Különleges gyermek- és
anyák napi ünnepélyt tartottunk a Budapest, Székely Bertalan utcai
Gyülekezetben 2013. május 25-én délután, melyen közösségünk legifjabbjai
szolgáltak az Úrnak, zenével, énekkel és versekkel. A szolgálattevő gyermekek
nyolc különböző hangszeren dicsérték Istent.
A
gyermekek felkészítésében a szülők és gyülekezetünk tanítói: dr. Tokics Imréné,
Kisgyörgy Judit, Csepecz Erzsébet, Molnár Patrícia, Szabó Lídia és Város
Viktória vettek részt.
A
Terézvárosi Gyülekezet vezetősége meglepetés műsort készített a szolgálattevő
gyermekeknek, szülőknek, nagyszülőknek és vendégeknek azzal, hogy a Palánta
Gyermek- és Ifjúsági Misszió előadásában megismerhette Lambinusz, az engedetlen
és türelmetlen hernyó történetét, aki szerette volna tudni, mi az élet titka,
Isten hogyan teremtette a pillangókat, és láthattuk, hogyan vált engedelmessé
Lambinusz. A bábelőadást nagy figyelemmel kísérték a jelenlévők. A
szeretetvendégség segítette a közösség építését. A programon közel negyven
gyermek volt jelen.
A
Terézvárosi Gyülekezetben minden szombaton délelőtt 9.30-12.00 óráig van bibliaismereti
tanítás a gyermekek számára, ahová várjuk szeretettel a gyermekeket.
(TINÉ)
|