2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal

A millennium Krisztusnak és az Ő szentjeinek az első és második feltámadás közötti ezeréves mennyei uralma. Ez idő alatt a bűnös halottak elítéltetnek, a föld pusztaság lesz, élő emberi lakosok nélkül, de azt Sátán és angyalai birtokolják. Az ezer év végén Krisztus az Ő szentjeivel és a szent várossal leszáll a mennyből a földre. Ekkor feltámadnak a gonosz halottak és Sátánnal és angyalaival körülveszik a várost, de Isten tüzet bocsát le, ami megemészti őket, és megtisztítja a földet. Így a világegyetem örökre megszabadul a bűntől és a bűnösöktől. (Jel 20; 1Kor 6:2-3; Jer 4:23-26; Jel 21:1-5; Mal 4:1; Ez 28:18-19)

A történelem folyamán mindig voltak olyan emberek, akik kihasználva mások irtózását a pokoltól, megpróbálták rávenni őket Isten imádására. De milyen volt az általuk bemutatott Isten?

Hogyan semmisíti meg végül Isten a gonoszságot? Mi történik Sátánnal? Miért nem jelenik meg a bűn soha többé? Hogyan lehet az igazságos Isten szerető Isten is?

 

Események a millennium kezdetén

A millennium - a Jelenések könyve 20. fejezetében említett ezeréves időszak - alatt Sátánnak már nem lesz befolyása a földön, Krisztus fog uralkodni szentjeivel (Jel 20:1-4).

A második advent. A Jelenések 19. és 20. fejezete összetartozik; nincs szünet ekét fejezet között. Jézus eljövetelének leírása (Jel 19:11-21) után közvetlenül a millennium ábrázolása következik. Ebből a sorrendből kitűnik, hogy a millennium akkor kezdődik, amikor Krisztus visszajön.

A Jelenések könyve bemutatja azt a három hatalmat, amely közvetlenül a második advent előtt a sárkány, fenevad és hamis próféta képében (Jel 16:13) összegyűjti a világ népeit a Krisztus műve és népe elleni harcra. Amikor „a fenevad és a Föld királyai és az ő seregeik" egybegyűlnek, hogy harcot indítsanak Krisztus ellen visszatérése idején, a fenevad és a hamis próféta elpusztul (Jel 19:19-20). Ami a Jelenések 20-ban, a millenniumról szóló fejezetben bekövetkezik, az az ördögi trió harmadik tagjára, a sárkányra vonatkozik. A sárkány fogságba esik, feneketlen mélységbe vetik, ahol 1000 esztendeig marad.[1]

Amint e könyv 25. fejezetében láttuk, Krisztus második adventjével egy időben, amikor e világ országai elpusztulnak, Isten felállítja dicsőségének országát, azt az országot, amely örökre megmarad (Dán 2:44). Népe ekkor kezdi el uralkodását.

Az első feltámadás. A második adventkor lesz az első feltámadás. Az igazak, a boldogok és szentek feltámadnak, akiken „nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak vele ezer esztendeig" (Jel 20:6; lásd e könyv 25. fejezetét).

Az igazak a mennybe jutnak. Az igaz halottak feltámadásuk után az élő szentekkel együtt elragadtatnak „az Úr elébe a levegőbe" (1Thessz 4:17). Ekkor Krisztus teljesíti ígéretét, amelyet közvetlenül e világ elhagyása előtt tett: „Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek" (Jn 14:2-3). Jézus úgy jellemezte azt a helyet, ahova elviszi követőit, hogy „az én Atyámnak háza", ahol „sok lakóhely van" (Jn 14:2). Jézus itt az új Jeruzsálemre utal, amely csak a millennium végén jön el erre a földre. A második adventkor az igazak célállomása - amikor találkoznak az Úrral a levegőben - a menny, nem a föld, amelyet épp hogy elhagytak.[2] Krisztus ekkor még nem állítja fel dicsőségének országát a földön. Ez majd a millennium végén lesz.

