ADRA a TIME magazinban

Kivonat (Into an Angry Land: The Land Route Into Ravaged Haiti By Jay Newton-Small/ Port-au-Prince 2010. január 16.)

Port-au-Prince-be eljutni nem könnyű. Egy fényképész társaságában repültem Santo Domingoba, a Dominikai Köztársaság fővárosába, amivel Haiti a Hispaniola szigeten osztozik. Innen még további 150 mérföldes út állt előttünk Port-au-Prince belvárosáig, a földrengés epicentrumáig.

A Dominikai Köztársaság gyéren lakott nyugati határa olyan, mint egy nagy természetvédelmi terület. A néhány kisebb rázkódás alig befolyásolta a növény- és állatvilágot.

(...)

Az első nyom, ami arra mutatott, hogy egy katasztrófa helyszínéhez közeledünk, még a dominikai oldalon ért: három Blackhawk helikopter körözött felettünk, leengedett kerekekkel, mintha bármelyik pillanatban le szeretnének szállni. Valóban, már egy mezőn voltak, amikor a dominikai Jimaniba értünk. ...Rey Fontanez, a Puerto Rico-i San Juan Tartalékos Nemzetőrség kapitánya szerint az Egyesült Államok katonasága evakuálta a misszionáriusokat San Isidroba, egy dominikai légierő bázisra. Az ő három Blackhawk helikopteréből álló egység volt az amerikai hadsereg első segélycsapata a földrengés helyszínén, akik biztonságosan elszállították az amerikai nagykövetség személyzetének három súlyos sebesültjét.

(...)

A mező mögötti területen, egy önkormányzati épületben az ENSZ felállított egy ideiglenes irodát és a Jimani Kórházat, amelyet Leocardio Alcantera - a kórházban dolgozó adventista lelkész szerint - jelenleg több mint 7000 haiti sebesült nevez otthonának. A padló zsúfolásig megtelt, ahol raklapokon feküdtek a termekben. A mentőautók - melyek gyakran nem voltak többek, mint kisbusszá átalakított, színesen kifestett kisteherautók - még több beteget és sebesültet hoztak. Percenként érkezett új jármű, amiből férfiak ugrottak ki, akik óvatosan adogatták le a lepedőkön és paplanokon szállított áldozatokat.

(...)

Ahogy a Port-au Prince felé vezető utolsó 60 kilométeren elhaladtunk az általunk látott eddigi leghosszabb „sürgősségi jármű" konvoja mellett.

A nemzetközi figyelem miatt a dominikaiak barátságosabbak voltak szomszédjaikkal, mint általában (bár a határ csütörtökön rövid ideig zárva volt). A határátkelésnél nem volt sem útlevél sem vámellenőrzés. „Isten segítsen benneteket!" - kiáltotta angol nyelven egy férfi, ahogy áthajtottunk a tetején szöges dróttal vicsorgó kovácsoltvas kapun.

A Dominikai Köztársaságból átmenni Haitiba pont olyan hirtelen váltás, mint az óceán találkozása a sivataggal. Az ország zöld erdőit már régen felhasították és elégették, utat adva a bányászat és az erdőirtás okozta fölcsuszamlások nyomait hordozó domboknak. A jóval a pusztító földrengés előtt túlságosan megművelt völgypadló kopár. Karavánunk az Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány négy közepes méretű teherautójából, egy a GlobalMedic - egy kanadai civil szervezet - által bérelt buszból és egy bérelt SUV-ból állt. Víztisztító berendezésekkel voltunk megpakolva, a Port-au Prince-i ivóvízhiány enyhítése érdekében.

A belváros romokba hevert.

Csak egy nemzetközi mentőcsapatot láttunk, de annál több helyi haiti embert, akik a romok között szeretteikért ástak. Egy szűk sikátorban egy ember térdelt egy kalapáccsal egy apró fából készült koporsó fölé, mellette valószínűleg egy utolsó hónapjaiban járó terhes hölgy duzzadt teste másik két holttest közé ékelve. Egy idősebb nő feküdt bőröndök és megtöltött műanyag zsákok között, aki látszólag személyes tárgyaival menekülhetett. Lábai hullamerevek voltak.

Szinte az összes 3 millió Port-au Prince-i lakos utcára került, akik most gyanús vizű vödrökből tisztálkodnak. Úgy néz ki, hogy a fél város a járdákon, a körutak közepén és a minden lehetséges négyzetméternyi helyre felállított sátrakban él.

Forrás: TIME
http://www.time.com/time/specials/packages/article/0,28804,1953379_1953494_1954327,00.html