2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Első magyar felekezetközi adventista rézfúvós találkozó Vácon
Első magyar felekezetközi adventista rézfúvós találkozó Vácon PDF Nyomtatás E-mail

elso_magyar_felekezetkozi_adv_rezfuvos_talalk_dsc077952010. február 6-án a Váci Gyülekezetben tartottuk meg az első magyar felekezetközi adventista rézfúvós találkozót. A találkozón részt vett Bálint Vilmos testvér vezetésével a Magyar Advent Reformmozgalom Hozsánna Rézfúvós Zenekara, Molnár Miklós testvér vezetésével a Keresztény Advent Közösség Adventista Rézfúvós Kamaraegyüttese, valamit Dohos tanár úr és Szabó István testvér vezetésével a Magyar Unió Advent Rézfúvós Zenekara.

Eddig a rendezvényről szóló hír hivatalos része, mert amit azon a szombaton a résztvevőkkel közösen átéltünk, azt nagyon nehéz szavakba önteni...

A szombatiskolai tanulmány átvétele előtt mindegyik együttes egy-egy szolgálattal készült. Mindhárom zenekar olyan műveket játszott, amelyeket a hallgatóság és minden zenei szolgálatot végző testvér egyaránt ismert, mert arra törekedtünk, hogy az adventi nép legjellegzetesebb zenéiből állítsunk össze egy egész napra való szolgálatot. A szombatiskolai tanulmányt Vízhányó Károly testvér vezetésével, egy osztályban vettük át. Mindhárom felekezet tagjai nagyon aktívan vettek részt ebben. Jó volt megtapasztalni, hogy Isten második adventjét váró népe ugyanabban a gyülekezetben, ugyanazt a tanulmányt vette át, és egymás hozzászólásaiból egyaránt épülhettünk, növekedhettünk a hitben.

A délelőtti istentisztelet alkalmával a zenekarok 10-10 percben szolgáltak. Az igeszolgálathoz Ézsaiás 41. fejezetéből választottam olyan gondolatokat, amelyek Isten választott népéről szólnak. Délben a Váci Gyülekezet gondoskodott a szeretetvendégségről. Ezúton is szeretnénk megköszönni a váci testvérek vendégszeretetét és a gyülekezet tábeájának szolgálatát!

Ebéd után tartottunk egy jó hangulatú közös próbát. A délutáni istentisztelet végén a három zenekar tagjaiból összevont Adventista Rézfúvós Együttes szolgált.

Nehezen tudtuk befejezni ezt a különleges napot, amelyen mi zenészek is megtettük az első lépéseket ahhoz, hogy egymás felé közeledjünk, és Isten gazdagon meg is áldotta törekvéseinket. Számunkra akkor és ott, eltűntek a különbségek, amelyek elválasztottak bennünket. Sok év óta először megtapasztalhattuk, hogy „Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!" (Zsolt 133:1) Külön szeretném megköszönni Szabó István testvérnek és az Advent Rézfúvós Zenekarnak a szervező munkát és ezenfelül, hogy szakmailag és rengeteg kottával is támogatták ezt a találkozót.

Vácon elhatároztuk: ez volt az első ilyen jellegű találkozó, de nem az utolsó. Isten meg fogja áldani további erőfeszítéseinket is, ebben biztosak vagyunk. Ezért kérünk Benneteket is, kedves testvérek, imádkozzatok ezért a munkáért!

 

 

Nagy Imre
a Zenei Munkacsoport vezetője

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista