveket, hogy pártatlanul vizsgálhassa meg a feljegyzéseket (Dán 7:9-10).

Minden ember három osztály egyikébe tartozik: (1) a gonoszok, akik elvetik Isten tekintélyét; (2) az őszinte hívők, akik hit által, bízva Krisztus érdemeiben, engedelmeskednek Isten törvényének, és (3) akik őszinte hívőknek tűnnek, de nem azok.

Az el nem bukott lények könnyen felismerik az első csoportot. De ki az igazi hívő, és ki nem? Mindkét csoport be van írva az élet könyvébe, amely mindazok nevét tartalmazza, akik Isten szolgálatába léptek (Lk 10:20; Fil 4:3; Dán 12:1; Jel 21:27). A gyülekezetben vannak igaz hívők és álhivők, van búza és konkoly (Mt 13:28-30).

Isten el nem bukott teremtményei nem mindentudók; nem tudnak olvasni a szívben. „Ezért szükség van ítéletre - Krisztus második eljövetele előtt -, hogy elkülönítse az igazat a hamistól, és megmutassa a figyelő világegyetemnek, hogy Isten igazságosan cselekszik, amikor üdvözíti az őszinte hívőt. Ez Isten és a világegyetem ügye, és nem Isten és őszinte gyermekei közötti ügy. Ezért kell a feljegyzések könyvét felnyitni, és megmutatni, kik azok, akik hívőknek vallották magukat, és kik azok, akiknek a neve bekerült az élet könyvébe.[50]

Krisztus ezt az ítéletet azoknak a menyegzői vendégeknek a példázatával ábrázolta, akik elfogadták a nagylelkű evangéliumi meghívást. Mivel nem mindenki valódi tanítvány, aki úgy dönt, hogy keresztény lesz, a király megvizsgálja a vendégeket, hogy lássa, kinek van menyegzői ruhája. Ez a ruha ábrázolja „Krisztus hű követőinek tiszta, folt nélküli jellemét". „Az egyház „tiszta és ragyogó fehér gyolcsba" öltözik, amelyen nincs „szeplő vagy sömörgözés, vagy valami afféle" (Jel 19:8; Ef 5:27). A fehér gyolcs - mondja a Szentírás - „a szenteknek igazságos cselekedetei" (Jel 19:8), azaz Krisztus igazsága, hibátlan jelleme, amelyben hit által mindenki részesül, aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójaként."[51] Amikor a király megvizsgálja a vendégeket, csak azokat tartja őszinte hívőknek, akik felöltötték Krisztus igazságának palástját, amelyet oly nagylelkűen felkínált az evangéliumi meghívásban. Az engedetleneket pedig, akiken nincs Krisztus igazságának palástja, bár Isten gyermekeinek vallják magukat, kitörli az élet könyvéből (lásd 2Móz 32:33).

Az olyan vizsgálati ítélet fogalma, amely megvizsgál mindenkit, aki Krisztusban hívőnek vallja magát, nem mond ellent a kegyelemből hit által való üdvösség bibliai tanításának. Pál tudta, hogy egy napon ítélet elé áll. Ezért kifejezte azt a vágyát, hogy „találtassam őbenne, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján" (Fil 3:9). Mindazoknak biztosítva van az üdvösségük, akik egyesültek Krisztussal. Az utolsó ítélet advent előtti szakasza hitelesíti az el nem bukott világegyetem előtt azok üdvösségét, akik üdvözítő közösségben vannak Krisztussal.

De Krisztus nem üdvözítheti azokat, akik csak kereszténynek vallják magukat, azon az alapon, hogy sok jót cselekedtek (lásd Mt 7:21-23). A mennyei feljegyzés tehát nemcsak az igaznak a hamistól való elkülönítése eszköze, hanem bizonyságot is tesz az angyalok előtt arról, hogy ki az igaz hívő, az üdvösség várományosa.