Krisztus ellenségei elpusztulnak. Krisztus összehasonlította visszatérését az özönvíz eseményeivel, és azzal, ami Sodorna és Gomora pusztulásakor történt (Mt 24: 37-39; Lk 17:28-30). Hasonlata két dologra hívja fel a figyelmet: először, hogy a pusztulás váratlanul érte a gonoszokat; másodszor, hogy ami történt, az pusztulás volt - az özönvíz „mindnyájukat elragadá" (Mt24:39). A Sodomára hulló tűz és kénkő „mindenkit elvesztett" (Lk 17:29; lásd még Mt 13:38-40). A második adventkor Krisztus fehér lovon alászáll a seregei élén. Az Ő neve: „királyoknak Királya és uraknak Ura", és megöli a világ lázadó népeit. Miután a fenevad és a hamis próféta elpusztul, Sátán „többi" követője meghal, nem lesznek túlélők, mert „megöletének a lovonülőnek kardjával, amely az Ő szájából jő vala ki; és a madarak mind megelégedének azoknak húsával" (Jel 19:21).[3]

A Szentírás e jelenet ábrázolásakor ezt mondja: „Az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!" (Ésa 26:21).

A Föld elhagyatott lesz. Mivel az igazak az Úrral a mennybe szállnak, a gonoszok pedig elpusztulnak az Ő megjelenésekor, a földet egy ideig nem lakják emberek. A Szentírás utal ilyen helyzetre. Jeremiás ezt mondta: „Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága! Nézek a hegyekre is, ímé, reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek, és ímé, egy ember sincsen" (Jer 4:23-25). Jeremiás az 1Móz 1:2-ben található „kietlen és puszta" meghatározást használja, ami azt jelzi, hogy a föld olyan rendezetlenné lesz, mint amilyen a teremtés kezdetekor volt.

Sátán megkötöztetik. Az ekkor történő eseményeket az Izrael szentélyszolgálatának engesztelő napi bűnbak-szertartása vetítette előre. Az engesztelés napján a főpap az Úr bakjának engesztelő vérével megtisztította a templomot. Csak akkor kezdődött az Azázelt, a Sátánt jelképező bakra vonatkozó szertartás, amikor a pap már az engesztelést teljesen elvégezte (lásd a 23. fejezetet). Két kezét a bak fejére téve, a főpap megvallotta „Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűnét... azokat a baknak fejére" rakva(3Móz 16:21). És a bűnbakot kiküldték a pusztába, „kietlen földre" (3Móz 16:22).

Krisztus a mennyei templomban engesztelő áldozatának áldásaival hasonlóképpen szolgál népének; visszatértekor megváltja őket, és örök életet ad nekik. Amikor ezt a munkát, a megváltás munkáját és a menynyei templom megtisztítását befejezi, népének bűneit Sátánra, a bűn szerzőjére és felbujtójára helyezi. Az egyáltalán nem mondható, hogy Sátán engesztelést szerez a hívők bűneiért - Krisztus ezt teljesen elvégezte. De Sátán viseli a felelősséget minden olyan bűnért, amelyre rávette azokat,akik üdvözülni fognak. És amint „az arra való ember" kivezette a bűnbakot egy lakatlan vidékre, Isten úgy fogja kiűzni Sátánt az elhagyott és lakatlan földre (lásd e könyv 23. fejezetét).[4]

János látomása a millenniumról szemléletesen ábrázolja Sátán száműzetését. Látta, hogy az ezer esztendő kezdetén egy angyal „megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán", és bezárta „a mélységbe" (Jel 20:2-3). Ez jelképesen tükrözi Sátán üldöző és megtévesztő tevékenységének átmeneti végét, „hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő" (Jel 20:3).

A János által használt „mélység" (görögül abüssos) kifejezés találóan ábrázolja a föld akkori állapotát.[5] A Krisztus eljövetelét közvetlenül megelőző csapásoktól viharvert (Jel 16:18-21) és a gonoszok testével borított föld a teljes pusztulás színhelye.

E föld börtönébe zárt Sátánt „megkötözi" a körülmények bilincse. Mivel a Földön egy élő ember sincs, Sátán senkit sem kísérthet, sem nem üldözhet. Olyan értelemben van megkötözve, hogy nincs semmi tennivalója.

 

Események a millennium alatt

Krisztus a megváltottakkal a mennyben. A második adventkor Krisztus a mennybe viszi követőit, azokra a lakóhelyekre, amelyeket elkészített nekik az új Jeruzsálemben. Mint Mózes és az izraeliták, a megváltottak is hálatelt szívvel éneklik a szabadulás énekét - „Mózesnek, Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid,mindenható Úr Isten; igazak és igazságosak a te útjaid, óh, szentek Királya!" Jel 15:3).

A szentek uralkodnak Krisztussal. Krisztus a millenniumkor teljesíti azt az ígéretét, hogy a győzteseknek „hatalmat ad... a pogányokon" (Jel 2:26). Dániel látta, hogy Krisztus ellenségeinek elpusztítása után „az ország... és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szemei népének" (Dán 7:27). Akiket Krisztus feltámaszt az első feltámadáskor, azok uralkodni fognak vele ezer esztendeig (Jel 20:4).

De milyen értelemben mondható, hogy a szentek uralkodnak, ha ők a mennyben vannak, és a gonoszok mind meghaltak? Uralkodásuk Krisztus kormányzásának egy fontos szakaszában való részvételt jelent.[6]

A gonoszok megítélése. János látta, hogy a millennium alatt a szentek ítélkezésben vesznek részt; látott „királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel" (Jel 20:4). Ez Sátán és angyalai megítélésének ideje, amit a Szentírás megemlít (2Pt 2:4; Júd 6). Ekkor valósul meg Pálnak az a kijelentése, hogy a szentek megítélik a világot, sőt még az angyalokat is (1Kor 6:2-3).[7]

A millenniumi ítélet nem azt határozza meg, ki üdvözül, és ki kárhozik el. Ezt a második advent előtt Isten dönti el. Akik nem támadtak fel, vagy nem változtak el, azok örökre elvesznek. Az az ítélet, amelyben az igazak is részt vesznek, arra szolgál, hogy választ adjon az igazaknak minden kérdésre, amely a gonoszok elvesztével kapcsolatban felmerülhet. Isten azt akarja, hogy vezetésében teljesen bízzon mindenki, akiknek örök életet adott, ezért bepillantást ad nekik kegyelme és igazságossága dolgaiba.

 

milleneum

 

Képzeld el, hogy a mennyben vagy, és nem találod ott egyik kedves hozzátartozódat, akinek ottlétére biztosan számítottál. Emiatt talán megkérdőjelezed Isten igazságosságát. Pontosan ilyen kétely volt az, amely elindította a bűn történelmét. Hogy ne legyen többé ilyen kételyre alkalom - és hogy soha többé ne támadjon fel a bűn -, a millenniumi ítéletnek ebben a szakaszában Isten minden kérdést megválaszol.

A jó és rossz közötti küzdelemnek ebben a részében a megváltottak döntő szerepet játszanak. „Tanúsítják, hogy Isten milyen szeretettel és türelmesen viselte az elveszett bűnösök gondját, és ez az örökkévalóságra kielégítő válasz a részükre. Látják, hogy a bűnösök milyen meggondolatlanul és makacsul elutasították és elvetették Isten szeretetét. Megtudják, hogy a még látszólag kevésbé bűnösök is titokban ápolt csúnya önzésük miatt nem fogadták el Uruk és Megváltójuk értékrendjét."[8]

Sátán gondolkodási ideje. A millennium alatt Sátán nagy szenvedést él át. Mivel angyalaival ehhez az elhagyott földhöz van kötve, nem végezheti többé azt a megtévesztő munkát, ami korábban állandóan elfoglalta az idejét. Kénytelen az Isten és törvénye elleni lázadásának következményeit szemlélni, és elgondolkodni azon a szerepen, amelyet a jó és gonosz közötti küzdelemben játszott. Csak félelemmel várhatja azt a szörnyű büntetést, amit az általa okozott sok rossz miatt el kell szenvednie.



 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista