Események a millennium végén

Az ezer év végén „a többi halott" - vagyis a gonoszok feltámadnak, és ezzel Sátán kiszabadul a tétlenség börtönéből (Jel20:5-7). Újra becsapva a gonoszokat, „a szentek tábora" és „a szeretett város" [az új Jeruzsálem] ellen vezeti őket (Jel 20:9), amely ebben az időben Krisztussal már leszállt a mennyből.^[9]

Krisztus és a város a szentekkel leszáll. Krisztus leszáll a Földre a szentekkel és az új Jeruzsálemmel együtt, kettős céllal. A millenniumi ítélet döntésének végrehajtásával véget vet a nagy küzdelemnek; megtisztítja és megújítja a földet, hogy felállíthassa örökkévaló országát. Ekkor a legteljesebb értelemben „az Úr lesz az egész földnek királya" (Zak 14:19).

A kárhozat feltámadása. Most elérkezett az a pillanat, amelyben Krisztus ígéretének megvalósulása teljessé lesz - hogy „mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát" (Jn 5:28). A második adventkor, az első feltámadás, „az élet feltámadása" alkalmával Krisztus előhozta a halott igazakat a sírjukból. Most pedig megtörténik a második feltámadás, „a kárhozat feltámadása", amelyről Krisztus szintén beszélt (Jn 5:29). A Jelenések könyve is utal erre a feltámadásra: „A többi halott pedig [aki nem támadt fel az első feltámadáskor] meg nem elevenedik, mígnem betelik az ezer esztendő" (Jel 20:5).

Sátán fogsága véget ér. Az ezer év végén a gonoszok feltámadása kiszabadítja Sátánt a fogságából „egy kevés időre" (Jel 20:3). Utoljára tesz kísérletet arra, hogy Isten kormányzata ellen harcoljon; „kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén levő népeket" (Jel 20:8). Munkája nem lesz nehéz, mivel a gonoszok ugyanolyan lázadó lelkülettel támadnak fel, mint amilyennel meghaltak.

A város megtámadása. Utolsó csalásával Sátán azt a reményt akarja ébreszteni a gonoszokban, hogy erőszakkal be tudják venni Isten országát. Összegyűjti a világ népeit, és a szeretett város ellen vezeti őket (Jel 20:8-9).^[10] „A gonoszok, akik makacsul visszautasították az Isten városába való belépést Krisztus áldozatos engesztelésének érdemei által, most elhatározzák, hogy bebocsátást és uralmat szereznek ostrom és háború által."^[11]

Az a tény, hogy a gonoszok, mihelyt Isten újból életet ad nekik, ellene fordulnak, és megkísérlik megdönteni uralmát, bizonyítja Istennek a sorsukról hozott ítéletének helyességét. Így neve és jelleme, amelyet Sátán be akart mocskolni, mindenki előtt igazolást nyer.^[12]

A nagy fehér trón ítélete. János utal arra, hogy amikor Isten ellenségei körülveszik a várost, és felkészülnek a támadásra, Isten felállítja nagy fehér trónját. Amint az egész emberiség e trón körül találkozik - egyesek biztonságban a városon belül, mások rémülten a városon kívül, a Bíró előtt -, Isten végrehajtja az ítélet utolsó szakaszát. Erről az időről beszélt Krisztus, amikor ezt mondta: „Ott lesz sírás és fogak csikorgatása, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve" (Lk 13:28).

Az ítélet e szakaszának végrehajtásához Isten jegyzőkönyvei megnyílnak. „Majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik e könyvekbe voltak írva." (Jel 20:12) Ekkor Isten kimondja a végzetes ítéletet.

Miért kelti Isten ezeket az embereket életre? Csak azért, hogy újra véget vessen létezésüknek? A millennium alatt a megváltottaknak volt alkalmuk megvizsgálni, milyen igazságosan bánik Isten minden értelmes lénnyel a világegyetemben. Most az elveszettek is - beleértve Sátánt és angyalait - bizonyítják Isten útjainak igazságosságát.

E nagy fehér trónnál teljesednek be Pál szavai: „Mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé" (Róm 14:10). Ott minden teremtmény - üdvözült és elbukott, megmentett és elveszett - meghajtja térdét,és megvallja, hogy Jézus Krisztus az Úr (Jel 2:10-11; vö. Ésa 45:22-23). Akkor Isten igazságosságának kérdése örökre megoldódik. Azok, akik örök életet kaptak, rendíthetetlenül hisznek benne. A bűn soha többé nem fogja megrontani a világegyetemet, sem tönkretenni lakóit.