A szentély tana nem hogy nem fosztja meg a hívőt Krisztus iránti bizalmától, hanem inkább táplálja azt. A szentély tana szemlélteti és megvilágítja a megváltás tervét. A bűnbánó hívő ember örömmel hisz abban, hogy Krisztus meghalt helyette, ahogy azt az áldozatok jelképezték. Hite által felfelé tekint, hogy megértse, milyen kapcsolatban van a szentély tana az élő Krisztussal, papi szószólójával, aki a szent Isten közelében van.[52]

A készenlét ideje. Isten azt akarja, hogy mielőtt Krisztus visszajön, üdvösségünkért végzett befejező szolgálatának örömhíre eljusson az egész világra. Üzenetének központja az örökkévaló evangélium, amelyet a sürgősség tudatával kell hirdetni, mert „eljött az ő [Isten] ítéletének órája" (Jel 14:7). Ez a felszólítás figyelmezteti a világot arra, hogy Isten most ítélkezik.

Mi most az igazi nagy engesztelési nap idején élünk. Ahogy a zsidóknak azon a napon meg kellett sanyargatni lelküket (3Móz 23:27), Isten felszólítja egész népét, hogy tartson bűnbánatot. Mindazoknak, akik szeretnék, ha nevük bent maradna az élet könyvében, rendezniük kell dolgaikat Istennel és embertársaikkal Isten ítéletének ideje alatt (Jel 14:7).

Krisztus főpapi szolgálata befejezéséhez közeledik. Az ember kegyelmi idejének[53] évei gyorsan elszállnak. Senki sem tudja, mikor fogja Isten kihirdetni: „Elvégeztetett." „Figyeljetek - mondta Krisztus -, vigyázzatok, és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő" (Mk 13:33).

Jóllehet a valóságos engesztelési nap félelmetes idejében élünk, nem kell félnünk. Jézus Krisztus áldozatként és papként is szolgál értünk a mennyei templomban. „Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt." (Zsid 4:14-16 - új kat. ford.)

 

Lábjegyzet

1.

 

A Zsidókhoz írt levél valóságos mennyei templomról beszél. A Zsid 8: 2-ben a „szent hely" kifejezés a görög ta hagia fordítása, a szent hely (dolog) többes számú alakja. Máshol is előfordul ez a többes számú kifejezés, pl. Zsid 9:8., 12., 24-25; 10:19. és 13:11 versekben. A különböző fordítások azt a benyomást keltik, hogy Krisztus csak a szentek szentjében vagy a szenthelyen szolgál, nem pedig az egész templomban. Ez azért van, mert a fordítók a ta hagiá-t fokozott többes számnak tartják, amely egyes számban fordítandó. De a Septuaginta és Josephus Flavius tanulmányozása során kiderül, hogy a ta hagia következetesen a „szent dolgok"-ra vagy „szent helyek-"re, azaz magára a templomra vonatkozik. Ez az az általános kifejezés, amely az egész templomra - szenthelyére és a szentek szentjére utal.

Maga a levél szövegmagyarázatilag többszörösen alátámasztja, hogy a Zsidókhoz írt levélben a ta hagia az egész templomra vonatkozik. A Zsidókhoz írt levélben a ta hagia először a 8:2-ben fordul elő, mégpedig „az igazi sátor" értelmezéseként. Mivel a 8:5-ből világos, hogy a „sátor" (skene) az egész templomot jelenti, a Zsid 8:2-ben is a ta hagia az egész mennyei templomra vonatkozhat. Nem indokolt a többes számú ta hagiá-t a Zsidókhoz írt levélben szentek szentjének fordítani. A szövegösszefüggés szerint a ta hagiá-t a legtöbb esetben „templom"-nak kell fordítani. ("Christ and His High Priestly Ministry", Ministry, 1980. október, 49. oldal).

Az adventista pionírok a földi templom és a ta hagia tanulmányozásából arra a következtetésre jutottak, hogy a mennyei templomnak is két helyisége van. Ez az értelmezés a templomról szóló tanításaik kialakulásának alapját képezte (Damsteegt, „The Historical Development of the Sanctuary Doctrine in Early Adventist Thought" (kiadatlan kézirat, Biblical Research Institute of the General Conference of Seventh-day Adventists, 1983); vö. White: A nagy küzdelem, 369-385; 378-385. oldal.

2.

 

Lásd SDA Bible Commentary, jav. kiad., Ellen G. White magyarázatai, 6/1082. oldal

3.

 

Ősi zsidó írások tanúsítják, hogy egyes rabbik szintén hittek egy valóságos mennyei templom létezésében. Egy rabbi - 2Móz 15:17-ről szóló magyarázatában - kijelentette: „A templom (elhelyezése, a földié) megegyezik a mennyei temploméval, és a frigyláda (elhelyezése) a mennyei trónéval." (Midrash Rabbah Numbers, hasonmás kiadás [London; Soncino Press, 1961], I. kötet, 4. fejezet, 13. rész, 110. oldal. A zárójelek az eredetiben is szerepelnek.) Egy másik rabbi a babilóniai Talmudból idézve beszélt „a mennyei és földi templomról" (Sanhedrin, 99 b, I. Epstein szerkesztésében [London; Soncino Press, 1969]). Egy harmadik megjegyezte: „Nincs véleményeltérés abban, hogy a lenti templom a fenti templom másolata." (Leon Nemoy kiadásában The Midrash on Psalms, William G. Brauda fordításában [New Haven, Conn., Yale University Press, 1959], Zsolt 30, 1. rész, 386. oldal).

4.

 

A Zsidókhoz írt levél valóságos mennyei templomot ábrázol: „A mennyei templom valóságának további bizonyítéka az ‘igazi' jelző a Zsid 8:2-ben. A mennyei templom az ‘igazi' vagy ‘valódi' templom. Az itt és 9:24-ben használt görög kifejezés, ahol szintén a menynyei légkörre vonatkozik: alethinos. A görög jelző azt jelenti, hogy ‘valódi' a csupán ‘látszólagos' ellentéteként.

A görög aléthés jelzőtől való klasszikus megkülönböztetés miatt, ami a „hamissal" ellentétben „igazit" jelent, az alethinos jelző, amely kétszer szerepel a mennyei szentélyre vonatkozóan, láthatólag egyértelműen a mennyei templom tényleges valódiságát jelenti. Ahogy Istent „valóságos"-nak írja le Jn 17:3, és következetesen Pál is, például az 1Thessz 1:9-ben, az alethinos alkalmazásával, más tulajdonságok is valódiságot tükröznek, amennyiben Isten valóságához kapcsolódnak. Minthogy a mennyei templom Isten valódiságához kapcsolódik, az annyira valóságos, mint Isten" (Hasel, „Christ Atoning Ministry in Heaven", Ministry, 1976. január, külön beszúrás, 21c).

5.

 

Holbrook, „Sanctuary of Salvation",Ministry, 1983. január, 14. oldal

6.

 

White: Jézus élete, 16-17. oldal

7.

 

Holbrook, „Light in the Shadows". Journal of Adventist Education, 1983. október-november, 27. oldal

8.

 

I. m., 28. oldal.

9.

 

„Amint Krisztus szolgálata két nagy részből áll, amelyek közül mindegyiknek megvan a rendelt ideje és megkülönböztető helye a mennyei szentélyben, úgy a jelképes szolgálat is két részből állt, a naponkénti és évenkénti szolgálatból, amelyet a szentély két helyiségében végeztek" (E. White: Pátriárkák és próféták, 315. oldal).

10.

 

A naponkénti reggeli és esti áldozatban a pap az egész nemzetet képviselte.

11.

 

A családban az apa képviselte feleségét és gyermekeit, akik nem mutattak be áldozatot.

12.

 

Lásd például Angel M. Rodriguez, „Sacrifial Substitution and the Old Testament Sacrifices", Sanctuary and The Atonement, 134-156. oldal; A. M. Rodriguez, „Transfer of Sin in Leviticus", 70 Weeks, Leviticus and Nature of Prophecy, szerk. F. B. Holbrook (Washington D. C.; Biblical Research Institute of the General Conference of Seventh-day Adventists, 1986), 169-197. oldal

13.

 

„Atonement, Day of", The Jewish Encyclopedia, szerk. Isidore Singer (New York N. Y.; Funk and Wagnalls Co., 1903), 286. oldal. Lásd szintén Hasel, „Studies in Biblical Atonement I. Continual Sacrifice, Defilement, Cleansing and Sanctuary," Sanctuary and the Atonement, 97-99. oldal

14.

 

Hasel, „Studies in Biblical Atonement I." 99-107. oldal; Alberto R. Treiyer, „The Day of Atonement as Related to the Contamination and Purification of the Sanctuary," 70 Weeks, Leviticus, Nature of Prophecy, 253. oldal

15.

 

Holbrook, „Light in the Shadows", 27. oldal

16.

 

I. m., 29. oldal

17.

 

Lásd például Hasel, „Studies in Biblical Atonement II. The Day of Atonement", Sanctuary and Atonement, 115-125. oldal

18.

 

Vö. Hasel, „The „Little Hom", the Saints, and the Sanctuary in Daniel 8", a Sanctuary and Atonement-ben, 206-207. oldal; Treiyer, „Day of Atonement", 252-253. oldal

19.

 

Holbrook, „Light in the Shadows", 29. oldal

20.

 

Vö. „Azazel," SDA Bible Dictionary, jav. kiad., 102. oldal

21.

 

Holbrook, „Sanctuary of Salvation", 16. oldal. Századokon át a bibliamagyarázók hasonló következtetés-re jutottak. A Septuaginta az Azázelt apopompaios-nak fordítja, amely görög szó, és rosszindulatú istenséget jelent. Ősi zsidó írók és a korai egyházatyák ördögnek mondták (SDA Encyclopedia, jav. kiad., 1291-1292. oldal). XIX. és XX. századi, hasonló nézetű magyarázók között van Samuel M. Zwemer, William Milligan, James Hastings és William Smith a presbiteriánus egyházból; E. W. Hengstenberg, Elmer Flack és H. C. Alleman a lutheránus egyházból; William Jenks, Charles Beecher és F. N. PeLoubet a kongregacionalista egyházból; John M'Clintock és James Strong a metodista egyházból; James M. Gray a püspöki református egyházból; J. B. Rotherhorn a Krisztus tanítványai közül; és George A. Barton a Barátok Társaságából. Sokan mások is kifejezték, hogy hasonló nézeteket vallanak (Questions on Doctrine, 394-395. oldal).

Ha Azázel Sátánt ábrázolja, hogyan tudja a Szentírás (lásd 3Móz 16:10) összekapcsolni őt az engeszteléssel? Ahogy a főpap, miután megtisztította a templomot, a bűnt Azázelre helyezte, akit örökre eltávolítottak Isten népéből, úgy Krisztus is, miután megtisztította a mennyei templomot, Isten népének bevallott és megbocsátott bűntetteit Sátánra helyezi, akit örökre eltávolít az üdvözültek közül. „Milyen célszerű, hogy annak a drámának az utolsó cselekményeként, amelyben Isten eljár a bűnnel szemben, Isten visszahárítja Sátán fejére mindazt a bűnt és vétket, amely eredetileg tőle indult ki, és egykor olyan tragédiát okozott azok életében, akik Krisztus engesztelő vére által megszabadultak a bűntől. Tehát a kör teljes, a dráma véget ért. Csak akkor mondható el igazán, hogy a bűn örökre eltűnt Isten világegyeteméből, amikor Sátán, minden bűn szítója végleg eltűnik. Ilyen értelemben érthetjük meg, hogy a bűnbaknak szerepe van az ‘engesztelés'-ben (3Móz 16:10). Amikor az igazak üdvözülnek, a gonoszok ‘kivágatnak', és Sátán nincs többé, csak akkor lesz a világegyetemben olyan tökéletes összhang, mint mielőtt a bűn elkezdődött." (The SDA Bible Commentary, jav. kiad., 1/778. oldal).

22.

 

Holbrook, „Sanctuary of Salvation", 16. oldal

23.

 

Treiyer, „Day of Atonement", 245. oldal

24.

 

Holbrook, „Light in the Shadows", 30. oldal

25.

 

Lásd a 4. fejezetet

26.

 

Henry Alford, The Greek Testament, 3. kiad. (London; Deighton, Bell and Co., 1864), 4/179. oldal

27.

 

B. F. Wescott, Epistle to the Hebrews, 272., 271. oldal

28.

 

A bevallott bűnöket Krisztusra helyezésükkel „valóságosan áthárítják... a mennyei szentélyre" (White: A nagy küzdelem, 376, oldal).

29.

 

Ez az ítélet azokkal foglalkozik, akik Isten gyermekeinek vallották, ill. vallják magukat. „A jelképes szolgálat idején csak azokért folyt engesztelés, akik előzőleg bűneiket megbánva és megvallva, Isten elé léptek, és bűnük a bűnért hozott áldozat útján átkerült a szenthelyre. Azon a komoly napon, a végső engesztelés és vizsgálati ítélet napján Jézus csak azoknak az ügyével foglalkozik, akik magukat Isten gyermekeinek vallották. A gonoszok megítélése, ami egészen más és külön munka, később történik. ‘Az ítélet az Istennek házán' kezdődik. „Ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a vége, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának?" (1Pt 4:17)" (I. m., 428. oldal).

30.

 

A zsidó hagyomány hosszú ideje Jóm Kippurral ábrázolja az ítélet napját, azt a napot, amikor Isten a trónján ül, és megítéli a világot. A feljegyzések könyvei megnyílnak, mindenki megjelenik Isten előtt, és sorsa megpecsételődik. Lásd „Atonement, Day of", The Jewish Encyclopedia; Moris Silverman, összeállításában és szerkesztésében, High Holyday Prayer Book (Hartford, Conn.) Prayer Book Press, 1951), 147, 164. oldal. Jóm Kippur a hívőknek is vigaszt és biztonságot hoz, mert az az „a nap, amikor az ítélet eljövetelének félelmetes várása végül helyet ad annak a biztos meggyőződésnek, hogy Isten nem marasztalja el azokat, akik töredelmesen és alázattal hozzá fordulnak, hanem igazán megbocsát nekik" (William W. Simpson, Jewish Prayer and Worship [New York; Seabury Press, 1965], 57-58. oldal).

31.

 

Lásd az Arthur J. Ferch, „The Judgment Scene in Daniel 7", Sanctuary and Atonementben, 163-166, 169. o.

32.

 

A Dániel könyvét érintő antiochusi magyarázat kérdéseiről lásd W. H. Shea, Selected Studies on Prophetic lnterpretation, 25-55. oldal

33.

 

Shea, „Unity of Daniel", Symposium on Daniel-ben, szerk., F. B. Holbrook (Washington D. C.; Biblical Research Institute of the General Conference of Seventh-day Adventists, 1986), 165-219. oldal

34.

 

„The Amazing Prophecies of Daniel and Revelation," These Times, 1979. április, 18. oldal. Lásd szintén: a Maxwell, God Cares, 1/166-173. oldalt és a 12. fejezetet

35.

 

A földi templomban az engesztelési napon a főpap felfüggesztette a szolgálatát az első helyiségben, és bement a szentek szentjébe. „Amikor Krisztus belépett a szentek szentjébe, hogy elvégezze az engesztelésbefejező munkáját, az Ő szolgálata is megszűnt az első helyiségben, és megkezdődött a másodikban... Krisztus is közbenjárói munkájának csak egyik szakaszát fejezte be, hogy elkezdje munkájának második szakaszát, de most is a vérére hivatkozik az Atya előtt a bűnösök érdekében." (White: A nagy küzdelem, 382-383. oldal)

36.

 

A KJV és NKJV (angol) fordítások a héber nicdaq kifejezést így adja vissza: „megtisztul". A The New American Bible is így fordítja. Ez a kifejezés a legrégibb angol fordításokban is megtalálható, mint pl. Bishop Bible (1566), Geneva Bible (1560), Taverner Bible (1551), Great Bible (1539), Matthew Bible (1537), Coverdale (1537) és Wycliffe (1382). Ezt a latin Vulgata mundabitur, „megtisztult" szavából fordították, amely az Ótestamentum legrégibb fordításainak, a Septuaginta és a Theodotion Katharisthesetai ("megtisztul") szavában gyökerezik. (Új kat. ford.: „Kétezerháromszáz estig, reggelig, aztán tiszta lesz a szentély.")

A legtöbb modern fordítás nem tükrözi ezt a hagyományos értelmezést. Mivel a nicdaq a cádaq gyökből származik, amelynek tág jelentése van, köztük „igazzá tenni", „igaznak lenni", „igaz", „megigazult" és „igazolt", ezek a fordítások így adják vissza a cádaq-ot: „visszaállítva helyes állapotába" (RSV), „megfelelően helyreállítva" (NASB), „újból felszentelve" (NIV) és „helyreállítva" (TEV). Az ószövetségi költői párhuzamosság bizonyságot tesz arról, hogy a tsadaq rokon értelmű lehet a taherrel, ami azt jelenti, „tisztának lenni" (Jób 4:17; 17:9) (NIV), "zákah-hal, „tisztának lenni" (Jób 15:14; 25:4) és a borral, „tisztaság" (Zsolt 18:21). A nicdaq tehát „nyelvileg ilyen értelmezéseket tartalmaz: ‘megtisztítás, igazolás, megigazítás, helyretétel, helyreállítás'. Bárhogy is adjuk vissza a héber kifejezést modem nyelven, a szentély ‘megtisztítása' magában foglal tényleges tisztítást, valamint olyan cselekményt is, mint igazolás, megigazítás és helyreállítás." (Hasel, „»Little Horn«, the Heavenly Sanctuary and the Time of the End; A Study of Daniel 8:9-14", Symposium on Daniel, 453. oldal). Lásd i. m., 448-458. oldal; Hasel, „The „Little Horn", the Saints, and the Sanctuary in Daniel 8", Sanctuary and Atonement, 203-208. oldal; Niels Eric Andreasen, „Translation of Nicdaq/Katharisthesetai on Daniel 8:14", in Symposium on Daniel, 47596. oldal; Maxwell, God Cares, 1/175; „Christ and His High Priestly Ministry", Ministry, 1980. október, 34-35. oldal.

37.

 

Egyesek a „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig" kifejezést csak 1150 valóságos napnak értelmezik. De ez ellentétben áll a héber nyelv alkalmazásával. Carl F. Keil, a Keil és Delitzsch kommentár szerkesztője, ezt írta: „Amikor a héberek a napot és éjszakát, a hét napjainak alkotórészeit külön akarják kifejezni, akkor mind a kettőnek a számát említik. Azt mondják például, hogy 40 nap és 40 éjszaka (1Móz 7:4,12; 2Móz 24:18; 1Kir 19:8), és három nap és három éjszaka (Jón 2:1; Mt 12:40), de nem 80 vagy hat nap és éjszaka, amikor 40 vagy három teljes napról beszélnek. A héber olvasó nem tudja a 2300 estét és reggelt 2300 félnapnak, sem 1150 egész napnak érteni, mert a teremtéskor a reggelből és estéből nem a fél, hanem az egész nap állt... Ezért úgy kell vennünk ezeket a szavakat, ahogy vannak, azaz 2300 egész napnak kell értenünk őket" (C. F. Keil, Biblical Commentary on the Book of Daniel, fordította M. G. Easton, C. F. Keil és F. Delitzsch, Biblical Commentary un the Old Testament-ben Grand Rapids; Wm. B) Eerdmans, 1959), 25. kötet, 303-304. oldal. További indoklás céljából lásd Hasel, „Sanctuary of Daniel 8", Sanctuary and Atonement, 195. oldal; Hasel, „The „Little Horn", Heavenly Sanctuary and the Time of the End", Symposium on Daniel, 430-433. oldal; Siegfried J. Schwantes, „Ereb Boqer of Daniel 8:14 Re-Examined", Symposium on Daniel-ben, 462-474. oldal); Maxwell, God Cares, 1/174. oldal.