Sátán és a bűnösök megsemmisülnek. Ítéletük kihirdetése után Sátán, valamint angyalai és emberi követői azonnal megkapják büntetésüket. Meg kell halniuk, örök halállal. „Istentől, a mennyből tűz szálla alá, és megemészté" az elkárhozottakat (Jel 20:9). A föld egész felszíne megolvadni látszik, és hatalmas tüzes tóvá változik „az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára" (2Pt 3:7). „Bosszúállás napja ez az Úrnak" (Ésa 34:8), amelyen elvégzi „szokatlan" munkáját (Ésa 28:21), elpusztítja ellenségeit. János ezt mondta:„És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vettetik" (Jn 20:15). Az ördögnek és társainak szintén ez lesz a sorsa (Jel 20:10).

A Biblia szövegösszefüggése világossá teszi, hogy ez „a második halál" (Jel 21:8) a gonoszok teljes megsemmisülését jelenti. Akkor mit jelent az örökké égő pokol fogalma? E kérdés figyelmes tanulmányozásából kiderül, hogy a Bibliában szó sincs ilyen pokolról vagy gyötrelemről.

1. Pokol. Bibliailag a pokol „az a hely és állapot, amelyben örök tűz által bűnhődnek, és megsemmisülnek a második halállal azok, akik elutasítják Istent és a Jézus Krisztusban felkínált üdvösséget."^[13]

A Biblia magyar fordításai sokszor a „pokol" szót használják a héber seol és a görög hadés szó fordításaként. Ezek a kifejezések általában a sírt jelentik, ahol a halottak - igazak és gonoszok egyaránt - öntudatlan állapotban várnak a feltámadásra (lásd a 25. fejezetet). Mivel a pokol mai fogalma annyira eltér attól, amit ez a héber, illetve görög kifejezés jelent, számos modem fordítás kerüli a „pokol" szót, és egyszerűen átveszi a héber „seol" és a görög „hadés" szót.

Ezzel ellentétben a görög geenna szó, amelyet az Újtestamentum magyar fordításai szintén a „pokol" szóval adnak vissza, olyan helyet jelent, ahol a megtéretlenek tűzben égve bűnhődnek. Tehát a Bibliában a „pokol" nem mindig jelenti ugyanazt, és ez - mivel a különbség nincs feltüntetve - nagy zűrzavart okozhat.

A geenna a héber Ge-Hinnom-ból, „Hinnom völgyé"-ből, a Jeruzsálem déli részén elhelyezkedő völgytorok nevéből származik. Itt gyakorolta Izrael azt a pogány rítust, amelyben gyermekeket égetett el a Moloknak (2Krón 28:3; 33:1,6). Jeremiás megjövendölte, hogy e bűn miatt az Úr ezt a völgyet „Öldöklés völgyé"-vé teszi, ahol addig temetik a halottakat, amíg már nem lesz több hely számukra. Ezért a többi halott teste „az ég madarainak... lesz eledelül" (Jer 7:32-33; 19:6; Ésa 30:33). Kétségtelenül Jeremiás próféciája indította Izraelt arra, hogy a Ge-Hinnom völgyét a gonoszok megítélése helyének, utálat, büntetés és szégyen helyének tekintse.^[14] A későbbi rabbinikus hagyomány ezt a helyet égő tetemek és hulladék helyének tartja.
Jézus a Hinnom tüzével a pokol tüzét ábrázolja (pl. Mt 5:22; 18:9). Tehát a Hinnom tüze jelképezi az utolsó ítélet megemésztő tüzét. Jézus kijelentette, hogy ez a halál után történik (Lk 12:5), és hogy a pokol elpusztítja a testet és lelket egyaránt (Mt 10:28).

Milyen a pokol tüze? Vajon az emberek örökké égnek a pokolban?

2. A gonoszok sorsa. A Szentírás szerint Isten csak az igazaknak ígér örök életet. A bűn zsoldja halál, nem pedig örök élet a pokolban (Róm 6:23). A Szentírás azt tanítja, hogy a gonoszok „kivágattatnak" (Zsolt 37:9,34); elvesznek (Zsolt 37:20; 68:3). Nem élnek örökké tudatos állapotban, hanem elégnek (Mal 4:1; Mt 13:30,40; 2Pt 3:10). A gonoszok megsemmisülnek (Zsolt 145:20; 2Thessz 1:9; Zsid 2:14), elvesznek a földről (Zsolt 104:35).

3. Örök büntetés. Az Újtestamentum a gonoszok büntetéséről szólva az „örök" szót használja. Ez a szó a görög aionios fordítása, és Istenre, emberre egyaránt vonatkozhat. Félreértés elkerülése végett tudnunk kell, hogy az aionios viszonylagos kifejezés; jelentését az a szó dönti el, amelyet közelebbről meghatároz. Tehát amikor a Szentírás az aionios ("örök") szót Istennel kapcsolatban használja, akkor azt jelenti,hogy az Ő léte végtelen, mert Isten halhatatlan. De amikor ezt a szót halandó lényre vagy romlandó dologra használja, akkor azt jelenti, hogy ameddig az a személy él vagy a dolog létezik.

Júdás 7. verse például azt mondja, hogy Sodoma és Gomora „örök tűznek büntetését" szenvedte. De azok a városok ma már nem égnek. Péter azt mondta, hogy a tűz azokat a városokat elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatva őket (2Pt 2:6). Az „örök" tűz addig égett, amíg már nem volt mit elégetnie, és azután kialudt (lásd még Jer 17:27; 2Krón 36:19).

Hasonlóképpen, amikor Krisztus a gonoszokat „az örök tűzre" juttatja (Mt 25:41), az a tűz, amely elégeti a gonoszokat, „olthatatlan" tűz lesz (Mt 3:12). Csak akkor alszik ki, amikor már nem marad semmi elégethető.^[15]

Amikor Krisztus „örök büntetésről" beszél (Mt 25:46), akkor nem örökké tartó bűnhődésre gondol. Úgy értette, hogy amint az örök élet - amit az igazak élveznek - folytatódik az örökkévalóság korszakain át, úgy a büntetés - amit a gonoszok elszenvednek - szintén örök lesz, de nem tartalmában (mint örökké tartó gyötrődés), hanem kihatásában, mint teljes és végérvényes büntetés. Azoknak vége, akik e büntetésben részesülnek, a második halál. Ez a halál örök, mert nem lesz, és nem is lehet belőle feltámadás."^[16]

Amikor a Biblia „örök megváltásról" (Zsid 9:12 - új kat. ford.) és „örök ítéletről" (Zsid 6:2) beszél, a megváltás és az ítélet örök hatásaira - és nem véget nem érő folyamatára - utal. Ugyanígy, amikor örök büntetésről beszél, e büntetés hatásairól, és nem folyamatáról beszél. A gonoszok halála végleges lesz, és örökkévaló.

4. Örökkön örökké tartó gyötrelem. A Szentírásban használt „örökkön örökké" kifejezésből (Jel 14:11; 19:3; 20:10) szintén arra lehet következtetni, hogy Sátán és a gonoszok megbüntetésének folyamata az egész örökkévalóságon át tart. De mint az „örök" esetében, itt is a személy vagy dolog, amit közelebbről meghatároz, dönti el, mit jelent az „örökkön örökké" kifejezés. Amikor Istennel van kapcsolatban, jelentése végérvényes - mert Isten halhatatlan; amikor halandó emberrel kapcsolatos, jelentése korlátozott.

Jó példa e kifejezés alkalmazására Edom megbüntetése. Ésaiás leírja, hogy Isten ezt az országot égő szurokká változtatja, amely „éjjel és nappal el nem alszik", és füstje „örökre fölgomolyog". „Nemzetségről nemzetségre pusztán marad, soha örökké senki át nem megy rajta." (Ésa 34:9-10) Edom elpusztult, és ma már nem ég. Az „örökké" addig tartott, amíg teljesen el nem pusztult.

A teljes Szentírásból világos, hogy az „örökké" jelentésének határai vannak. Az Ótestamentum azt mondja, hogy egy rabszolga „mindörökké" szolgálhat urának (2Móz 21:6); hogy a gyermek Sámuelnek „örökké" a templomban kellett maradnia (1Sám 1:22); és Jónás azt hitte, hogy „örökre" a nagy hal gyomrában kell lennie(Jón 2:7). Az Újtestamentum hasonlóképpen használja ezt a kifejezést. Pál például azt tanácsolta Filemonnak, hogy „örökre" fogadja vissza Onésimust (Filem 15 - új prot. ford.). Mindezekben az esetekben az „örökre" azt jelenti, hogy „ameddig az az ember él".

Zsolt 92:8 azt mondja, hogy a gonoszok mindörökké elvesznek. A végső nagy tűzvészről prófétálva pedig Malakiás ezt mondta: „Eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat" (Mal 4:1).

Egyszer majd tűz pusztítja el a gonoszokat - Sátánt, a gonosz angyalokat és a megtéretlen embereket -, gyökeret és ágat egyaránt; nem kell többé halálról vagy hadésről beszélni (lásd e könyv 25. fejezetét). Isten ezeket is örökre megsemmisíti (Jel 20:14).

Tehát a Biblia nagyon világossá teszi, hogy a büntetés, a második halál - nem a büntetés folyamata - örökre szól. E büntetésből nincs feltámadás, hatásai örökkévalók.

William Temple érseknek igaza volt, amikor ezt állította: „Egy dolgot teljes bizonyossággal elmondhatunk. Nincs örökké tartó gyötrelem. Ha az emberek nem vették volna át az emberi lélek természetszerű elpusztíthatatlanságának görög és bibliátlan elképzelését, és ha ennek tudatában elolvasták volna az Újtestamentumot, nem az örökkévaló gyötrelem tanát értették volna meg belőle (az Újtestamentumból), hanem a megsemmisülés tanát. A tűz az, ami aiónian (örök), nem az élet, ami a tűzbe vettetik."^[17]

Miután az Isten törvénye szerinti teljes büntetés az igazság követelményeinek eleget téve megtörtént, a Menny és a Föld az Úr igazságosságát hirdeti.

5. A büntetés elve. A halál a bűn végérvényes büntetése. A bűn következményeképpen mindazok, akik elutasítják az Isten által felkínált üdvösséget, örökre meghalnak. De egyesek égbekiáltó bűnöket követtek el, és ördögi módon örvendeztek, amikor másoknak szenvedést okoztak. Másoknak, akik viszonylag erkölcsös, békés életet éltek, a bűnük főleg az volt, hogy elutasították a Krisztus által nyújtott üdvösséget. Igazságos-e az, hogy ők is ugyanazt a büntetést szenvedjék el?

Krisztus azt mondta, hogy „amely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg. Aki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevéssel büntettetik meg. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle" (Lk 12:47-48).

Kétségtelen, hogy azok, akik kifejezetten lázadtak Isten ellen, jobban fognak szenvedni, mint azok, akik ezt nem tették. De tudnunk kell azt, hogy a legnagyobb szenvedés az lesz a számukra, amit Krisztus is elszenvedett, amikor úgy tudta, hogy halála a kereszten „a második halál". Jézusra ott a világ bűne nehezedett. Az Atyjától való szörnyű elszakadás, ami a bűn következménye volt, leírhatatlan lelki gyötrelmet okozott neki. Ez történik majd az elveszett bűnösökkel is. Amit vetettek, azt aratják - nemcsak ebben az életben, hanem a végső pusztuláskor is. Isten jelenlétében a bűntudat, amit bűntetteik miatt éreznek, leírhatatlan gyötrelmet okoz nekik. Minél bűnösebbek, annál nagyobb lesz a gyötrelmük. Sátán, a bűn felbujtója és kezdeményezője fog a legjobban szenvedni.

A föld megtisztítása. Péter leírja, milyen lesz az Úr napja, amikor a bűn minden nyoma eltűnik, és ezt mondja: „Az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta levő dolgok is megégnek" (2Pt 3:10).

A gonoszokat elpusztító tűz megtisztítja a földet a bűn szennyétől. E föld romjaiból Isten „új eget és új földet" hoz elő, „mert az első ég és az első Föld elmúlt" (Jel 21:1). Erről a megtisztított, újjáteremtett földről Isten száműzi a gyászt, fájdalmat és halált (Jel 21:4). Végül megszűnik a bűn okozta átok.

Az Úr eljövendő napjáról beszélve, amikor a bűn és a megtéretlen bűnösök megsemmisülnek, Péter ezt mondja mindenkinek: „Milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét." Krisztus visszajövetelének ígéretére reménységgel építve jelentette ki: „Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik. Annakokáért, szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket, békességben" (2Pt 3:11-14).

Lábjegyzet