38.

 

Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 21985. oldal; 3/252, 743 oldal; 4/397, 404. oldal. Arról az elvről, hogy egy prófétikus nap egy valóságos évet jelent, lásd Shea, Selective Studies on Prophetic Interpretation, 56-93, oldalát.

39.

 

Lásd például Hasel, „Sanctuary in Daniel 8", Sanctuary and Atonement, 196-197. oldal; Shea, „Unity of Daniel", Symposium on Daniel, 220-230 oldal

40.

 

A héber írások elemzése, mint például a Misna tanúsítja, hogy bár a chátak jelentheti azt, hogy „meghatároz", általánosabb jelentésében a „leszabni" gondolat van (Shea, „The Relationship Between the Prophecies of Daniel 8 and Daniel 9", Sanctuary and Atonement, 242. oldal)

41.

 

Gesenius,Hebrew and Chaldee Lexicon to the Old Testament Scripture, ford. Samuel P. Tregelles (Grand Rapids; W. B. Eerdmans, hasonmás kiad., 1950), 314. oldal

42.

 

Lásd French, „Commencement Date for the Seventy Week Prophecy", 70 Weeks, Levelitus, and Nature of the Prophecy, 64-74. oldal

43.

 

Dániel 8-ból világos, hogy a 2300 év hosszú időt ölel fel. Elhangzott ez a kérdés: „Meddig tart e látomás?" (Dán 8:13). A „látomás" kifejezés ugyanaz, mint amit az 1. és 2. vers használ. Tehát amikor az angyal felteszi a kérdést: „Meddig tart a látomás?", olyan választ vár, ami felöleli az egész látomást az első állatjelképtől a második állatjelképen és a kicsiny szarv jelképén át a végidőig, ahogy azt Dániel 8:17. és 19. verse jelzi. Hogy a 2300 este és reggel válaszolja meg ezt a kérdést, ez elég világosan tanúsítja, hogyannak fel kell ölelnie a médó-perzsa birodalom idejétől a vég idejéig terjedő időszakot, jelezve, hogy azok éveket jelentenek.

44.

 

Vö. Damsteegt, Foundation's of the Seventh-day Adventist Message and Mission, 14-15. oldal; Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 4. kötet

45.

 

Froom,Prophetic Faith of Our Fathers, 4/404. oldal

46.

 

Lásd például Francis D. Nichol, The Midnight Cry (Washington, D. C.; Review and Herald, 1944)

47.

 

Lásd Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 1-4. kötet; Damsteegt, Foundations of the Seventh-day Adventist Message and Mission, 16-20. oldal

48.

 

Lásd Damsteegt, Foundation's of the Seventh-day Adventist Message and Mission, 103-146. oldal; White: A nagy küzdelem, 378-385. oldal

49.

 

Froom, Movement of Destiny, 543, oldal

50.

 

Holbrook, Light in the Shadows, 34. oldal

51.

 

Krisztus példázatai, 212. oldal

52.

 

Holbrook, Light in the Shadows, 35. oldal

53.

 

Az emberek számára a kegyelemidő akkor ér véget, amikor többé már nem lehet megtérni. Egy ember kegyelemideje lezárulhat akkor (1) amikor meghal; (2) amikor elkövette a megbocsáthatatlan bűnt (Mt 12:31-32; Lk 12:10); (3) amikor a kegyelem mindenki számára lezárul, röviddel a második advent előtt. Amíg Krisztus mint főpap Isten és ember közötti közbenjáróként szolgál, addig van kegyelem. „Semmilyen ítélet nem hajtható végre kegyelem nélkül, amíg Krisztus főpapi szolgálata nem ér véget. De a hét utolsó csapás kegyelem nélkül töltetik ki [Jel 14:10; 15:1], tehát azután, hogy Krisztus befejezi könyörgését, és a kegyelemidő lezárul." (U. Smith, SDA Encyclopedia, jav. kiad., 1152. oldal)



 
Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista